Súlyos tény, hogy a pszichiátriai ellátás ma Magyarországon mind a személyi, mind a tárgyi feltételeket illetően jelentősen elmarad a szükségestől, a nemzetközi elvárásoktól, de a hasonló fejlettségű országoktól is. A magyar pszichiáterek jelentős részének a tudása a külföldi, gazdag országok pszichiátriai betegeit gyógyítja, miközben a magyar betegek jelentős része még a minimális pszichiátriai ellátást sem kapja meg. Ezt a helyzetet csak tovább rontotta a hat éve „brutális”, egyszemélyi miniszteri döntéssel jogutód nélkül megszüntetett, 1868-ban alapított Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet. Ezzel a felelőtlen döntéssel a magyar pszichiátria évszázados hagyományokon épülő kultikus tere pusztult el, és a felelősök számonkérése már soha sem fog megtörténni. Az OPNI romja, az épület maradványa, mint az egyiptomi piramisok (ugyanúgy kifosztva, de mégis méltóságteljesen) magányosan kiált az ég felé Lipótmezőn. Benne kincskeresők turkáltak és tüntették el a régmúlt idők rejtett kincseit, vagy a hatóság emberei tették tönkre a régi idők értékes tárgyait, dokumentumait, amelyek ma már hozzáférhetetlenné váltak a kutatás számára. És ezen már a reményt visszahozó, újonnan megalakult OPAI sem tud változtatni, különösen úgy, hogy nincs egységes állásfoglalás az új intézmény működését illetően, és az ország különböző pszichiáterei a legszélsőségesebb állásfoglalásaikat szeretnék megvalósíttatni az OPAI égisze alatt. Ma még azt sem lehet tudni, hogy mikorra valósulnak meg a jelenleg kitűzött célok és kitűnő elképzelések, milyen lobbik lesznek, amelyek ezt javítják, vagy hátráltatják. Ennek ellenére számos közlemény igazolja, hogy a magyarországi pszichiátereket mindig foglalkoztatta, és ma is foglalkoztatja a pszichiátria jövője, különösen az utóbbi évtizedekben, amikor hihetetlenül nagymértékben fejlődik az idegrendszer kutatása és a pszichiátriai betegségek gyógyítását szolgáló terápiás arzenál. Számos nemzetközileg is ismert és elismert tudós magyar pszichiáter dolgozik ma hazánkban és külföldön egyaránt, és ideje lenne az összefogásnak, mert az egyéni érdekeket hangoztató kijelentések, még ha sok igazságalapjuk van is, nem segítik a magyarországi pszichiátriai betegek ellátásának a jobbítását.

Az idegrendszer kutatásában az utóbbi évtizedekben bekövetkezett hatalmas fejlődés ellenére a pszichiátria még mindig nem mindenben felel meg a természettudományok meghatározásához szükséges kritériumoknak. A pszichiátria válsága foglalkoztatja a világ pszichiátereit, de a résztvevők nagy része saját részleges nézőpontjának és korábbi tudásának rabja, és nem látja át a nagyobb összefüggéseket. A tradicionális pszichiátria és az új irányzatok között nehéz a valóság és a helyes út megtalálása. Az új útkeresők között nem nehéz felfedezni a jövő lehetőségeit kutató és támogató szakembereket, de a kuruzslás és a valódi megoldást hátráltató, saját egyéni érdekeket előtérbe helyező, magukat egyedüli szakértőként kikiáltó egyéneket sem. Ez különösen felértékeli a bizonyítékokon alapuló orvoslást, a tudományos megalapozottságú idegrendszeri kutatásokat, a pszichiátriai betegségek patológiai alapjainak a meghatározását, tünetek pontosítását, az új diagnosztikai rendszer és a korszerű gyógyszeres terápiás elvek kidolgozását. A neuropszichofarmakológiai kutatások lelassulása a pszichiátriai betegek gyógyulásának legsúlyosabb akadálya.

A pszichiátriai betegségek kialakulásában a legtöbb ellentmondást ma az okozza, hogy figyelmen kívül hagyjuk a tényt, hogy a pszichiátriai betegségnek van egy objektív része, amely organikus idegrendszeri elváltozásokon alapul, biológiai eredetű, természettudományos módszerekkel vizsgálható, és van egy szubjektív része, amely kulturális megalapozottságú, inkább szociológiai, spirituális jellegű, és csak hermeneutikai módszerekkel vizsgálható, de természettudományos módszerekkel nem.

A pszichiátriai betegeknél különösen nagy jelentősége van a percepciózavaroknak, mert ezeknek óriási jelentőségük van az észlelési élmények kialakításában, és ezek képezik a biológiai alapot. Az idegrendszerünk egyes részei alkalmasak arra, hogy a minket körülvevő világ energetikai állapotából (hullámtevékenységek: hő, fény, erő, vegyi összetétel stb.) mintát vegyenek, így biztosítva a kapcsolatot, a kommunikációs csatornát a külső világgal. Ha a környezeti események az érzékszervi csatornák érzékenységi tartományán kívül esnek, akkor nem tudjuk ezeket az eseményeket közvetlenül észlelni. A lelki táplálékok bevitele az érzékszerveken keresztül történik, és ezeknek a „lelki tápanyagoknak” is megvan a maguk anyagcseréje, megtalálhatók azok a „szervrendszerek”, amelyek ezeknek a feldolgozását végzik. Ahogyan a táplálékból lehetséges normális bevitel a szükségleteknek megfelelően, a szükségesnél kevesebb bevitel (alultápláltság), a szükségesnél több bevitel (túladagolás), káros anyagbevitel (mérgezés), ugyanúgy a percepcióban is mindez létezik. Lehetséges az érzékszerveken belül is hiánybetegség, túladagolás okozta károsodás, percepció-szennyezés, káros információbevitel okozta károsodás. Az idegrendszer tápláléka: az ingerek a külvilágból. Ha megszűnik az ingeráramlás, torzul a percepció, az idegrendszer belső világa önálló életre kel és a legváltozatosabb pszichiátriai tünetek jöhetnek létre. Például a hallás csökkenése akusztikus hallucinációkat és ezekre épülő vonatkoztatások és paranoid téveseszmék kialakulását vonja maga után. Az észlelési élmény idegi és fizikai (elektromos), biológiai, biokémiai, élettani tevékenységekből áll, és ezek a tevékenységek elválaszthatatlanok az idegrendszer működésétől. Az élményeinknek objektív fizikai, kémiai, biológiai, élettani, és spirituális alapjai vannak, ezek kölcsönhatásban állnak egymással és térben, időben, és kultúrában szerveződve állandóan változnak. Ezért nem lehet az elemek összetevőiből a magasabb rendű működésekre közvetlenül következtetni úgy, ahogyan az oxigén és a hidrogén jellemzőiből nem következtethetünk a víz tulajdonságaira sem. De ettől még a víz összetétele nem változik meg.

A pszichiáter a szubjektív tünetekből, a magatartás- és élménytünetekből, a beteg észlelési élményeinek torzulásaiból következtet a pszichiátriai betegségekre, de ez nem zárja ki a pszichiátriai betegség organikus eredetét. A sebésznek sem kell kivenni a beteg féregnyúlványát ahhoz, hogy a gyulladás tényét megállapítsa, de ettől még a betegség oka a féregnyúlvány gyulladása. Ma a legtöbb pszichiátriai szótár a meghatározásaiban csaknem kizárólag a szubjektív tényezőket veszi figyelembe, és így az objektivitás, az organikus eredet a vizsgálat során háttérbe szorul, mintha nem is létezne, pedig ez az alap. Klasszikus és mindenki által érthető példa az alkohol okozta megvonási szindróma delíriummal (F10.4). Ebben az esetben senki által nem kérdéses az alkohol okozta idegrendszeri károsodás, azonban a delíriumos beteg viselkedését és érzékcsalódásainak a tartalmát már a beteg kulturális, szociális helyzete határozza meg, és bár a tünetekből azonnal felismerhető a betegség, a hallucinációk tartalmából diagnosztikai következtetések nem vonhatóak le. A kezelésben sem az szabja meg a terápiát, hogy a beteg a hallucinációiban éppen a disznókat, teheneket hajtja, házat épít, vagy éppen fonalakat szed ki a szájából. Ugyanez érvényes a szkizofréniában szenvedő betegekre is. Ma már számos kutatási eredmény bizonyítja az organikus eredetet a szkizofrén betegeknél, és minden pszichiáter tudja, hogy a betegek kezelése nem a hallucinációk tartalma alapján történik.

A pszichiátriai betegek gyógyítása mindenkor orvosi feladat. Az a pszichiáter, akinél a pszichiátriai betegség megállapításánál és terápiának megválasztásánál nem áll első helyen az organikus idegrendszeri elváltozás ismerete és annak gyógyszerekkel történő gyógyítása, annak tudása hiányos. Ehhez azonban pontosítani kell a pszichiátriai betegségek meghatározását. Ahol nincs idegrendszeri elváltozás, ott nincs pszichiátriai betegség. A jövő kutatásainak legfontosabb feladata a pszichiátriai betegségek idegrendszeri elváltozásainak a pontos meghatározása. A jelenlegi diagnosztikai rendszerek ma (még) nem teljesen alkalmasak a mindennapi orvosi gyakorlatban a pontos diagnózis megalkotására, mert nincsenek összhangban a patológiai elváltozásokkal. Ennek ellenére megkérdőjelezhetetlen bizonyítékok vannak az idegrendszer működészavarai és a magatartás-zavarok, pszichiátriai zavarok és betegségek között. A pszichiátriai betegségek patológiája, etiológiája, genetikája, tünettana, kórlefolyása, kimenetele, végállapota és kezelése rendkívül változatos, de vannak bizonyítékok a betegségek okaiként szereplő biokémiai elváltozásokra, az idegrendszeren belüli receptor-módosulásokra, szomatikus folyamatokra. A pszichiátriai betegségek az orvostudomány körébe tartoznak és komplex terápiával gyógyíthatóak (farmakoterápia, pszichoterápia, szocioterápia), amelyek közül, minden más terápia eredményessége ellenére a gyógyszeres kezelés a meghatározó. A háziorvos a tüdőgyulladásban szenvedő betegének is elmondja, hogy a lázát csökkentheti prizniccel, hogy feküdjön, ne terhelje, kímélje magát, ne dohányozzon, bőségesen igyon folyadékot, teát mézzel, ne dolgozzon, maradjon ágyban, de a gyógyítást mégsem az életmódbeli tanácsokkal, hanem az antibiotikumokkal és egyéb gyógyszerekkel éri el. A diagnózist a jó háziorvos már fizikai vizsgálattal megállapítja, de rendelkezésére állnak egyéb diagnosztikai eszközök is, amivel a pszichiáterek ma még nem rendelkeznek, a biztató kutatások ellenére. Az már bizonyosnak látszik, hogy egy gyakorlatban egyszerűen használható diagnosztikai eszköz, amelyik segítségével például vérből megállapítható valamelyik pszichiátriai betegség, például a depresszió, a pszichiátria Szent Grálja lehet, jelentősen csökkentve a pszichiátriai betegségek okozta stigmatizációt. (Utalok Eva Redei magyar származású amerikai kutató munkáira.) A gyakorló pszichiáternek ma még nincsenek objektív diagnosztikai eszközei, de vannak hatékony gyógyszerei, amelyek a múlt emlékeivé szorították vissza a régi elmeosztályok riasztó képét az ott fekvő betegekkel, a tüneteikkel és a mellékhatásokkal együtt. Korszerű gyógyszeres terápiára beállított betegek közül ma már számos sikeres, teljes életet élő emberrel találkozhatunk az életben.

A pszichiátriai betegségek kettősségének felismerése a jövő útja. Nemcsak megalapozhatja egy új, patológiai alapú diagnosztikai rendszer megalkotását, de felhívja a figyelmet az idegrendszer és a pszichofarmakológiai kutatások fontosságára, amely ma háttérbe szorult annak ellenére, hogy a felnőtt lakosság egyharmada, a gyermekpopuláció közel negyede kezelésre szoruló pszichiátriai betegséggel és/vagy magatartászavarral küszködik. Ez a felismerés megszüntetheti a biológiai szemléletű (objektív) pszichiáterek és a pszichológiai szemléletű (szubjektív) pszichiáterek közötti látszólagos ellentmondást, biztosítva a biológiai, pszichológiai, kulturális, szociológiai, spirituális kontinuitást. Ugyanazon jelenség más és más aspektusáról van szó, és minden részterület kutatójának a saját megközelítése szempontjából igaza van. A különböző megközelítéseket azonban szinkronba kell hozni, ezeknek ki kell egymást egészíteni, mert nem a pszichiátriai betegségeket, hanem a beteg embereket kell gyógyítani.

Célkitűzés: A Paired Associates Learning (PAL) teszt a vizuospaciális asszociációs tanulás mérésével az Alzheimer demenciára jellemző neuropatológiai elváltozások által legkorábban érintett agyi terület funkcióját méri. Jelen cikk az általunk fejlesztett Paired Associates Learning teszt enyhe kognitív zavar szűrésében való felhasználhatóságával foglalkozik. Módszerek: 63 vizsgálati alanyunkból 14-nél állítottuk fel az enyhe kognitív zavar diagnózisát a Petersen kritériumok alapján. A vizuospaciális tanulást a Paired Associates Learning teszt saját implementációjával mértük fel. A teszt differenciáló képességét az Addenbrook Kognitív Vizsgálattal és a Mini Mental State teszttel hasonlítottuk össze. Eredmények: A szűrés szempontjából szóba jövő neuropszichológiai tesztek eredményei szignifikánsan különböztek a két csoportban, azonban specificitás és szenzitivitás tekintetében jelentős különbségek voltak detektálhatók. A PAL teszt esetén az Addenbrook Kognitív Vizsgálathoz hasonló szenzitivitást és kevéssel alacsonyabb specificitást találtunk. A Mini Mental State szenzitivitás és specificitás tekintetében is jelentősen elmaradt a másik két teszttől. Következtetés: A saját fejlesztésű, asszociációs tanulást vizsgáló teszt alkalmas lehet az enyhe kognitív zavarban szenvedő és egészséges populáció elkülönítésére. A szűrés szempontjából fontosabb paraméter, a szenzitivitás tekintetében az Addenbrook Kognitív Vizsgálattal azonos hatékonyságú, felvétele azonban kevesebb időt és asszisztenciát igényel.

(Neuropsychopharmacol Hung 2013; 15(3): 139-146)

Kulcsszavak: enyhe kognitív zavar, szűrés, neuropszichológiai vizsgálat, asszociációs tanulás

Az időskor betegségei között – növekvő gyakoriságuk miatt – mind nagyobb figyelmet kapnak a különböző pszichiátriai kórképek. Írásunkban összefoglaljuk a legfontosabb időskori mentális zavarok (különös tekintettel az időskori depresszióra) jellemzőit, a diagnózisalkotás nehézségeit, valamint korszerű kezelési lehetőségeit. Az időskor testi és lelki sajátosságai miatt sokszor nem könnyű a hatékony és biztonságos terápia kiválasztása, különösen, ha a demencia és a depresszió egymással vagy éppen agitált viselkedészavarral társul. Írásunkban az időskori depresszió SARI hatástani csoportba tartozó trazodonnal történő kezelése során szerzett tapasztalatokat tekintjük át. A klinikai gyakorlat és a szakirodalmi adatok is arra utalnak, hogy a trazodon speciális multifunkcionális receptoriális hatásai miatt különösen hatékony lehet a markáns alvászavarral és a szorongással járó depressziós hangulatzavarok kezelésében. Előnyös alvásjavító és szorongásoldó hatása, valamint kedvező mellékhatásprofilja révén nemcsak az időskori depresszió terápiájában alkalmazható eredményesen, de még az olyan súlyos komorbid állapotok kezelésében is, mint például az agitált viselkedészavar. A trazodon mindennapi gyakorlatban való alkalmazásának lehetőségeit és előnyeit két eset bemutatásával illusztráljuk, valamint áttekintjük a komplex kezelés szempontjait is, melyek lehetővé teszik az időskori depressziók eredményesebb gyógyítását és az életminőség helyreállítását.

(Neuropsychopharmacol Hung 2013; 15(3): 147-155)

Kulcsszavak: időskori depresszió, agitáció, antidepresszívum, trazodon, komplex terápia

Célkitűzés: Az antidepresszívumok, depresszió és öngyilkosság komplex kapcsolatának elemzése. Módszer: Az elmúlt 15 év e témakörben megjelent hazai és angol nyelvű nemzetközi szakirodalmának feldolgozása. Eredmények: A nagy betegszámra kiterjedő retrospektív és prospektív, naturalisztikus („real life”) vizsgálatok eredményei szerint az antidepresszívumok és hangulatstabilizálók a nem kezelt unipoláris depressziós és bipoláris betegekhez képest mintegy 80 százalékkal csökkentik a befejezett öngyilkosságok és öngyilkossági kísérletek számát. Ez az öngyilkosság-megelőző hatás nagyságrenddel nagyobb, mint az antidepresszívumok hatékonyságát vizsgáló fázis II/III randomizált, placebo kontrollált vizsgálatokban észlelt, az antidepresszívumok szedése mellett a placebóhoz képest kismértékben gyakoribb szuicid magatartás. Legújabb adatok szerint ezen veszélyeztetett, kislétszámú betegcsoport a klinikai kép alapján kiszűrhető, és specifikus farmakoterápiával eredményesen kezelhető. Következtetés: Az antidepresszívumok szedése mellett ritkán jelentkező öngyilkos magatartás legtöbbször az antidepresszív hatás hiányával függ össze, és csak igen ritkán vezethető vissza az antidepresszívum provokáló szerepére; ez utóbbi többnyire a bipoláris depresszió antidepresszív monoterápiája során alakul ki. Szakszerű alkalmazás mellett az antidepresszívumok és a hangulatstabilizáló gyógyszerek az affektív betegek öngyilkosságának prevenciójában kulcsfontosságú szerepet játszanak.

(Neuropsychopharmacol Hung 2013; 15(3): 157-164)

Kulcsszavak: antidepresszívumok, bipoláris betegség, depresszió, öngyilkosság, öngyilkossági kísérlet, öngyilkosság megelőzése

Previous co-expression analysis of human kinase genes highlighted 119 genes in neurotransmitter-related activity (based on Go:Terms). Using a merged interactome dataset, we analyzed the network of these Neurotransmitter Related Human Kinase Genes. Using the full interactome dataset we extended the network and calculating degrees and closeness centralities we identified SRC, MAPK1, RAF1, PTK2B and AKT1 kinase genes as potentially relevant nodes which did not show relevant activity in the original experimental study. As AKT1 and MAPK1 have already been indicated in various neuronal functions, we hypothesize a potential direct or indirect role for SRC, RAF1, PTK2B genes in neurotransmission and in central nervous system signaling processes.

(Neuropsychopharmacol Hung 2013; 15(3): 165-171)

Keywords: network analysis, kinase gene, kinome, bioinformatics, neurotransmitter

Az antipszichotikumok alkalmazása kapcsán a hazai és nemzetközi szakmai ajánlások a monoterápiát részesítik előnyben. A klinikai gyakorlatban a betegek 20-40%-a kombinált terápiában részesül, ennek hátterében a monoterápia mellett tapasztalt nem kellő terápiás hatás áll. Esetünkben az agresszivitással jellemzett súlyos pszichotikus állapot a parenterálisan alkalmazott elsőgenerációs antipszichotikum mellett nem változott. A második generációs antipszichotikumra történő átállítás mellett a páciens részleges javulást mutatott. A veszélyeztető pszichotikus állapot fennállása miatt két második generációs antipszichotikum kombinációját alkalmaztuk (olanzapin-clozapin). Ezen terápia mellett a páciens pszichés állapota rendeződött, jó terápiás kapcsolat alakult ki, rendszeresen jár kontrollra. Relapszus és a korábban előforduló kábítószer abúzus a fenntartó kombinált terápia mellett nem fordult elő.

(Neuropsychopharmacol Hung 2013; 15(3): 173-176) 

Kulcsszavak: antipszichotikum, kombináció, olanzapin, clozapin

A hiponatrémia az antidepresszív gyógyszerek egyik potenciális mellékhatása. Jelentkezését leggyakrabban a szerotonerg rendszeren ható szerek alkalmazásával kapcsolatban figyelték meg. Előfordulásának kockázatát időskorú betegeknél magasabbnak találták. A szerzők közleményükben egy 65 éves, visszatérő depresszió miatt kombinált venlafaxin-mirtazapin kezelésben részesült betegnél jelentkező súlyos hiponatrémiáról számolnak be. Az eset a szérum nátriumszint – különösen időskorú – antidepresszív gyógyszeres kezelésben részesülő betegeknél történő rendszeres ellenőrzésének fontosságára hívja fel a figyelmet.

(Neuropsychopharmacol Hung 2013; 15(3): 177-180) 

Kulcsszavak: hiponatrémia, antidepresszív kezelés, szerotonin, SIADH