A vizsgálat célja annak feltárása volt, hogy a magyar pszichiáterek milyen farmakoterápiás trendeket követnek az ambuláns bipoláris betegek kezelése során. A közlemény elsõ részében egy általános keresztmetszetet mutató adatok, míg a második részben már részletesebb, több szempontú feldolgozás eredményei szerepelnek. Lehetséges volt a nemzetközi trendekkel való öszszehasonlítás is. Szerzõ az egyidõben alkalmazott pszichotrop szerek számát vizsgálva azt találta, hogy a bipoláris spektrumon belül arányaiban a bipoláris II páciensek kapják a legtöbb gyógyszert, az aktuális állapot szerint pedig a mániás és depressziós fázisban levõ páciensek. A nemzetközi adatokhoz hasonlóan magas hangulatstabilizáló arányon (80%) belül feltûnõ az, hogy az egy évnél hosszabb ideje lítiumot vagy karbamazepint szedõk aránya közel azonos (25%) és magas az anxiolitikumok tartós alkalmazása. A nemi különbségek nem jelentõsek, a nõk közül jóval többen szednek antidepresszívumot és szorongáscsökkentõt, viszont több is a depressziós fázis. A gyógyszerelés néhány szignifikáns különbséget mutatott területenként illetve intézetenként. A nemzetközi összehasonlítás legfeltûnõbb eredménye az, hogy a magyar betegeknél a lítium alul reprezentált. A klinikai farmakológia fejlõdése, a prospektív és retrospektív vizsgálatok eredményei dinamikusan befolyásolják a klinikai gyakorlatot, azonban a magyar bipoláris betegek terápiájáról szerzett adatok összehasonlítási alapként szolgálhatnak a jövõben.

KULCSSZAVAK: bipoláris betegség, farmakoterápia, tendenciák

Célkitûzés. Jelen vizsgálatunkban az amisulpridre történõ átállítás költségvonzatait néztük szkizofréniában szenvedõ betegeknél. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a magasabb gyógyszer költség vajon megtérül-e a magyarországi gazdasági és finanszírozási viszonyok között? Módszerek. 76 szkizofréniában szenvedõ betegnél, akiknél kórházi körülmények között amisulpridet állítottak be a korábban szedett típusos, ill. más atípusos szer helyett, vizsgáltuk meg és hasonlítottuk össze az átállítás elõtti és utáni költségeket. A költségek értelmezésénél a Rupp által korábban kidolgozott metodikát követtük.

Eredmények. Korábbi, atípusos antipszichotikumokkal végzett hazai vizsgálatokkal összhangban az amisulprid is igazolta költség-neutralitását a magyarországi gazdasági és finanszírozási viszonyok között. A magasabb gyógyszerköltséget ugyanis ellentételezi az amisulprid hatásosságát jelzõ munkaképesség-növekedés, amely egyben a családtagok gazdasági (és egyéb) terheinek csökkenésével is járt. A költség-neutralitás elérésében nagy szerepet játszik, hogy a terápia-rezisztensnek definiált betegek költségekben kifejezhetõ javulása kiemelkedõ volt.

Következtetés. Az amisulpride hatásos antipszichotikum, amely költség-neutrálisan rendelhetõ, és a terápia-rezisztens betegek esetében kiemelkedõen költség-kímélõnek mutatkozik.

KULCSSZAVAK: költségek, atípusos antipszichotikum, szkizofrénia, amisulpride

Bevezetés. A pszichiátriai tünetek és zavarok az egészségügyi ellátás jelentõs kapacitását igénybe vevõ problémakört jelentenek. Nemzetközi összehasonlításban kiterjedt kutatások folytak arról, hogy az általános kórházi osztályokon milyen arányban fordulnak elõ ilyen zavarok, hazai adatok azonban még nem álltak rendelkezésre. Vizsgálatunkban hazai kórházakban mértünk fel általános pszichiátriai tüneteket, elsõsorban a hangulatzavarokat. Módszer. Általános kórházak szomatikus osztályain kezelt 2444 beteg önbeszámoló kérdõíves vizsgálatát végeztük el. A depresszió gyakoriságát a Beck Depresszió Kérdõív segítségével mértük. Feltérképeztük az antidepresszívumok használatát is.

Eredmények. A kérdõíves felmérés alapján a betegek 46,6%-a ért el depressziót tükrözõ pontszámot. A depresszió megjelenése elsõsorban a krónikus betegeket ellátó osztályokon volt észlelhetõ. Az antidepresszívumok alkalmazása a gyakori depressziós állapotok ellenére igen alacsony arányban derült ki. Nagy viszont az anxiolitikumok alkalmazásának aránya depresszióban.

Konklúzió. A hangulatzavarok nagy aránya a szomatikus medicinában nem meglepõ, de elsõsorban a krónikus betegek körében észlelhetõ. Ellátásuk, adekvát farmakoterápiájuk azonban hiányos. Ez elsõsorban a konzultációs-kapcsolati pszichiátria fejlesztését teszi szükségessé.

KULCSSZAVAK: pszichiátriai morbiditás, általános kórházi osztályok, konzultációs-kapcsolati pszichiátria

Ebben a tanulmányban a közösségi rituálék néhány jelenségét vizsgáljuk meg, különös tekintettel a gyógyító szertartásokra, melyeket a kötelékteremtés biológiailag közvetített, komplex formáinak tekintünk. Az újabb orvos-antropológiai kutatások rámutatnak, hogy a rituálék jelentõs részének terápiás hatása a páciens saját, különbözõ módosult tudatállapotai révén létrejövõ, gyógyító folyamatain alapul, amelyeket a gyógyító kontrollálni képes. A rituális transzállapot mindig szociális környezetben jelenik meg és a gyógyító személye, valamint a közösségi elvárások nagymértékben részesei a módosult tudatállapotok keletkezésének. A transzállapotot úgy tekintjük, mint endogén ópiát mobilizáció eredményét; mint a szervezet védekezõ rendszerének aktiválódását a szertartás stresszhelyzetében. Másrészt, irodalmi adatok sorát vonultatjuk fel annak igazolására, hogy endogén ópiát mechanizmusok a társas viselkedésben is szerepet játszanak, különösképpen pedig a szimbiotikus kötelékekben. Felvetjük, hogy ez a neurobiológiai háttere annak, hogy a szociális kötõdés (attachment) elõsegíti a transzindukciót. Tanulmányunk a társas viszonyok, mint fiziológiai szabályozók homeosztatikus jelentõségével is foglalkozik.

KULCSSZAVAK: endogén ópiátok, módosult tudatállapotok, rituálék, sámánizmus, szociális kötõdés, szociális szeparáció

Állatkísérletek bizonyítják, hogy az elsõdleges vizuális kéreg piramis sejtjei markáns noradrenerg hatás alatt állnak. E rendszer neurotranszmittere, a noradrenalin intenzív gátló-hiperpolarizáló hatást gyakorol ezekre a sejtekre. Mivel a piramis sejtek fontos szerepet játszanak a skalpon mérhetõ vizuális kiváltott válaszok keletkezésében, korreláció feltételezhetõ a centrális monoaminerg aktivitás és a vizuális kiváltott válaszok interperszonális különbségei között. Kísérletemben ezt a feltevést vizsgáltam 31 önkéntes egészséges kísérleti személy részvételével. Mivel a vizuális kéreg piramis sejtjeit kontraszt érzékenység és orientáció specifitás jellemzi, sakktábla mintázatot használtam ingerként, melyet négy fényintenzitással exponáltam. A vizuális kiváltott válaszok relatív amplitúdójának nagyságát (CI-CII, CII-CIII) és a csúcsok látenciáját (L1, L2, L3) használtam fel statisztikai analízisben. A noradrenerg rendszer aktivitásának jellemzésére a vérmintából meghatározott thrombocyta monoamino-oxidáz és dopamin- -hidroxiláz aktivitást használtam. Ugyancsak meghatároztuk a plazma kortizolt is, melyet a vegetatív aktivitás markerének tekintenek. Szignifikáns negatív korrelációt találtam a MAO aktivitás és VEP amplitúdók között, illetve a kortizol szint és az L1 látencia között; a DBH aktivitás és az L1 pedig szignifikáns pozitív kapcsolatot mutatott. Eredményeim a MAO aktivitás és a vizuális kéreg bioelektromos tulajdonságainak összefüggésén túl azt is bizonyítják, hogy a VEP nagysága noninvazív eszközkén használható a centrális monoaminerg aktivitás jellemzésére.

KULCSSZAVAK: monoaminerg aktivitás, noradrenerg aktivitás, MAO, DBH, vizuális kiváltott potenciál, kortizol

A premenstruális szindróma neurokémiai hátterével kapcsolatos kutatások arra utalnak, hogy a szerotonerg mûködések diszregulációja az a közös út, amelyen a premenstruális szindróma kialakulásában szerepet játszó, mind fiziológiai, mind pszichológiai okok konvergálnak. Számos vizsgálat eredménye utal arra, hogy a szerotonerg rendszer mûködése a ciklus során a gonadális szteroid hormonok vérkoncentrációjával összefüggésben változik. Az ösztrogén plazmakoncentráció emelkedésének következtében például fokozódik az 5HT2A receptorok expressziója azokon az agyterületeken, amelyek az érzelmek, a hangulat, a kogníció és a neuroendokrin szabályozás szempontjából kiemelt szerepet játszanak. A szerotonin szerepét emellett alátámasztja egyrészt a premenstruális szindrómára jellemzõ depresszióban, szorongásban, agresszióban betöltött szerepe, másrészt a szerotonerg támadáspontú gyógyszerek hatékonysága a premenstruális szindróma terápiájában. Cikkünkben bemutatjuk a premenstruális szindróma neurokémiai hátterével kapcsolatos fõbb elméleteket, és részletesen kitérünk a szerotonerg rendszer szerepére. Ismertetjük a szerotonerg rendszer funkcióinak és a gonadális szteroid hormonok vérkoncentrációinak összefüggésével kapcsolatos kutatásokat, valamint a szerotonerg rendszer vonás- illetve állapotjellegû mutatóival kapcsolatos eredményeket. A bemutatott vizsgálatok számos bizonyítékot szolgáltatnak a gonadális szteroidhormonok és a szerotonerg rendszer kölcsönkapcsolatáról, azonban további kutatásokra van szükség annak tisztázásához, hogy a szerotonerg funkciók ciklusfüggõ változása miért csak a nõk egy részénél vezet a premenstruális szindróma kialakulásához.

KULCSSZAVAK: premenstruális szindróma, szerotonerg rendszer, ösztrogén, progeszteron, gonadális szteroidhormonok, neuroszteroidok