Cél: Az öngyilkosság hátterében a lelki és társas hatások mellett a biológiai, biokémiai és genetikai tényezők is alapvető szerepet játszanak. A cél olyan komplex modell kialakítása lenne, melyben mindezen tényezők egyaránt szerepelnek, hogy ezek segítségével a veszélyeztetett személyek esetében az öngyilkosság előre jelezhető és megakadályozható legyen. Több kutatást alapul véve feltételezhető, hogy a violens, befejezett öngyilkosságok esetében gyakoribb az 5-HTTLPR s allél elfordulása. Jelen kutatás célja ezen összefüggés vizsgálata befejezett öngyilkosok mintájában. Módszer: Boncolás során 200 öngyilkosság miatt elhunyt, illetve 200 egyéb ok miatt elhalálozott személytől DNS vizsgálat céljára mintát vettünk, melyekből meghatároztuk az 5-HTTLPR genotípust. Mintáinkban a kétféle genotípus eloszlásának különbségeit, illetve a genotípus és a halálok közti összefüggéseket khi négyzet próbával és logisztikus regresszióval elemeztük domináns, recesszív és additív modellben. Eredmények: A mintában a violens és non-violens öngyilkosságok aránya 81%, illetve 19% volt. A genotípusok eloszlásában nem találtunk szignifikáns eltérést a kontroll és az öngyilkosok csoportja között. Emellett az öngyilkos csoporton belül a violens és nem violens öngyilkosságok között sem volt szignifikáns eltérés a genotípusok eloszlásában. Szignifikáns összefüggést találtunk azonban az sl genotípus és a fiatalkori öngyilkosság között. Következtetések: Nem sikerült alátámasztani a feltételezett szignifikáns összefüggést az 5-HTTLPR genotípus és a befejezett öngyilkosságok között, és az öngyilkosok csoportján belül sem volt megfigyelhető összefüggés a violens és a nem violens öngyilkosságok és a genotípus között. Kutatásunk feltárta azonban, hogy szignifikáns kapcsolat mutatkozik a fiatal, öngyilkosságban elhunyt személyek és az sl genotípus előfordulása között.
(Neuropsychopharmacol Hung 2017; 19(1): 5–10)

Kulcsszavak: szerotonin transzporter gén, 5-HTTLPR, violens öngyilkosság, nem violens öngyilkosság, befejezett öngyilkosság

Aims: Current evidence on the psychological effects of antihypertensive medications is controversial. The aim of this study was to evaluate the effect of current antihypertensive medication on different psychometric parameters and on serum brain-derived neurotrophic factor (BDNF) level. Methods: Psychometric, haemodynamic, arterial stiffness and laboratory parameters were evaluated before and 3 months after the initiation of antihypertensive medication in untreated hypertensive patients (HT, n=31), and once in healthy controls (CONT, n=22). Subjects completed the following psychometric tests: Beck Depression Inventory (BDI), Hamilton Anxiety Scale (HAM-A), Symptom Checklist 90 Revised (SCL-90), Temperament Evaluation of Memphis, Pisa, Paris, and San Diego Autoquestionnaire, Big Five Inventory, Pain Vigilance and Awareness Questionnaire and Berkeley Expressivity Questionnaire. Amlodipine and/or perindopril compounds were preferred medications. Serum BDNF was measured with ELISA. Results: Brachial systolic blood pressure, as well as pulse wave velocity were significantly improved in the HT group over the 3-month follow-up (153.3±15.9 mmHg vs. 129.5±10.0 mmHg and 8.2±1.4 m/s vs 7.5±1.6 m/s, respectively). Similarly, we found improvements in BDI (0.73 points) and in several Scl-90 subscales. Serum BDNF was not different between CONT and HT and did not change for therapy. Conclusions: Our results indicate that initiation of currently recommended antihypertensive medications in newly diagnosed patients may have a significant impact on psychological well-being of patients and could influence quality of life as well.
(Neuropsychopharmacol Hung 2017; 19(1): 11–22)

Keywords: antihypertensive medication, depression, arterial stiffness, psychiatric symptoms, affective temperaments, brain-derived neurotrophic factor