2013 májusában kezdte meg munkáját az INHN, és már az alig több mint 1,5 éves működése során 
impozáns mennyiségű fontos adatot tett közzé. A honlap címe: inhn.org; E-mail: inhn@inhn.org.

Az INHN kezdeményezője és szellemi vezére Thomas A. Ban, a magyar származású, évtizedekig 
az USA-ban, ma Kanadában élő nemzetközi hírű, neuropszichofarmakológiával foglalkozó klinikus professzor. 

Az INHN kitűzött célja, hogy neuropszichofarmakológiai alappilléreket rögzítsen és különböző generációkhoz tartozó és különböző szakmai háttérrel rendelkező neuropszichofarmakológusok között teremtsen kapcsolatot, valamint az interdiszciplináris tudományág történetéhez tartozó olyan anyagokat tegyen közzé, melyek a terület tovább fejlődését segítik. Az INHN operatív bizottságának tagjai: Thomas A. Ban (a hálózat koordinátora), Berry Blackwell, Samuel Gershon, Peter R. Martin és Gregers Wegner. 

Jelen közlemény egy 969 bipoláris beteg bevonásával végzett prospektív, obszervációs, beavatkozással nem járó, 6 hónapig tartó, multicentrikus, ambuláns vizsgálatáról számol be, melynek keretében adatokat gyűjtöttünk a betegek lamotrigin kezelés mellett bekövetkező állapotváltozásáról különös tekintettel a relapszus rátára, az esetleges szuicidális magatartás alakulására, és a nemkívánatos eseményekre. A vizsgálatba 969 beteg lépett be és 961-en (99%) be is fejezték azt. A betegek a lamotrigint az esetek döntő többségében kiegészítő, a már fennáló antidepresszív és/vagy antipszichotikus gyógyszerelés kiegészítéseként kapták. A hat hónapig tartó vizsgálat végére a betegek 38%-a került teljes remisszióba, és a 3. hónap után bekövetkező relapszus ráta 24% volt. Nemkívánatos események igen ritkán (1%-ban) jelentkeztek, és a terápia megszakítását egyetlen esetben sem indokolták. A vizsgálat kezdetén a betegek 17%-ánál állott fenn klinikailag jelentős szuicid rizikó, és ez a kezelés hat hónapja alatt fokozatosan 2,1%-ra csökkent. Szuicid kísérlet vagy befejezett öngyilkosság a vizsgálat során nem fordult elő. Az eredmények szerint a lamotrigin hatékony és jól tolerálható készítmény bipoláris betegek akut és hosszabb távú kezelésében.

(Neuropsychopharmacol Hung 2015; 17(1): 007–013)

Kulcsszavak: bipoláris betegség, lamotrigin terápia, remisszió, relapszus, szuicid rizikó

A jellemzően serdülőkorban induló, nem-szuicidális önsértés (non-suicidal self injury: NSSI) nemzetközileg sokat kutatott, hazánkban azonban alig vizsgált jelenség, amely széles körben érinti a klinikai és nem-klinikai serdülőpopulációt. Tanulmányunk célja, hogy áttekintsük az NSSI kultúrtörténeti hátterét, a nemzetközi és hazai szakirodalomban felmerülő elnevezésbeli és definíciós nehézségeket, a lehetséges okokat és funkciókat magyarázó elméleteket, illetve a jelenség epidemiológiájával és pszichoszociális korrelátumaival, más pszichiátriai betegségekkel és az öngyilkos magatartással való együttjárásával kapcsolatos szakirodalmi adatokat. A jelenség elnevezése és definíciója a nemzetközi szakirodalomban már kialakult, magyar nyelven azonban nincs általánosan elfogadott kifejezésünk. Az NSSI hátterében feltételeznek érzelemszabályozási, valamint impulzuskontroll zavart, továbbá önbüntető, anti-szuicid, anti-disszociációs, élménykereső és interperszonális funkciókat is. Az NSSI prevalenciája 15-46% nem klinikai, és 40-80% klinikai serdülő mintán. A magyarországi közösségi mintán szerzett adatok (7-17%) a nemzetközi eredményekkel összehasonlítva alacsonyabb értékeket jeleznek. Az NSSI gyakran jár együtt pszichiátriai zavarokkal: az NSSI-t elkövető klinikai serdülő minta esetében 88%-ban áll fenn DSM-IV szerint I-es, és 67%-ban II-es tengely zavar. Az NSSI az öngyilkos magatartástól eltérő, azonban attól nem független jelenség: az együttjárás aránya kb. 50% normál populációban és kb. 70% klinikai mintán. Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy az NSSI gyakran más pszichiátriai kórképekkel társuló, számos serdülőt érintő jelenség, így indokoltnak látszik a magyar terminológia kialakítása és a hazai eredmények gyarapítása annak érdekében is, hogy a klinikusok számára releváns adatok álljanak rendelkezésre.

(Neuropsychopharmacol Hung 2015; 17(1): 014–022)

Kulcsszavak: serdülőkor, nem-szuicidális önsértés, öngyilkosság

Számos korszerű neuropszichofarmakológiai vizsgálati módszer jellegzetessége, hogy aránylag kevés vizsgálati egyénről (n) nagyon sok adatot (paramétert, P) gyűjt. Példaképpen említhetjük a képalkotó módszereket (pl. funkcionális mágneses rezonancia és egyéb képalkotó eljárásokat), az elektroenkefalográfiát (EEG), vagy a genomikai vizsgálatokat. Egyetlen microarray chip például több ezer próbát tartalmazhat, azaz a P ezres nagyságrendekkel haladhatja meg az n-t. Az ilyen elrendezésű vizsgálatok elemzése komoly statisztikai problémákat vet fel, amit a statisztikai szakirodalomban kis „n” nagy „P” problémának neveznek. A többszörös tesztelés problémája akkor lép fel, ha két vagy több csoportba tartozó egyéneket hasonlítunk össze a mért P számú jellemző alapján. Amennyiben az összehasonlítás az egyes jellemzők alapján történik, akkor akár több ezer statisztikai hipotézisvizsgálat elvégzése is szükségessé válhat. Amennyiben a többszörös tesztelés okozta megnövekedett klasszifikációs hibát nem vesszük figyelembe, akkor számos statisztikailag szignifikáns különbséget fedezhetünk fel a vizsgálati csoportok között. Azonban ezeknek a felfedezéseknek egy része valójában a véletlen műve és ezek a kísérleti eredmények általában nem reprodukálhatóak. A problémára több megoldás is született. Ezek közül cikkünkben a klaszter szintű összehasonlítást, valamint a hamis találati arányon alapuló statisztikai tesztet mutatjuk be. 

(Neuropsychopharmacol Hung 2015; 17(1): 023–030)

Kulcsszavak: funkcionális mágneses rezonancia képalkotó vizsgálatok, microarray, hamis találati arány, permutációs teszt, gene set enrichment analysis, fMRI, statisztika

Háttér: A sclerosis multiplex (SM) a leggyakoribb neuroimmunológiai megbetegedés. A betegség szomatikus tünetei mellett gyakran észlelhető fáradékonyság, hangulatzavar (depresszió), illetve kognitív funkciócsökkenés. A kognitív működés változása jelentős befolyással bír a szociális kapcsolatokra, a munkaképességre, az életminőségre, függetlenül a fizikai korlátozottságtól. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja a hangulati és kognitív működésben történő változás közötti komplex összefüggés elemzése volt sclerosis multiplexes betegeknél. Az alapvető kérdésfeltevés az volt, hogy sclerosis multiplex esetén az egyes kognitív részfunkciók területén tapasztalható hanyatlás és a normál populációhoz képest gyakrabban előforduló depresszió milyen kapcsolatban áll egymással. Módszer: A Semmelweis Egyetem Neuroimmunológiai Ambulanciáján gondozott 40 sclerosis multiplexes beteget vizsgáltunk (16 férfi, 24 nő). A kontroll csoport 42 főből (16 férfi, 26 nő) állt; nem, életkor és iskolai végzettség szerint illesztve az SM csoport tagjaihoz. Szűrővizsgálatként MMSE tesztet végeztünk, majd a verbális tanulást, a vizuális információ-feldolgozást, a figyelmet, a rövid távú memóriát, a hosszú távú megtartást teszteltük, illetve a betegek depresszió önértékelő skálát töltöttek ki. Eredmények: Gyengébb teljesítményt tapasztaltunk sclerosis multiplexes betegeknél a tanulás, a hosszú távú verbális memória, a rövid távú téri vizuális memória terén a kontroll csoporthoz képest. Megtartottnak bizonyult a munkamemória, az információ-feldolgozás és a figyelem. Ugyanakkor negatívabb hangulat jellemezte az SM betegeket, mint a normál populációt. A depresszió és a kognitív funkciók összefüggéseit tekintve a hangulat és a rövid távú téri vizuális memória között találtunk fordított kapcsolatot. Következtetés: Vizsgálatunk eredményei megegyeznek az irodalomból ismert korábbi tapasztalatokkal, mely szerint a munkamemóriánál nem, ellenben a rövid és hosszú távú memóriánál tapasztalható teljesítményromlás a sclerosis multiplex betegeknél a normál populációval összehasonlítva. A depresszió és a fáradékonyság előfordulási gyakoriságából adódóan, továbbá a pszichológiai tényezők életminőségben játszott jelentős szerepét tekintve fontos lenne a hangulat és a fáradékonyság kognitív folyamatokra tett hatásának részletesebb feltárása, amit következő vizsgálatainkban tervezünk.

(Neuropsychopharmacol Hung 2015; 17(1): 031–036)

Kulcsszavak: sclerosis multiplex, depresszió, kognitív hanyatlás

Az öngyilkosság nemcsak ellentmondásos biológiai, pszichológiai, kulturális-szociális és spirituális jelenség, de komoly népegészségügyi probléma is, amely sokrétű, így az ellene folytatott küzdelem szintén komplex folyamat. A közlemény célja megállapítani, hogy hol tart ma Magyarországon az öngyilkosság elleni küzdelem, melyek a legfontosabb hiányosságok, ellentmondások és kihasználatlan lehetőségek. A szerző megállapítja, hogy bár elméletileg nagyon sok eredményt értünk el az öngyilkosság megelőzésében, azokat nem valósítottuk meg a mindennapi gyakorlatban. Meghatározza a legfontosabb problémákat és feladatokat, amelyeket meg kell oldani az elkövetkezendő évtizedben. A közeljövőben sokkal többet kell tennünk a megelőzés érdekében, mint amennyit eddig tettünk, hogy lényegesen csökkenjen az öngyilkos áldozatok száma Magyarországon.

(Neuropsychopharmacol Hung 2015; 17(1): 037–046)

Kulcsszavak: öngyilkosság, prevenciós lehetőségek és akadályok, egészségnevelés, egészségfejlesztés, hiányosságok a prevencióban, jövőbeni feladatok