2017. június, XIX. évfolyam, 2. szám

Az Országos Lakossági Adatfelvétel az Addiktológiai Problémákról 2015 (OLAAP 2015) reprezentatív lakossági felmérés módszertana és a minta leíró jellemzői

Paksi Borbála, Demetrovics Zsolt, Magi Anna, és Felvinczi Katalin

Absztrakt

Az Országos Lakossági Adatfelvétel az Addiktológiai Problémákról 2015 (OLAAP 2015) reprezentatív lakossági felmérés módszertana és a minta leíró jellemzői

Paksi Borbála¹, Demetrovics Zsolt², Magi Anna^2,3 és Felvinczi Katalin²

¹Eötvös Loránd Tudományegyetem, PPK Neveléstudományi Intézet, Budapest
² Eötvös Loránd Tudományegyetem, PPK Pszichológiai Intézet, Budapest
³ Eötvös Loránd Tudományegyetem, PPK Pszichológiai Doktori Iskola, Budapest

Tanulmányunkban a magyar népesség addiktológiai problémáinak feltérképezésére irányuló országos reprezentatív felmérés (Országos Lakossági Adatfelvétel Addiktológiai Problémákról – OLAAP 2015) általános módszertani hátterét és főbb metodológiai eredményeit mutatjuk be. A felmérésben a dohányzás, az alkohol- és az egyéb pszichoaktív szerek használata mellett a következő viselkedési addikciókat vizsgáltuk: Problémás szerencsejáték használat (PGSI, DSM-V), Evési zavar (SCOFF), Problémás internet használat (PIUQ), Problémás online játék használat (POGO), Közösségi oldalak problémás használata (FAS), Testedzés addikció (EAI-HU), Munkafüggőség (BWAS), Kényszeres vásárlás (CBS). A tanulmányban leírásra kerülnek a kutatásban felhasznált mérőeszközök, az alkalmazott mintaválasztási és adatfelvételi stratégia, továbbá a mintaeléréssel, valamint az alkalmazott epidemiológiai mérőeszközök megbízhatóságával és érvényességével kapcsolatos módszertani eredmények. Az OLAAP 2015 kutatás a 18-64 éves népesség bruttó 2477, nettó 2274 fős, országos reprezentatív mintáján készült, a 18-34 éves fiatal felnőtt populáció felülreprezentálásával. Az alkalmazott súlyok megoszlásának statisztikai mutatói alapján a súlyozás nem jelentett durva „mesterséges beavatkozást” az adatbázisba, a minta reprezentativitása kevéssé sérült. A 18-64 éves súlyozott minta nagysága 1490 fő, s a súlyozott mintában 95%-os megbízhatósági szinten érvényes elméleti hibahatár mértéke ±2,5%, ami a mintavételi tervnek megfelelő. Az adatok megbízhatóságának, a mintavételen kívüli hibák nagyságának adatbázison belüli eszközökkel történő vizsgálata alapján azt mondhatjuk, hogy az összesített életprevalencia értékekbe az inkonzisztenciák viszonylag kis torzítottságot visznek, s az adatbázis a különböző szerhasználó magatartások rizikófaktorainak megbízható becslését teszi lehetővé. A viselkedési addikciók előfordulási gyakoriságának becslésére alkalmazott mérőeszközök reliabilitási mutatói megfelelőek, bár néhány mérőeszköz esetében a mutatók arra utalnak, hogy érdemes megvizsgálni egyes tételek elhagyásának lehetőségét. A kutatás mintavételen kívüli hibákat jelző paramétereinek a korábbi kutatások módszertani eredményeivel való összehasonlítása azonban azt jelzi, hogy a tendenciák becslése, illetve interpretálása fokozott odafigyelést, esetleg korrekciós eljárások alkalmazását teszi szükségessé.

(Neuropsychopharmacol Hung 2017; 19(2): 55–85)

Kulcsszavak: addiktológiai problémák, lakossági vizsgálat, reprezentatív felmérés, Magyarország, módszertan, dohányzás, alkohol, pszichoaktív szerhasználat, viselkedési addikciók

Klinikai jellemzők pszichotikus és nem pszichotikus bipoláris betegeknél

Bélteczki Zsuzsanna, Rihmer Zoltán és Újvári Júlia

Absztrakt

Klinikai jellemzők pszichotikus és nem pszichotikus bipoláris betegeknél

Bélteczki Zsuzsanna¹, Rihmer Zoltán² és Újvári Júlia¹

¹Sántha Kálmán Szakkórház, Nagykálló
² Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, Budapest

Háttér: A bipoláris affektív zavar mániás, depressziós és kevert epizódja esetén gyakoriak a pszichotikus tünetek, de a téveszmék és a hallucinációk értékelése gyakran hibás, ilyenkor a pszichotikus tüneteket is mutató beteget szkizofrénia, szkizoaffektív zavar, vagy paranoid zavar diagnózissal kezelik. Bipoláris zavarban a pszichotikus tünetek kedvezőtlenebb kimenetelt és kórlefolyást eredményeznek. Módszer: 2015. január 1. és 2016. szeptember 30. között Intézetünkben 365 beteget (106 férfi, 259 nő) hospitalizáltunk a BNO-10 szerint kórismézett bipoláris affektív zavarral. A pszichotikus tüneteket mutató bipoláris betegek száma 89 (24%) volt, közülük 55 (62%) tartozott a bipoláris I és 34 (38%) a bipoláris II csoportba. A pszichotikus bipoláris betegek kontrolljaként a jelzett időszak alatt felvételre került olyan 80 bipoláris beteget (22%) választottunk ki, akik sem a jelen, sem az előző felvételeik során nem mutattak pszichotikus tüneteket. Eredmények: Pszichotikus mániát 24 betegnél (27%, 12 férfi, 12 nő) észleltünk, a téveszmék grandiózus, religiózus és paranoid tartalmúak voltak. A pszichotikus tüneteket mutató depressziós betegek száma 39 volt (44%, 30 nő, 9 férfi), doxazmáik döntően bűnösségi, hipochondriás és elszegényedéses tematikát mutattak. Pszichotikus tünetekkel járó kevert epizód miatt 26 (29%, 18 nő és 8 férfi) beteget kezeltünk, őket a depresszív téveszmék jellemezték. A nem pszichotikus bipoláris betegekhez képest a pszichotikus bipoláris pácienseknél felvételkor a mániás és a depressziós epizód, a bipoláris I diagnózis, a korai (20 év alatti) betegségkezdet, a megelőző szuicid kísérlet, valamint a komorbid személyiségzavar volt a szignifikánsan gyakoribb, míg a nem pszichotikus csoportban a kevert affektív epizód, a bipoláris II diagnózis dominált. A pszichotikus csoportban a reziduális tünetek (64 beteg, 72% vs 34 beteg, 43%) és a megelőző hospitalizációk száma (férfiak 10.6, nők 12.5 vs férfiak 8.8, nők 8.6) is jelentősebb volt. A pszichiátriai betegség vonatkozásában pozitív családi anamnézis valamint a komorbid szorongásos zavar és alkoholdependencia tekintetében nem volt különbség a két csoport között. Megbeszélés: A pszichotikus bipoláris betegekre jellemző volt a korai betegségkezdet, a bipoláris I diagnózis, a komorbid személyiségzavar, emellett gyakoribbak voltak a szuicid kísérletek és reziduális tünetek a nem pszichotikus bipoláris betegekkel összevetve. Korlátozások: A relatíve alacsonyabb betegszám (89 illetve 80 beteg), és az, hogy az adatokat retrospektív módon dolgoztuk fel, korlátozza eredményeink általánosíthatóságát.

(Neuropsychopharmacol Hung 2017; 19(2): 86–94)

Kulcsszavak: bipoláris I zavar, bipoláris II zavar, betegségkezdet, familiáris anamnézis, mánia, depressziós kevert epizód pszichotikus tünetekkel, reziduális tünetek, pszichiátriai komorbiditás, hospitalizáció

New aspects in the pathomechanism of diseases of civilization, particularly psychosomatic disorders. Part 1. Theoretical background of a hypothesis

Andras Sikter, Zoltan Rihmer, and Roberto de Guevara

Absztrakt

New aspects in the pathomechanism of diseases of civilization, particularly psychosomatic disorders. Part 1. Theoretical background of a hypothesis

Andras Sikter¹, Zoltan Rihmer^2,3 and Roberto de Guevara⁴

¹ Municipal Clinic of Szentendre, Internal Medicine, Szentendre, Hungary
² Department of Psychiatry and Psychotherapy, Semmelweis University, Budapest, Hungary
³National Institute of Psychiatry and Addictions, Laboratory for Suicide Research and Prevention, Budapest, Hungary
⁴Respiras-performance breathing, Colorado Springs, United States of America

The stress defence-cascade is mostly not biphasic as Cannon thought, the sympathicotonic stress response is preceded by a vagotonic phase called freeze response. Alteration of the carbon dioxide level plays an important role during defence-cascade as its changes interfere with stress hormones, e.g. with catecholamines, thus affecting the degree of arousal. In case of humans, learned behaviour dominates instead of instinctive, so the fight-or-flight often lags; the consequence can be persistent hypocapnia or hypercapnia. The hypoventilation or hyperventilation may continue even after a stressful situation, as tissular and renal compensation stabilizes and makes the pathological breathing patterns chronic. The organism tries to restore the original milieu intérieur (sec. Claude Bernard), but this cannot succeed without restoring pCO₂. The regulation operates the preservation of intracellular and extracellular pH as a priority, while neurohumoral compensations change the ionic milieu in the body’s cells. Present hypothesis specifies the permanent lack or excess of carbon dioxide which can cause allostatic load by psychosomatic pathomechanism. Carbon dioxide is equivalent to stress hormones; its alterations become a means of somatization, resulting in ion-pattern changes in intracellular and extracellular spaces, consequently causing disintegration of the body’s function. (See also: network theory, ripple effect, metabolic remodeling.) Intracellular ion-pattern alterations emerge new genetic phenotypes to the surface. The variety of phenotypes explains the diversity of induced diseases. The theory appreciates the role of ions by considering the instantaneous ion pattern of the cytoplasm (all the ions together) as a decisive second messenger.

(Neuropsychopharmacol Hung 2017; 19(2): 95–105)

Keywords: carbon dioxide as a link between psyche and soma, idea of restoring the milieu intérieur, intracellular ion-pattern as a second messenger, updating of the human stress response

Az antipszichotikum kezelés és a kardiovaszkuláris morbiditás közötti kapcsolatról: epidemiológiai összefüggések és azok lehetséges magyarázatai

Gaszner Gábor, Barna Gábor és Döme Péter

Absztrakt

Az antipszichotikum kezelés és a kardiovaszkuláris morbiditás közötti kapcsolatról: epidemiológiai összefüggések és azok lehetséges magyarázatai

Gaszner Gábor¹, Barna Gábor² és Döme Péter^1,3

¹Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet-Nyírő Gyula Kórház, Budapest
² I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Semmelweis Egyetem, Budapest
³Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Semmelweis Egyetem, Budapest

Az 1950-es években a klórpromazin felfedezésével kezdetét vette az antipszichotikumok (AP) története, a gyógyszercsaládé, amely gyorsan a pszichofarmakológiai eszköztár egyik legfontosabb elemévé vált. Míg kezdetben ezek a szerek elsősorban a pszichotikus állapotok (beleértve a pszichotikus mániát is) kezelésére szolgáltak, addig az ún. második generációs AP-k (SGA-k) számos reprezentánsa az utóbbi kb. 10-15 évben egyre inkább szerepet kapott a bipoláris zavar minden megjelenési formájának (depresszió, mánia, kevert állapot) kezelésében és a fázis-profilaxisban is. Továbbá egyes SGA-k az unipoláris depresszió terápiájában hódítanak mindinkább teret. Mindezek fényében nem meglepő, hogy az SGA forgalom a világ minden táján erőteljesen növekszik. Ugyanakkor gyakran merülnek fel egyes AP-k (főleg az SGA szerek) alkalmazásával kapcsolatban biztonságossági aggályok, elsősorban azoknak a kardiometabolikus rendszerre kifejtett kedvezőtlen hatásai (pl. testsúlynövekedés; diszlipidémia; glükózanyagcsere-zavarok) miatt. Ehhez kapcsolódva említést érdemel, hogy a súlyos mentális betegségekkel (szkizofrénia, bipoláris zavar, major depresszió) élők élettartama jelentősen rövidebb, mint az átlagpopuláció tagjaié és ezért elsősorban a szomatikus komorbiditások (leginkább a kardiovaszkuláris betegségek) okolhatóak. Cikkünkben először röviden áttekintjük az AP-k történetét és jellemzőit, majd a súlyos mentális betegséggel élők megváltozott mortalitását és várható élettartamát érintő adatokat és az ezek hátterében álló feltételezett tényezőket (így az AP-k lehetséges szerepét is) tárgyaljuk. Továbbá ismertetjük az endoteliális progenitor sejtek (EPC) sajátosságait, a kardiovaszkuláris rendszerben betöltött szerepüket és az ezzel kapcsolatos klinikai jelentőségüket, illetve beszámolunk egy pilot klinikai vizsgálatról, amiben arra szeretnénk választ kapni, hogy az CD34+/KDR+ antigén fenotípusú EPC-k számát befolyásolja-e az AP terápia elindítása.

(Neuropsychopharmacol Hung 2017; 19(2): 106–116)

Kulcsszavak: antipszichotikumok, kardiovaszkuláris, metabolikus, súlyos pszichiátriai betegségek, endoteliális progenitor sejtek