Hírek

Végső búcsú Gaszner Pétertől

2017. augusztus 30., szerda

Kedves Péter!

Nehezen elmondható megrendültséget érzek, ahogy itt állunk gyászoló családod, barátaid, kollégáid, tisztelőid körében, hogy elbúcsúzzunk Tőled. A végső elköszönés, az emlékezés, a tiszteletadás alkalmából megkíséreljük összegezni, hogy mit jelentettél és jelentesz nekünk, távozásoddal kit veszítettünk el, mit őrzünk és mit viszünk tovább tanításaidból, miért szerettünk és tiszteltünk, és miért fogunk Rád mindig emlékezni.

1939. augusztus 4-én születtél Békéscsabán. Részben itt és Diósgyőrben, majd az újdiósgyőri gimnáziumban végezted iskoláidat, ezt követően a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerezted meg orvosi diplomádat.

Rövid miskolci kitérő után a Pécsi Orvostudományi Egyetem Ideg- és Elmeklinikáján Környey professzor irányításával lettél ideg-, majd elmegyógyász szakorvos. Több mint 40 évvel ezelőtt, 1976- ban szakorvos jelöltként ismertelek meg, amikor pár hétre tanulni mentem hozzád a pécsi klinikára. Ekkor már a pszichiátriában komoly rangot és nevet jelentett a fiatal kandidátus Gaszner Péter.

1980-ban neveztek ki osztályvezető főorvosnak az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben (az akkori Lipóton), ahol az intézet legnagyobb és legforgalmasabb osztályát vezetted 26 évig. Kiváló csapatot verbuváltál össze, tanítványaid ma az ország különböző részein gyógyítják a magyar pszichiátriai betegeket.

Több külföldi tanulmányúton voltál, ezek közül az egyéves manchesteri, a gdanski, az umeai, a Buenos Aires-i és a nashville-i (Vanderbilt Egyetem) kutatómunkát tartottad a legfontosabbaknak.

Nagyon büszke voltál Széchenyi professzori ösztöndíjadra, arra, hogy a Svéd Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli tagjává választott, hogy a Buenos Aires-i egyetem először Kennedy csillaggal tüntetett ki, majd díszdoktorává fogadott, hogy a Semmelweis Egyetem habilitált tanára, az MTA doktora lettél, hogy sokáig a Pszichiátriai Világszövetség (WPA) és a Nemzetközi Neuropszichofarmakológiai Kollégium (CINP) vezető tisztségeit töltötted be, és az Európai Neuropszichofarmakológiai Kollégium (ECNP) alelnöke és a Magyar Pszichofarmakológusok Társasága elnöke lehettél, mely utóbbi elődjét 1980-ban Te alapítottad.

Köszönhetően színes egyéniségednek, nagyszerű kapcsolatteremtő és szervező képességednek széleskörű hazai és nemzetközi szakmai hálózatot építettél, és ezért méltán nevezett Útitársak című könyvében Veér András a magyar pszichiátria külügyminiszterének.

A mi barátságunk folyamatosan erősödött a hazai és külföldi kongresszusokon való találkozások alkalmával, majd egy Szlovákiába tartó út során határoztuk el, hogy a pszichofarmakológia elméleti és gyakorlati eredményeinek, újdonságainak folyamatos ismertetése és megvitatása céljából létrehozunk egy hazai szakmai fórumot, és egy tudományos szaklapot.

Így jött létre vezetéseddel a 15 évig tartó, évente Tihanyban megrendezett, nagysikerű Neuropszichofarmakológiai Kongresszusok sorozata, és így született meg a negyedévente megjelenő, immár 19. évfolyamánál tartó Neuropsychopharmacologia Hungarica, melynek alapító főszerkesztője lettél.

Nemzetközi tekintélyednek és szervezőkészségednek köszönhetően először 1993-ban az Európai Neuropszichofarmakológiai Kollégium (ECNP) alelnökeként rendezted meg a több ezer résztvevős évi kongresszust, majd 2001-ben regionális konferenciájának megtartására Budapestet választotta helyszínéül a Nemzetközi Neuropszichofarmakológiai Kollégium (CINP). Egy héttel a sajnálatos New York-i szeptember 11-ei tragédia után még sikeresen le tudtuk bonyolítani a konferenciát,melynek jelentőségét növeli, hogy a pár nappal utána következő, többezres isztambuli Európai Neuropszichofarmakológiai Konferenciát le kellett mondani.

Egész életedet a mentális betegségek gyógyításának, oktatásának és kutatásának szolgálatába állítottad. Elsők között nyitottad ki a zárt osztály ajtaját, és különösen hangsúlyoztad a komplex pszichoterápiás és gyógyszeres kezelések fontosságát. Sikeresen megvédett akadémiai doktori disszertációdnak is ez volt a témája. Mindig nyitott voltál az újra, minden sikeredet magadnak köszönhetted, a hazai és nemzetközi elismertségedet saját utadat járva magad teremtetted meg.

Tanítványaid szakmai előmenetelét nagy gonddal kísérted figyelemmel, munkatársaid szerettek Veled dolgozni. Meggyőződésed mellett mindig szenvedélyesen álltál ki, eredményeidet jól tudtad prezentálni. A betegek, a munkatársak és a szakma érdekeiért heves temperamentummal vívott lovagias küzdelmeid jó mintául szolgáltak és szolgálnak mindnyájunknak az ügyek bátor, személyes felelősséggel való felvállalásához.

Rohanó tempót diktáltál munkatársaidnak, alig értünk utol. Állandóan dolgoztál, talán még pihenés közben is. Kitartásod, memóriád példátlan volt. Soha nem viseltél karórát és mégsem késtél el sehonnan, napló nélkül memorizáltad a tennivalókat, és sokáig ellenálltál a mobiltelefonnak és a számítógép világának is.

Kevés ilyen udvarias, figyelmes, segítőkész embert ismertem, mint Téged. Véletlenül sem feledkeztél meg arról, hogy mindenkit megelőzve személyesen vagy telefonon köszöntsd a Hozzád közel állókat születésnapjukon, névnapjukon, vagy más ünnepek alkalmával.

Pár nappal ezelőtt, augusztus 4-én lettél volna 78 éves.

78 év – mondják, egy emberöltő. Te nem egy, hanem több ember életét élted, ez az, amivel vigasztalódni tudunk. Sokakat tanítottál, gyógyítottál, segítettél. Megkerülhetetlen egyénisége voltál a magyar és a nemzetközi pszichiátriának, valamint a klinikai pszichofarmakológiának. Közben habitusodnak megfelelően élted az életed, alapítottad családjaidat.

Ahogy körbenézek, akik most itt vagyunk, nehezen találunk szavakat a búcsúzásra. Mindannyiunkban élnek tovább azok az emlékek, amiket magad után hagytál. Testvéreid, gyerekeid, unokáid, feleségeid viszik tovább a családi hagyományokat, barátaid, kollégáid, tanítványaid a szakmai örökségedet.

 

Kedves Péter, remélem, megtaláltad a lelki békédet!Köszönjük, hogy voltál nekünk,Isten Veled!

 

A beszédet írta és elmondta Faludi Gábor 2017. augusztus 8-án Gaszner Péter professzor temetésén Egerben, a Fájdalmas Anya kápolnában.

A Pozitron Diagnosztika Központ akkreditált továbbképzésének előadásai

2016. november 29., kedd

2016. november 11-én a Pozitron Diagnosztika Központ akkreditált továbbképzést tartott a Magyar Pszichofarmakológusok Társaságának partneri közreműködésével.

A továbbképzés célja a pszichiátria és a szomatikus orvoslás kapcsolatainak feltárása. A továbbképzés elsődleges célcsoportjai a belgyógyászat, házi orvostan, igazságügyi pszichiátria, kardiológia, pszichiátria és radiológia volt.

A rendezvény telt házzal zárult, melynek sikerét alátámasztja Dr. Faludi Gábor professzor, a Magyar Pszichofarmakológusok Társasága elnökének gratulációja is.

A továbbképzés előadásainak PPT anyagait erre a linkre kattintva érhetik el és tölthetik le.

Perényi András (1949–2016) emlékére

2016. november 4., péntek

Idén áprilisban a szokásos hétvégi telefonbeszélgetések alkalmával közölte András, hogy napokkal azelőtt tudta meg, hónapjai vannak hátra. Sajnos igaza lett, a megkezdett lelki és fizikai küzdelem ellenére betegsége könyörtelenül, rövid idő alatt Melbourne-ben 2016. augusztus 1-jén legyőzte.

A pszichiátria és a szomatikus orvoslás kapcsolatai

2016. május 1., vasárnap

A Pozitron – Diagnosztika Központ a Magyar Pszichofarmakológusok Társaságának partneri közreműködésével A pszichiátria és a szomatikus orvoslás kapcsolatai címmel tanfolyamot szervez, amelyre tisztelettel meghívja Önt és munkatársait.

HelyszínPozitron – Diagnosztika Központ1117 Budapest, Hunyadi J. út 9.Időpont2016. november 11.Program10.00    A PET működése és alkalmazási területei – Dr. Lengyel Zsolt PhD, főorvos10.45    A PET szerepe a gyógyszerfejlesztésben – Dr. Berecz Roland PhD11.30    A Cardio-CT helye a kardiológiai diagnosztikában – Dr. Kerecsen Gábor Ph.D, főorvos12.15    PET és Cardio-CT helyszíni bemutatása – Dr. Lengyel Zsolt Ph.D, Dr. Kerecsen Gábor Ph.D12.45    Büfé ebéd13.15.    Biomarkerek a diagnosztikai és terápiás folyamatokban – Dr. Péter László Ph.D, főorvos13.45.    A pszichiátriai és kardiológiai betegségek komorbiditása és közös rizikó faktorai – Dr. Sidó Zoltán PhD főorvos14.30.    Pszichofarmakológiai és kardiológiai komedikáció gyakorlati vonatkozásai – Dr. Kovács Gábor főorvos15.15.    Diszkusszió A rendezvény akkreditálásra került: 14 kreditpont (célcsoport: belgyógyászat, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, kardiológia, pszichiátria, radiológia)A részvétel 50 fő részére lehetséges, a jelentkezés sorrendjében. Jelentkezési határidő: 2016. november 4.Regisztrálás az OFTEX honlapon, kódszám: SE-TK/2016.II/00121A tanfolyam ingyenes. Parkolást biztosítunk.

Faludi-Depresszió Profil

2015. május 12., kedd

A Faludi-Depresszió Profil 102 kérdésből álló pszichometriai eszköz, mely a depresszióval járó hangulati tünetekre fókuszál (10 mániás/hipomániás tünetet is beleértve), 10 tüneti alskálával. Szemben a depressziót mérő többi eszközzel, melyek egy szempontból vizsgálják a tüneteket, egyetlen összpontszámot adva, a Faludi-profil a tíz alskála értékei alapján olyan depresszió profilt képez, melyen azonosítható a 10 tünetcsoport jelenléte és relatív súlyossága. Lehetővé teszi a depresszió szubtipizálását és az adott klinikai kép hátterében álló neurokémiai és neuroanatómiai eltérések hipotetikus azonosítását, és ennek alapján támpontokat nyújt a finom, testreszabott farmakológiai kezelés megválasztásában.

A Faludi-Depresszió Profilt itt nézheti meg: www.psychprofile.eu

A pszichiátria és más orvosi szakmák együttműködése a diagnosztikában és terápiában

2015. január 26., hétfő

A Pozitron – Diagnosztika Központ a Magyar Pszichofarmakológusok Társaságának partneri közreműködésével konferenciát rendez.

A Magyar Pszichofarmakológusok Társaságának tudományos ülése

2015. január 2., péntek

2015. április 18., 10.00

Budapest, Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb

Pályázat Dr. Schaffer Károly Emlékére

2014. március 4., kedd

A Dr. Schaffer Károly Emlékére létesített Alapítvány pályázatot hirdet neurológus/pszichiátriai szakképesítéssel rendelkező, 35 évet be nem töltött orvosok számára, akik a tudomány területén az elmúlt 5 évben elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak. Pályázni lehet PhD értekezéssel vagy tudományos közleményekkel.

Új tiszteletbeli tagok a Magyar Pszichofarmakológusok Társaságában

2012. november 9., péntek

A Magyar Pszichofarmakológusok Társasága vezetőségi javaslatra a taggyűlésen elfogadta Palkovits Miklós, valamint Borvendég János tiszteletbeli taggá választását, így a XV. Magyar Neuropszichofarmakológiai Kongresszus megnyitóján ünnepélyesen átadtuk a diplomákat.

Beszámoló a jubileumi XV. Magyar Neuropszichofarmakológiai kongresszusról

2012. október 18., csütörtök

A Magyar Neuropszichofarmakológusok Társaságának XV. jubileumi kongresszusa a hagyományoknak megfelelően 2012. októberében Tihanyban „Elvárások a neuropszichofarmakológiától: Miben van és miben nincs konszenzus?” címmel került megrendezésre a társaság vezetősége, Gaszner Péter és Faludi Gábor professzorok szervezésében. A kongresszuson három napon át számos tudományos előadás és poszter hangzott el, a szekciók témái igen széles területet öleltek fel.