Neuropsychopharmacologia Hungarica

2017. december, XIX. évfolyam, 4. szám [translated version]

Szerkesztőségi levél

Szerkesztői beköszöntő

Lazáry Judit


A Neuropsychopharmacologia Hungarica hagyományos tematikus számának szerkesztési felkérése megtisztelő és egyúttal komoly kihívást jelentő feladat. A tudományos output és a kapcsolódó trendek napjainkban szinte követhetetlenül dinamikusan halmozódnak, emellett a részterületek rohamos mikroszkópizálódása miatt egy-egy téma feldolgozása aktualitásvesztés nélkül kétségtelenül nehéz próbatétel.
Tudományos munkám során elsősorban a pszichiátriai kórfolyamatok hátterében húzódó molekuláris biológiai mechanizmusokkal foglalkozom immáron 12 éve, ezért a területhez kapcsolódó téma választása adott volt. És bár a pszichogenomika egzakt, jól körülhatárolt területnek tűnhet első hallásra, az egyes kéziratok átolvasása során azzal a tanulsággal szembesülhet az olvasó, hogy a pszichogenomika mint diszciplina rendkívül diverz területté vált mind a mérési módszereket, mind az asszociációs elemzések vizsgálati elrendezését, mind pedig a fenotípust tekintve. Emellett szembetűnő lehet az is, hogy a pszichogenomika és a biomarker kutatás mára megkerülhetetlenné vált a pszichés zavarok tudományos tárgyalása során, beleértve a patomechanizmus, a terápiás indikáció, a terápiás válasz, a mellékhatásprofil, sőt a placebo-reszponderség kérdéskörét is. Ezzel összhangban aktuális számunkban beszámoló olvasható az endokannabinoid, a szerotonerg és a kolinerg rendszer genetikai, valamint a vaszkuláris endoteliális növekedési faktorral mint biomarkerrel kapcsolatos eredményekről a szorongásra való hajlam, a depresszió farmakológiai kezelésére adott válasz, valamint nikotin megvonási tünetek esetében; emellett közlésre kerül a – szintén genetikai vonatkozásokat is tárgyaló – áttekintő tanulmány, amely a placebo-hatás pszichobiológiai hátterével kapcsolatos eredményeket foglalja össze.

 

Editorial

Editorial

Judit Lazary