Régóta ismert, hogy a túlsúlyosak és elhízottak gyakrabban fordulnak elõ a depressziós és a mániás-depressziós betegek között, mint az „átlagpopulációban”. A testsúly (és az étvágy) markáns megváltozása a major depressziós epizód 9 tünete közül az egyik leggyakoribb és ezen tünetek az ismétlõdõ depressziós epizódok során igen nagy konzekvenciával jelentkeznek. A felnõtt populációban, reprezentatív mintán végzett vizsgálatok szerint obezitás esetén (BMI: 30 felett) szignifikánsan (kb. 20-45 %-al) gyakrabban észlelhetõ unipoláris major depresszió vagy bipoláris betegség. Mivel a depressziós betegek döntõ többségénél az akut epizód alatt étvágy- és testsúlycsökkenés észlelhetõ, a depressziós betegek gyakoribb elhízása nem (elsõsorban) a depreszsziós epizódokkal, hanem az életmóddal, a depressziós betegeknél gyakrabban elõforduló diabetes mellitussal, a szintén nem ritka komorbid bulimiával és valószínûleg speciális genetikaibiológiai tényezõkkel, (és gyógyszeresen kezelt betegeknél nagyrészt a farmakoterápiával) függ össze. Ugyanakkor egyes vizsgálatok szerint a depresszió cirkadián tünetei olyan anyagcserefolyamatokat indítanak el a szervezetben, melyek végsõ soron elhízáshoz és inzulin-rezisztenciához vezethetnek. Unipoláris és bipoláris depressziós betegeken végzett vizsgálatok szerint a páciensek 57-68%-a túlsúlyos vagy elhízott, bipoláris betegeknél pedig a metabolikus szindróma gyakoriságát 25 és 49%- közöttinek találták; a metabolikus szindróma elõfordulási gyakoriságát az alkalmazott farmakoterápia pedig tovább fokozza . Az alacsony össz (és HDL) koleszterin hajlamosít depresszióra és szuicidiumra és újabb vizsgálatok szerint az omega-3-zsírsav antidepresszív hatással is rendelkezik. Egyes, az egészséges anyagcsere szempontjából igen fontos életmód-tényezõk (kalória-megszorítás a táplálkozásban, rendszeres testmozgás) protektív faktorok lehetnek a depresszióval kapcsolatban is. Az obezitás kezelésében használt sibutramin és rimonabant depressziót illetve esetlegesen szuicidiumot provokáló hatása az utóbbi évek egyik legnagyobb kihívását jelenti mind a szakemberek mind pedig a betegek számára.

KULCSSZAVAK: bipoláris betegség, cirkadián ritmus, depresszió, életmód, obezitás pszichofarmakonok

A trichotillománia (hajtépegetés) viszonylag ritkán diagnosztizált kórkép; a segítségre szorulók száma lényegesen nagyobb annál, mint amit a pszichiátriai ellátásban tapasztalunk. A BNO-10 és a DSM-IV-TR az impulzuskontroll-zavarok közé sorolja, ám a legújabb, neurobiológiai kutatások és képalkotó eljárások az addikciókkal való rokonságot is alátámasztják. A cikk áttekinti a trichotillománia legújabb szakirodalmát, a terápiás lehetõségekkel együtt. Úgy tûnik, a hangulatstabilizátorok, ezen belül a lamotrigin terápiás effektusa egyre nagyobb hangsúlyt kap a kompulzív-impulzív betegségek, így a trichotillománia kezelésében is. A közlemény felhívja a figyelmet az igen gyakori komorbiditásra (depreszszió, disztímia, OCD) és felhívja a figyelmet a korai traumák patoplasztikus szerepére. Az esetismertetés kapcsán a trichotillomániában alkalmazható komplex terápia számos eleme is bemutatásra kerül.

KULCSSZAVAK: trichotillománia, kompulzívimpulzív kórképek, impulzuskontroll-zavarok, lamotrigin alkalmazása

Bevezetés és célkitûzés. Közleményünk célja, hogy átfogóan bemutassuk a hazánkban eddig még részletesen nem tárgyalt Cotard-jelenséget, kiemelve a legújabb kutatási eredményeket fõként az etiológia és neuropszichológia területén. A Cotard-tünet központi eleme a nihilisztikus téveseszme, miszerint a páciens maga, illetve a világ, amiben él, nem létezik. Módszer. Részletes irodalmi áttekintés az internetes tudományos adatbázisok alapján, a releváns cikkek feldolgozása, valamint klinikai eseteink bemutatása. Eredmények. A fentiek alapján a Cotard-tünettan történeti áttekintése, a terminológia, a nozológia, az osztályozási lehetõségek, valamint a differenciáldiagnosztikai szempontok kerülnek bemutatásra az etiológiai tényezõk megbeszélése mellett. Továbbá részletesen leírjuk a kórkép fenomenológiai és pszichopatológiai jellegzetességeit, megemlítve a tünettan egzisztenciálfilozófiai vonatkozásait is. Emellett a mindennapi gyakorlat számára fontos klinikai vonatkozásokat, mint a kezelési lehetõségeket, a kórlefolyást és a prognózist mutatjuk be, melyekhez esetismertetéseket is csatolunk klinikai praxisunkból. Következtetések. A Cotard-jelenség rendkívül érdekes elméleti és gyakorlati vonatkozásai hozzásegíthetik az érdeklõdõt e különleges tünettan alaposabb megértéséhez, könnyebb felismeréséhez és adekvátabb kezeléséhez.

KULCSSZAVAK: Cotard-tünet, nozológia, pszichopatológia, neuropszichológia, esetismertetés