A fejlődési pszichopatológia egy viszonylag rövid múltra visszatekintő tudományterület, mely
a fejlődéssel és/vagy a pszichopatológiával foglalkozó tudományterületek (fejlődéslélektan,
a pszichopatológia, az idegtudományok, a genetika, a személyiség-lélektan, az evolúciós
pszichopatológia stb.) elméleti modelljeinek és empirikus eredményeinek szintézisére vállalkozik,
annak érdekében, hogy a normatív fejlődési utak és az ettől való eltérések – vagyis
a pszichopatológia – hátterében álló mechanizmusokat feltárja. Tanulmányunk a fejlődési
pszichopatológia három nagy témakörét járja körül: az evolúciós pszichopatológia modelljeit,
a genetika és környezeti tényezők hatásának komplex mechanizmusait, a mentális zavarok
életkorspecifi kus jellemzőit és kontinuitását. A fejlődési pszichopatológia szemlélete egyre
nagyobb tért nyer a mentális zavarok kialakulásának és lefolyásának megértésében, a zavarok
felismerésében és kezelésében.

(Neuropsychopharmacol Hung 2020; 22(3): 84–90)

Kulcsszavak: fejlődési pszichopatológia, fejlődés, pszichopatológia, élettartam szemlélet

Összefoglaló tanulmányunkban a szociális szorongás zavar fejlődéspszichopatológiai szempontú
bemutatására vállalkozunk. Az evolúciós pszichopatológiai elméletek egyetértenek abban,
hogy a szociális szorongás bizonyos kontextusban adaptív, és többféle alternatívát (adaptív
kompromisszum, össze-nem-illés, individuális különbségek) javasolnak annak magyarázatára,
milyen módon válik – más kontextusokban – diszfunkcionálissá. A szociális szorongás zavar
etiológiája multifaktoriális, kialakulásában szerepe lehet gén-környezet interakcióknak, korrelációknak,
és epigenetikai mechanizmusoknak is. Bár a szociális szorongás zavar fő diagnosztikus
kritériumai minden életkorban azonosak, az életkor befolyásolja a tünetek megjelenési formáját,
a zavar korrelátumait. Gyermekkorban a viselkedéses tünetek gyakoriak, életkorspecifi kus
elkerülőviselkedésként tekinthetünk a beszéd visszautasítására, ezért felmerül, hogy a szelektív
mutizmus a szociális szorongás zavar életkor-specifi kus altípusa. A viselkedésgátlással kapcsolatban
megoszlanak az álláspontok, egyes kutatók a szociális szorongás zavar korai, szubklinikai
megjelenési formájának tartják, de a többségi vélemény szerint inkább temperamentumbéli
rizikótényező. Serdülőkorban a szociális szorongás normatív felerősödését, és ezzel párhuzamosan
a szociális szorongás zavar prevalenciájának növekedését tapasztaljuk. A zavar ebben
az életkorban indul a leggyakrabban, és okozza a leginkább súlyos funkcióromlást. A felnőttkori
indulás ritka, a felnőtt kórformát fontos elkülönítenünk az elkerülő személyiségzavartól.
A szociális szorongás zavart erős homotípusos kontinuitás jellemzi, de a heterotípusos kontinuitásra
is van adat: főképp más szorongásos zavarokkal, illetve major depresszív zavarral mutat
időbeli komorbiditást, melynek hátterében elsősorban közös genetikai tényezők állhatnak.
A szociális szorongás zavar fejlődéspszichopatológiai szemlélete, a különböző fejlődési utak és
az életkorspecifi kus jellemzők ismerete hozzájárulhat a zavar korai felismeréséhez és hatékony
terápiás eljárások tervezéséhez.

(Neuropsychopharmacol Hung 2020; 22(3): 91-100)

Kulcsszavak: szociális szorongás, szociális szorongás, szociális fóbia, fejlődés, pszichopatológia

A borderline személyiségzavar (borderline personality disorder, BPD) gyakorisága a pszichiátriai
ellátásban meglehetősen magas. Gyakorisága ellenére aluldiagnosztizált kórkép. A megfelelő
diagnózishoz elkerülhetetlen a BPD kialakulásában szerepet játszó tényezők alapos ismerete.
Jelen tanulmány fő célja a borderline személyiségzavar fejlődéspszichopatológiai elemzése,
amely magában foglalja a genetikai és környezeti etiológiai faktorok áttekintését, az evolúciós
perspektíva funkcionalista megközelítésének bemutatását, valamint a borderline tünetek
életkori specifi kumainak áttekintését.
A legfrissebb kutatási eredmények szerint a BPD kialakulásáért neurobiológiai és pszichoszociális
faktorok mellett a genetikai vulnerábilitás tehető felelőssé. Pszichoszociális hátterét tekintve a
gyermekkori traumatizáció, az anya pszichés betegsége, a maladaptív nevelési stílus, ezek nyomán
kialakuló bizonytalan vagy dezorganizált kötődési stílus, valamint a diszfunkcionális szülőgyermek
kapcsolat tárható fel. A neurobiológiai háttér tekintetében a hipotalamo-hipofízismellékvese
tengely, a neurotranszmisszió, az endogén opioid rendszer, a neuroplaszticitás
változásai játszanak kiemelt szerepet, melyek fejlődésére a gyermekkori traumatikus eseményeknek
is hatása van. A képalkotó vizsgálatok alapján a limbikus rendszer (hippokampusz,
amigdala) és a frontális kéreg eltérései emelhetőek ki, mely területek a stressz-válaszban, a
kognícióban, a memóriafunkciókban és az érzelemszabályozásban is részt vesznek. A korai
fejlődési folyamatok szintén fontos szerepet játszhatnak a zavar kialakulásában, hiszen a terhesség
alatti depresszió vagy fokozott stressz befolyásolja az anyai gondoskodás minőségét,
és epigenetikai mechanizmusokon keresztül hathat a génexpresszióra is. A gén-környezet
interakció tekintetében a gyermek impulzív jellemvonásai és az érvénytelenítő családi környezet
kölcsönhatása emelhető ki, melyek az érzelemszabályozás zavarához vezethetnek. A BPD
tüneteinek fennmaradása evolúciós szempontból több ponton alátámasztást nyert. Az elhagyatástól
való rettegés a kirekesztettség elővételezése és annak elkerülésére tett maladaptív
megoldási kísérletek alapján magyarázható.
A fejlődéspszichopatológiai elemzés hozzájárul a borderline személyiségzavar hátterének
jobb megértésén keresztül a hatékony prevenciós és intervenciós eszközök kidolgozásához.
A prognózis tekintetében a hatékony kezelések következtében mérséklődhetnek a tünetek,
így a betegek nagy arányánál javulás érhető el.

(Neuropsychopharmacol Hung 2020; 22(3): 102-111)

Kulcsszavak: borderline személyiségzavar, fejlődéspszichopatológia, genetika, evolúció, terápia

Összefoglaló tanulmányunk célja a fi gyelemhiányos/hiperaktivitás zavar (ADHD) fejlődéspszichopatológiai
szempontú elemzése. Az evolúciós pszichopatológiai elméletek szerint
az ADHD-val összefüggésbe hozott fenotípusok adaptívak lehettek a múltban, de a modern
körülmények között már diszfunkcionálisak (össze-nem-illés elmélet). Az elméletet teljesgenom
asszociációs vizsgálatok is támogatták. Az ADHD kialakulásához többféle fejlődési
út vezethet (ekvifi nalitás), és az ADHD-val asszociálódó rizikótényezők más kimenetelekhez
is vezethetnek (multifi nalitás). Az ADHD heritábilitása magas, etiológiáját tekintve azonban
heterogén, multifaktoriális kórkép, kialakulásában szerepe van genetikai faktoroknak,
gén-környezet interakcióknak, korrelációknak, és epigenetikai mechanizmusoknak is. Bár az
ADHD magtünetei – a fi gyelemzavar, a hiperaktivitás és az impulzivitás – minden életkorban
azonosak, a tüneti kép és a komorbid profi l jellegzetes életkorspecifi kus mintázatot mutat.
Az ADHD-t erős homotípusos kontinuitás jellemzi, a gyermekkori ADHD jelentős százalékban
fennmarad a serdülő- és felnőttkorban, ami az élettartam-perspektíva (life-span perspective)
fontosságát húzza alá. Az ADHD heterotípusos kontinuitást mutat mind az externalizáló, mind
az internalizáló zavarok széles skálájával, a különböző fejlődési utak vizsgálata kiemelten fontos
a maladaptív kimenetelek felismerésében és megelőzésében.

(Neuropsychopharmacol Hung 2020; 22(3): 112–120)

Kulcsszavak: figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar, ADHD, fejlődés, pszichopatológia

A bipoláris aff ektív zavar prevalenciája az átlagpopulációban 3% körüli, első diagnosztizálása
leggyakrabban 20-30 éves kor közé tehető. A kezdeti enyhe tünetek miatt a zavar valódi
indulása gyakran nehezen azonosítható. A magas prevalenciából kifolyólag az utóbbi években
a kutatások egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a korai felismerés fontosságára, hiszen
a prodróma alatti felismerés és a korai intervenciók jobb prognózist eredményezhetnek a
későbbiekben.
A korai felismeréshez és a zavar jobb megértéséhez nagyban hozzájárulhatnak az általános
fejlődéspszichopatológiai faktorok, valamint a gén-környezet interakció vagy az evolúciós
összefüggések alaposabb ismerete.
Tanulmányunk fő célja az általános fejlődéspszichopatológia, a gén-környezet interakció,
valamint az evolúciós megközelítés szakirodalmát áttekintve a bipoláris aff ektív zavar lehetséges
fejlődéspszichopatológiai hátterének feltárása. Mindez hozzájárulhat hatékonyabb
intervenciók kidolgozásához.

(Neuropsychopharmacol Hung 2020; 22(3): 121–128)

Kulcsszavak: bipoláris affektív zavar, fejlődéspszichopatológia, gén-környezet interakció, evolúciós elmélet

A jelenleg rendelkezésre álló kutatási eredmények szerint a kényszeres zavar (obsessivecompulsive
disorder, OCD) multifaktoriális eredetű rendellenesség, amelynek hátterében
biológiai, genetikai és környezeti-szociális tényezők is kimutathatók. Ez a háttér indokolja az
OCD fejlődéspszichopatológiai áttekintését, amely különböző tényezők feltárásával hozzájárulhat
a kényszeres zavar természetének és jellemzőinek alaposabb megértéséhez, és minél
hatékonyabb kezelési módok kidolgozásához is.
Jelen összefoglaló tanulmány fő célja a kényszeres zavar fejlődéspszichopatológiai elemzése,
amely magában foglalja az evolúciós megközelítés áttekintését, a a genetikai és környezeti
tényezők számbavételét, valamint az OCD életkor-specifi kus megjelenési formáinak vizsgálatát,
a kurrens szakirodalmi eredményekre és elméletekre támaszkodva.
Jelenlegi tudásunk szerint a korai kezdetű OCD genetikai meghatározottsága nagyobb, mint
a későbbi életkorban megjelenő kényszerbetegségé, a genetikai faktorok 40-60%-ban magyarázzák
a betegség kialakulását. Emellett az OCD kialakulásában olyan környezeti tényezők
játszhatnak szerepet, mint a perinatális rendellenességek, reproduktív ciklus, gyermekkori
fertőzések, családi körülmények, szülők életkora, valamint a traumatikus életesemények.
Az evolúciós elméletek funkcionális perspektívából tekintenek az OCD-re. Elsősorban egyéni
vagy csoportszelekciós elméletekkel igyekeznek megmagyarázni, hogy egy terápiás szempontból
nehezen változtatható, igen heterogén OCD-tünetegyüttes a nehézségek ellenére
miért marad fenn minden kultúrában közel azonos, változatlanul magas prevalenciával. Az
obszesszív-kompulzív zavar minden életkori övezetben megjelenik, és sokszor nehezen meghatározható,
hogy a normális fejlődés részeként megjelenő egészséges vagy patológiás formával
találkozunk-e. Az OCD hátterének elemzése, a tünetek funkcióinak jobb megértése, az életkori
megjelenési formák alapos ismerete – tehát a kényszeres zavar fejlődéspszichopatológiai
elemzése – diagnosztikai, terápiás és foglalkozási rehabilitációs szempontból is kulcsfontosságú.

(Neuropsychopharmacol Hung 2020; 22(3): 129–140)

Kulcsszavak: kényszeres zavar, egyéni szelekció, csoportszelekció, rituális viselkedés, OCD
paradoxon, genetikai faktorok, környezeti-szociális faktorok