Nemzetközi vizsgálatokhoz hasonlóan hazánk felnőtt lakosságában az orvosi értelemben vett és kezelést igénylő major depressziós epizód egy hónapos prevalenciája 4-5%, míg egy éves prevalenciája 7-8% (Szadoczky et al., 1998). A kezeletlen súlyos major depressziós betegek 10-15 százaléka öngyilkosságban hal meg, és a befejezett öngyilkosok 65-75 százaléka aktuálisan (többnyire kezeletlen) major depresszióban szenved. A depresszió, és különösen a kezeletlen depresszió, gyakori és súlyos szövődményei (szuicid magatartás, szekunder alkohol- és drog-abúzus, fokozott szomatikus morbiditás és mortalitás, tartós betegállomány, rokkantosítás stb.) jelentősen behatárolják a beteg és családtagjai jóllétét, és emellett jelentős anyagi terhet rónak a társadalomra is (Rihmer, 2007; Paykel et al., 2005). Az öngyilkosság mindenütt a világon komoly népegészségügyi problémát jelent, különösen hazánkban, ahol az utóbbi 25 évben a közel 50 százalékos csökkenés ellenére évente még mindig közel 2500 ember hal meg öngyilkosság következtében, többen, mint közlekedési balesetben. Ugyanakkor a depressziók megfelelő kezelése kb. 80 százalékkal csökkenti a szuicid halálozást (Rihmer et al., 2008). A major depresszió pontprevalenciája a hazai háziorvosi gyakorlatban (hasonlóan nemzetközi adatokhoz) 6-10% (Szádoczky et al., 1997; Rihmer et al., 2011). Mivel az öngyilkosok több mint 50 százaléka élete utolsó 3 hónapjában felkeresi háziorvosát, a háziorvosi szolgálat kiemelkedő jelentőséggel bír az öngyilkosság megelőzését illetően. Megfigyelték azt is, ha a depresszió mellett testi betegség is fennáll, gyakran csak az utóbbit ismerik fel és kezelik. A családorvosi praxishoz tartozó, depresszióban szenvedő betegeknek kevesebb, mint a fele fordul orvoshoz és többségük a családorvosától kér segítséget. A diagnózis és a terápia terén az utóbbi évtizedekben végbement jelentős fejlődés ellenére a családorvosok számára továbbra is adódnak nehézségek a depresszió felismerésével és kezelésével kapcsolatban (Rihmer et al., 2011; Rihmer és Rutz, 2009). A családorvosoknak a depresszió felismerésében, kezelésében és a depresszióval kapcsolatos öngyilkosságok megelőzésében betöltött fontos szerepére először az úttörő jelentőségű Gotland vizsgálat hívta fel a figyelmet. A Svédországhoz tartozó Gotland sziget (58000 lakos) 18 családorvosának 1983 nyarán tartott két napos intenzív, a depresszió felismeréséről és kezeléséről szóló tanfolyam után nemcsak az öngyilkossági halálozás csökkent szignifikánsan, hanem lényegesen csökkent a depresszió miatti kórházba utalások és a depresszió miatti betegállományban töltött napok száma is. A szigeten eközben markánsan megnőtt az antidepresszív gyógyszerek forgalma, míg ezen változások a kontrollrégióban nem voltak észlelhetők. Az adatok elemzése azt is igazolta, hogy a tanfolyam után lényegesen lecsökkent az öngyilkossági halálozás, mely a depresszióval kapcsolatos szuicídiumok markáns csökkenése miatt következett be (Rihmer et al., 2011; Rihmer és Rutz, 2009). Azt, hogy a háziorvosok depresszió-továbbképző programjai – megfelelő közösségi beágyazottságban – az ellátási terület öngyilkossági halálozásának lényeges csökkenéséhez vezetnek, nemzetközi adatokhoz hasonlóan két nagy hazai vizsgálat is igazolta (Szanto et al., 2007; Szekely et al., 2013).

Háttér: A minor fizikális anomáliák (amelyek a prenatális agyfejlődés zavarainak markerei) gyakoriságát tanulmányoztuk idiopátiás epilepsziában szenvedő gyermekek körében, hogy indirekt adatokat nyerjünk a kórkép idegfejlődési hátteréről. Módszerek: A vizsgálatban egy Méhes (1985) által kidolgozott skálát használtunk, amellyel 57 minor fizikális anomália gyakoriságát vizsgáltuk 24 idiopátiás epilepsziában szenvedő és 24 illesztett kontroll gyermek esetében. Eredmények: A minor fizikális anomáliák szignifikánsan gyakrabban voltak észlelhetőek a betegek csoportjában a kontrollokkal összehasonlítva. Három anomália individuális elemzése során találtunk statisztikailag szignifikáns különbséget a két csoport között. Két minor malformáció (primitív fül, dupla hátsó hajforgó) és egy fenogenetikai variáns (epicanthus) volt gyakoribb az idiopátiás epilepszia miatt kezelt betegek csoportjában. Következtetés: A minor fizikális anomáliák gyakoribb megjelenése idiopátiás epilepsziában valószínűsíti, hogy a prenatális agyfejlődés szakaszában szerepet játszó patológiás faktorok szerepet játszanak a kórkép kialakulásában.

(Neuropsychopharmacol Hung 2014; 16(3): 115–120)

Kulcsszavak: minor fizikális anomáliák, idiopátiás epilepszia, idegfejlődés, gyermekkori epilepszia, szomatikus markerek

Háttér: Jelenleg közel 34 millió ismert Alzheimer-beteg van a világon, az elkövetkező 40 évben ez a szám várhatóan meg fog háromszorozódni. A növekedés egyik fő oka a társadalom öregedése mint általános tendencia Európában éppúgy, mint az Egyesült Államokban. Célkitűzés és módszerek: Jelen összefoglalóban áttekintettük az elmúlt 10 év tudományos eredményeit, és tárgyaljuk azokat a gyógyszeres és egyéb módszereket, melyek a demenciák megelőzésében hatékonyak lehetnek. Eredmények: A gyógyszeres módszerek közül kiemelendőek a béta-szekretáz gátló szerek, az aktív és passzív immunizációk, melyek közül jelen pillanatban több is fázis III-as stádiumban van. Érdemes még megemlíteni az intranazális inzulinterápiát, ahol az eddig elvégzett vizsgálatok bíztató eredményeket hoztak. A diétás módszerek közül a mediterrán diéta tartása lehet hatásos. Jelenleg az elmúlt tíz évben elterjedt kognitív tréning módszerek tűnnek a leginkább hatékonynak. Ezek a tréningek az egész életen át működő agyi plaszticitásra épülnek. Következtetés: Összességében elmondhatjuk, hogy világszerte ígéretes gyógyszerfejlesztések folynak a demenciák megelőzésére, egyelőre azonban még nem sikerült áttörést elérni. Jelenleg a kockázati tényezők csökkentése jelenti az igazi lehetőséget, ezért fontos kiemelni a magasvérnyomás-betegség kezelését, az elhízás és cukorbetegség megelőzését, valamint a rendszeres testmozgást és a szellemi tevékenységek rendszeres gyakorlását, más néven kognitív tréninget. 

(Neuropsychopharmacol Hung 2014; 16(3): 121–126)

Kulcsszavak: demencia, kognitív tréning, megelőzés, enyhe kognitív deficit, béta-szekretáz, immunizáció

A detoxifikálás a heroinaddikció kezelésére olyan opioid szubsztitúció, amikor a rövid hatástartamú euforizáló hatású heroint metadonnal vagy más opioiddal helyettesítjük, melyeknek lényegesen hosszabb ideig tart a hatásuk és gyógyászati szempontból előnyös tulajdonságúak. Az opioid detoxifikálás szerepe megelőzni az akut elvonási tünetek megjelenését és hosszabb időre fenntartani az absztinenciát. A detoxifikálás a kereszt-tolerancia elvén alapul, az addiktív heroint egy másik opioiddal helyettesítjük, majd az utóbbi adagolását fokozatosan nullára csökkentjük. A detoxifikálás önmagában nem hatékony, mivel utókezelés (adrenerg agonisták, clonidin vagy lofexidin) és pszichoszociális gyógymódok alkalmazása szükséges. Az opioid fenntartó kezelések közül a metadon fenntartó kezelés a legjobban elterjedt és az egyik leghatékonyabb kezelés. A metadon fenntartó kezelés során a heroin használat csökken, majd teljesen megszűnik. A kezelés alatt a heroin utáni sóvárgás abbamarad, és nem kell számolni az absztinencia szindrómával. A heroin használattal együttjáró mortalitás és kriminalitás a páciensek esetén jelentősen csökkent, a kezeltek egészségi állapota javult, munkát vállaltak, tanulni kezdtek. A fenntartó kezelés hatékonyságát jelzi, hogy csökkennek a heroinisták körében a közös injekciós tűhasználattal terjesztett gyakori fertőző betegségek, mint például a hepatitis vagy az AIDS. A metadonkezelés csak komplex terápiás rendszer részeként alkalmazható, lényeges szerepe van a tanácsadásnak és a szociális rehabilitációnak. Az utóbbi évtizedekben a buprenorfinkezelést (detoxifikálás és fenntartó kezelés) is bevezették és alkalmazzák mint a metadonkezelés alternatíváját. Az opioid antagonisták csökkentik a heroin önadagolását illetve a heroin utáni sóvárgást a detoxifikált addiktok esetében. A naltrexon hosszú hatástartamú kompetitív antagonista az opioid receptorokon.

(Neuropsychopharmacol Hung 2014; 16(3): 127–140)

Kulcsszavak: heroinaddikció, detoxikálás, metadon fenntartó kezelés, buprenorfin, naltrexon

A hangulati betegségek és alvászavarok kapcsolata rendkívül összetett, számos szempontból vizsgálható, értelmezhető. Epidemiológiai adatok szerint a két kórkép együttes előfordulása gyakori, a vizsgálatokat a zavarok egységként való szemlélése számos ponton segítette, több patofiziológiai és kezelési eredményhez közelebb vitte a biológiai pszichiátriát. A kronobiológia affektív zavarokkal kapcsolatos eredményeit több kiváló magyar nyelvű összefoglaló ismertette az elmúlt években. Jelen összefoglalónkban a relapszus/remisszió/rekurrencia kontextusában értékeljük az alvászavarok kezelésének szükségességét. Irodalmi adatok szerint az inszomniás betegeknek tízszeres a rizikója depresszió kialakulására és fontos szerepe van a relapszusokban, az epizódok visszatérésében, és a depresszió krónikussá válásában is reziduális tünetként. A két kórkép neurobiológiai jellemzői számos ponton találkoznak: depresszióban csökkent melatoninszintet, fázis előretolódást találtak, alvászavarban monoaminerg útvonal eltérések, kiegyensúlyozatlanságok, illetve REM-eltérések váltak ismertté. Egyes szerzők szerint a REM-eltérések normalizálódnak a hangulat javulásával, és remissziót követően az alvásszerkezet akár teljesen helyreállhat. Azonban perzisztáló REM alvás és lassú hullámú alvás eltéréseket is találtak remisszióban, mely a relapszus és rekurrencia rizikóját fokozza. Ma már egyetértés van abban, hogy az inszomnia korai kezelése megelőzheti a hangulati eltérések kialakulását. A neurális plaszticitáshoz kapcsolódó kaszkádok eltérései is összekapcsolhatják az alvás- és hangulatváltozásokat. A neurális plaszticitás szorosan összefügg a tanulással, alvással és kortizolregulációval (stressz-kezeléssel), mely tény további kórképek (szorongásos zavarok, demencia) komorbiditására hívja fel a figyelmünket.

(Neuropsychopharmacol Hung 2014; 16(3): 141–147)

Kulcsszavak: depresszió, alvászavar, relapszus, remisszió, rekurrencia

A szerző megállapítja, hogy nehéz helyzetben van a pszichiátria, különösen Magyarországon az OPNI megszüntetése óta. Áttekinti a pszichiátria fejlődését akadályozó legfontosabb tényezőket. Megállapítja, hogy a pszichiátria fejlődése elképzelhetetlen az ember holisztikus megközelítése nélkül, amely feltételezi a biológiai, mentális, kulturális-szociális és spirituális megközelítést. Különösen nagy jelentőségük van a percepciózavaroknak a pszichiátriai tünetek kialakulásában, amelyek az idegrendszer működésén alapulnak. Ez a tény kiemeli az idegrendszer és a neuropszichofarmakológia jelentőségét, amely, bár alig fél évszázados, a történelem kezdete óta ismerünk. Felhívja a figyelmet az ősi civilizációkban is jól ismert pszichoaktív szerekre, ismertet néhányat közülük, amelyek valójában az első neuropszichofarmakológiai (gyógy-)szerek voltak. Hangsúlyozza a pszichopathológiai tünetek kettősségét, amelyek csak részben objektívek, részben szubjektívek, de mindenképpen az idegrendszer működésén alapulnak. Megállapításai nemcsak megalapozhatják egy újfajta megközelítését az embernek és a pszichiátriának, de lehetővé teszi a pszichiátria fejlődését, egy újfajta diagnosztikai rendszer megalkotását, megszüntetve az emberrel foglalkozó szakemberek, neurológusok, a pszichiáterek a pszichológusok, a szociológusok, a filozófusok és teológusok közötti ellentmondást, biztosítva a biológiai, (neurológiai) pszichológiai, kulturális-szociologiai és spirituális kontinuitást. A jövő kutatói számára elengedhetetlen a biológiai, genetikai, pszichés, kulturális-szociális és spirituális szemlélet, a nanomedicina alkalmazása, amely lehetővé teszi nemcsak a pszichiátriai zavarok organikus neurológiai alapjainak a pontosabb megismerését, de az idegrendszer működésén alapuló neuropszichofarmakológia fejlesztését. Csak így maradhat meg a pszichiátria az orvostudomány keretein belül, neurológiai alapokon, természetesen felhasználva a pszichológia, a kultúra, a szociológia és a spiritualitás tapasztalatait is.

(Neuropsychopharmacol Hung 2014; 16(3): 149–156)

Kulcsszavak: neuropszichofarmakológia, percepciózavarok, holisztikus megközelítés, módosult tudatállapot, indiai pszichológia és mitológia.