2008. június, X. évfolyam 3. szám

Absztrakt

A ß-endorphin, deltorphin II, [D-Ala2, Phe4, Gly5-ol]-enkephalin (DAGO), valamint endomorphin-1 és endomorphin-2 agykamrába (icv.) injiciálva gyomorvédõ hatást indukálnak. Felvetõdött, hogy az endogén opioidok centrális szerepet töltenek be a gyomornyálkahártya integritásának fenntartásában. Ezért vizsgáltuk az opioid rendszer szerepét az α2-adrenoceptor-, nociceptin- és cannabinoid-receptorok által indukált gyomorvédelemben. Eredményeink szerint a nem szelektív opioid receptor antagonista naloxon (27 nmol icv.) és a  δ-opioid receptor antagonista naltrindol (5 nmol icv.) felfüggesztette az α2-adrenoceptor agonista clonidin (470 pmol icv.) és rilmenidin (45 pmol icv.), a nociceptin (1 nmol icv.) illetve a cannabinoid receptor agonista anandamid (110 nmol icv.) gasztroprotektív hatását. Ennek alapján felvetõdött, hogy az opioid rendszer – a már ismert regulatorikus funkciói mellett – szereppel bír a gyomor mukozális integritásának fenntartásában is.

Kulcsszavak: gyomornyálkahártya védelem, opioidok, clonidin, rilmenidin, nociceptin, anandamid, patkány

Absztrakt

Mint ismeretes, az opioidok ma is a legelterjedtebben alkalmazott fájdalomcsillapítók világszerte, mind akut, mind krónikus fájdalomban. Sajnálatosan azonban számos mellékhatásuk – mint pl. légzésdepresszió, eufória, obstipáció, toleranciát és dependenciát okozó tulajdonság, valamint a jelentõs interindividuális variabilitás – korlátozza mindennapi használatukat. Külön kategóriát képvisel a klinikumban a krónikus fájdalom és a neuropátiás fájdalom biztonságos és hatékony kezelésének megoldatlansága. A kutatás fõ irányai ezért részben az opioidokkal kapcsolatos, elsõsorban a mellékhatások csökkentésére vonatkozó elképzeléseket körvonalazzák, a perifériás opioid receptorok közelmúltban felismert meghatározó szerepével kapcsolatos ígéretes eredmények formájában. Nyitott azonban a kutatás más receptorok – mint pl. noradrenerg – elsõsorban alfa2 receptorok – a nikotinos ACh receptorok, a metabotrop glutamát receptorok, 5-HT1A szerotonin receptorok, a GABA receptorok, az NK1 receptorok, továbbá purin P2X3 vagy cannabinoid receptorok, ill. a TRPV1 (vanilloid) receptorok ill. bizonyos Na+ ill. Ca++ csatornák szerepét illetõen a nociceptiv mechanizmusokban, valamint a lehetséges antinociceptiv eszközök kifejlesztésére irányuló törekvésekben. Ismeretessé váltak az utóbbi években olyan glykozilált neuropeptidek, amelyek újonnan felismert transzportmechanizmusok révén a neuropszichofarmakológia teljesen új perspektíváit nyithatják meg. Jelentõs érdeklõdésre tarthatnak számot olyan biológiai hatóanyagok is, mint pl. neurotenzin analógok, cytokinek, a rekombináns omega-conotoxin, vagy újabban felismert növényi hatóanyagok.Egyre többet tudunk a azokról a genetikai faktorokról, amelyek az opioidok farmakodinámiás (receptorok és szignál transzdukciós folyamatok) ill. farmakokinetikai (metabolizáló enzimek, transzporterek) hatásait befolyásolják. Saját kutatásaink elsõsorban a perifériás opioid receptorok szerepét igazolják állatkísérletes fájdalom-modelleken.

KULCSSZAVAK:fájdalomcsillapítás, akut és krónikus fájdalom, neuropátiás fájdalom, opioidok, receptorok, ioncsatornák

Absztrakt

A major depresszió egyik legelsõ és talán máig legklasszikusabb elmélete a monoamin teória volt. A klasszikus elmélet szerint a szinaptikus résben jelenlevõ monoamin neurotranszmitter hiány lett volna a major depresszió kialakulásának legfõbb oka. Az elméletet azóta többször módosították, finomították, az alapelképzelés megtartása mellett, míg más teóriák eltérõ magyarázatot próbáltak találni a zavar mikéntjére. A folyamatos kutatás ellenére, mindezidáig nem sikerült tisztán meghatározni a zavar mögött álló objektív eltéréseket. A betegség kezelésében alkalmazott gyógyszerek szinte kivétel nélkül a mai napig is a monoamin rendszerek modulációján keresztül fejtik ki a hatásukat, mindemellett még mindig nem áll elegendõ információ rendelkezésre a monoamin rendszerek depresszióban betöltött szerepérõl. Az elmúlt 10-15 év egyre több bizonyítékot hozott azzal kapcsolatban, hogy a zavar hátterében nagy valószínûséggel multiplex neuronális hálózati diszfunkció állhat. A lentiekben egy ehhez illeszkedõ algoritmikus hálózati modell kerül felvázolásra, melynek valószínûsítése alapján a zavar kiindulópontja a monomaninerg és nem-monoaminerg neuronhálózatok közötti szabályozási diszfunkció, mely a neurotranszmitterek tónusos kibocsátásának csökkenésén, a megváltozott posztszinaptikus receptorszenzitivitáson és neuronális tüzelési mintákon keresztül a komplex, egymásra épülõ és egymástól függõ hálózati rendszereket dominószerûen felborítja. A modell feltételezése szerint a hibás mûködés elsõ komponense a locus coeruleus (LC) területe. Az itt kialakuló szabályozási zavar továbbterjed a szerotonin- és a dopaminrendszerre is. A LC zavara magyarázatot adhat a betegségben az új információk feldolgozásának deficites voltára, a szorongás és az irracionális félelmek megjelenésére; míg a többi monoamin hálózatot érintõ, továbbterjedõ folyamat a kialakuló hangulati eltérések valamint a motivációhiány és az örömtelenség tüneteinek a hátterét sejteti. A hibás hálózati folyamatban fontos szerepet játszó egyéb elemek, a corticotropin-releasing factor (CRF), valamint egyéb neuropeptidek, mint a neuropeptid Y, a galanin és a P anyag malfunkciói felerõsíthetik a LC hibás folyamatait, mintegy bezárva az ördögi kört. Az új, kettõs hatású antidepresszívumok a klinikai vizsgálatok alapján nagyobb hatékonyságot mutatnak a major depresszió kezelésében és krónikus, rekurrens típusok megelõzésében a szelektív szerotonerg szereknél, amelynek hátterében ezen készítmények noradrenerg hatása állhat.

KULCSSZAVAK: major depresszió, locus coeruleus, noradrenalin, szerotonin, corticotropin releasing factor, neuropeptid Y, P anyag, galanin

Absztrakt

Psychopharmacology was born some 50 years ago as a relatively narrow clinical discipline with LSD-25 and chlorpromazine, among a few others, being the early prototypes. In the course of its development, psychopharmacology grew into a wider scientific discipline as psychoactive drugs were assumed to interact with biochemical processes at the synapses to influence transmission of activities among neurons in producing their effects. Thus biochemistry and neuropharmacology have been adopted as collaborative disciplines and this larger field was named neuropsychopharmacology. More recently it has been recognized that, at the clinical level, neuropsychopharmacology has also extensive contact with social issues so that there is an increasing emphasis on translational research in recent announcements from the National Institute of Mental Health in the USA to facilitate and encourage collaboration among clinicians, basic science and social science researchers. To help the process of translational research in mental health, a new organizing principle is proposed based on a novel concept of Psychonucleotides (PNs). There are two types of PNs: Simple PNs (SPN) and Complex ones (CPN) and they are seen as temporary modules mediating meaning between the linguistic and neuronal levels in the brain. As the proposed mediating takes the integrative processes of the whole brain into consideration the development of large scale neuronal theories for translational research should became easier and more comprehensive by going beyond the focus on the cognitive cortex and taking also emotional and social processes into consideration.

Keywords: psychopharmacology, psychonucleotides, translational research, biological bases

Egy új hangulati kérdőív validálása egészséges mintán

Halmai Zsuzsa1, Dömötör Eszter2, Balogh Gabriella2, Sárosi Andrea2, Faludi Gábor2, Székely Anna1

Absztrakt

A depresszió gyakori, jelentõs szenvedést okozó, igen széles spektrumú betegség, így a depresszióra való hajlam és a klinikai depresszió kvantitatív mérése igen fontos. A hangulatot vizsgáló kérdõívek közül a szakirodalomban és a klinikai használatban egyaránt elterjedt a BDI (Beck Depression Inventory), a HADS (Hospital Anxiety and Depression Scale), valamint az RS (Reménytelenség Skála) kérdõív. Azonban e kérdõívek elsõsorban a klinikai depresszió diagnosztizálását célozzák meg, pedig a hatékony segítségnyújtáshoz elengedhetetlen a depresszió enyhébb formáinak kiszûrése, illetve a depresszióra való hajlam felismerése is, mely utóbbi az ikervizsgálatok tanulságai szerint igen jelentõs öröklött komponenseket tartalmaz. Az öröklöttség mértékén túl fontos szakmai szempont a depresszió genetikai asszociációvizsgálata, azaz olyan jól definiált, kvantitatíven mérhetõ fenotípus-egységeknek, az úgynevezett endofenotípusoknak a feltárása, amelyekhez genetikai rizikófaktorok társíthatók. Jelen munka elsõdleges célja a depresszióra való hajlam endofenotípusokkal való jellemzése. Ehhez elsõként a szakirodalomban elterjedt kérdõívek pszichometriai elemzésére került sor egy 170 fõs minta alapján, amelyben klinikai depressziós (N=99) és egészséges személyek (N= 71) is szerepeltek. A BDI és a HADS megbízhatósága megfelelõnek bizonyult, így a két kérdõív tételeinek faktoranalitikus elemzése alapján egy új, rövid kérdõívet hoztunk létre, a Depresszió Skála Kérdõív elsõ változatát (DS1K), mely alkalmas lehet a depresszióra való hajlam endofenotípusának mérésére. Az új kérdõív validitásvizsgálata N=144 egészséges személy adatai alapján történt. A mérõeszköz megbízhatósága magasfokú (Cronbach alfa érték = 0.88), érvényességét a BDI és a HADS kérdõívek depreszszióskálájával mutatkozó szoros pozitív együttjárás bizonyítja.

KULCSSZAVAK:depresszió skála, Beck, HADS, DS1K, pszichometriai jellemzõk, endofenotípus

Absztrakt

A ház-fa-ember tesztben a depressziósok az apró figurákat a lap bal felsõ sarkában helyezik el, ami ritkán elõfordul lehangoltságra nem panaszkodó betegek esetében is. A BMSZKI Orvosi Krízis Szolgálatán 5, 42-67 éves kor közötti hajléktalan férfibeteg mutatott a ház-fa-ember rajztesztben depressziós típusú teljesítményt anélkül, hogy melankóliára utaló hangulatváltozásuk lett volna panaszaik alapján. Egy személynek alkoholos encephalopathia talaján kialakuló enyhe kognitív zavara, négynek alkoholos vagy vaszkuláris demenciája volt. Háromnál súlyos apathia figyelhetõ meg. Egy betegnél eufóriás kritikátlanság logorrhoeával volt észlelhetõ, de a Beck-féle Depresszió Önértékelõ Teszt összpontszáma depresszióra utalt. 1-nek lassult gondolkodása volt. A demens betegek rajztesztjében jól kimutathatóak az organikus károsodás jelei. Emellett 4 beteg kezek nélkül ábrázolta az embert, ami a tehetetlenség szimbolikus kifejezése. Gyakran az apátia az egyetlen tünet, ami jellemezheti a pszichoorganikus, krónikus fáradtság, kiégéses szindrómákat, vagy akár a kimerüléses depressziót illetve a beteg-viselkedést, mégsem jelölhetõ a BNO10-ben vagy a DSM-IV-TR-ben. Az apátia és iniciatíva szegénység ugyanúgy reagálhat antidepresszív kezelésre, mint a melankólia, talán ezért figyelhetõ meg ezeknél a betegeknél depressziós típusú rajz. Emellett az is valószínû, hogy klinikailag abortív depresszióban csak a nonverbális rajzteszt jelzi a melankóliát. A rajzban a depressziós és pszichoorganikus jegyek egymástól függetlenül szoktak megjelenni, ezért a depressziós stílus nem az agyi organikus károsodás következménye. Pszichoorganikus betegeknél tehát érdemes a vizsgálatokat kiegészíteni ház-fa-ember rajzteszttel, mert akkor is kimutatja a depresssziót, ha nincs melankóliás panasz, és a becslõskálák sem jelzik ezt.

KULCSSZAVAK: depresszió, apátia, pszichoorganikus szindróma, demencia, rajzteszt