A kezdetben harmadik generációs antipszichotikumként is emlegetett parciális D2 receptor agonista aripiprazolt a kétezres évektől a szkizofrénia, majd a bipoláris affektív zavar kezelésében számos országban széles körben alkalmazzák. Célkitűzés: Jelen, pszichiáter szakorvosok körében végzett beavatkozással nem járó vizsgálat során célul tűztük ki, hogy valós környezetből származó adatokat gyűjtsünk a hazai kezelések kapcsán szerzett tapasztalatokról. A három hónapos követés során elsődleges célként vizsgáltuk a terápián maradást és a betegegyüttműködést, valamint elemeztük a kezelésbe vont betegek összetételét, az egyes kórképek esetén a legjellemzőbb terápiás döntéseket, a készítmény való élet körülményei közötti hatékonyságát és biztonságosságát, a személyre szabott kezelést támogató aripiprazol vérszint meghatározás gyakorlatát is. Betegek és módszerek: A nyílt, multicentrikus, prospektív vizsgálatba 34 pszichiáter összesen 414 olyan 18 év feletti, szkizofréniában (SCH) (n= 237) vagy bipoláris affektív zavar (BPZ) I-es típusában (n= 177) szenvedő páciense került bevonásra, akiknél az aripiprazol (10mg, 15mg és 30mg) kezelés a vizsgálattól függetlenül, az alkalmazási előírásban szereplőknek megfelelően került beállításra. Az adatok rögzítésére a beteg bevonásakor, majd 1 és 3 hónap elteltével került sor. A beteg-együttműködést a kezelőorvosok és önértékelő kérdőív (Morisky Green Levine /MGL) segítségével a betegek is értékelték. A betegség súlyosságának megítéléséhez a Clinical Global Impression – Severity (CGI-S) skálát és változásának értékeléséhez a Clinical Global Impression – Improvement (CGI-I) skálát alkalmaztuk. A kognitív funkció alakulását a Positive and Negative Syndrome Scale (PANSS) kogníció/dezorganizáció komponensei alapján vizsgáltuk. Eredmények: A 414 beteg 99,3%-a a 12 hetes vizsgálati periódus teljes tartama alatt aripiprazol terápián maradt, mindössze 3 esetében szakították meg időközben a kezelést. A kezelőorvosok a betegek aripiprazol kezeléssel való együttműködését a teljes populációban 1 hónap elteltével 74,8%-ban (SCH: 73,3%; BPZ: 76,8%) 3 hónap után 76,8%-ban (SCH: 72,9%; BPZ: 82,2%) sorolták a „problémamentesnek tűnő” kategóriába. A betegek által kitöltött MGL önértékelő kérdőívek alapján a „magas adherencia” csoportba 1 hónap elteltével a betegek 55,4%-a (SCH:56,5%; BPZ: 53,8%), 3 hónap után 57,2%-a (SCH:54,9%; BPZ:60,5%) tartozott. A betegek 76%-a antipszichotikumként csak aripiprazolt szedett. A szkizofrén betegek 29%-a, a bipoláris affektív zavarral küzdők 18%-a a készítményt más antipszichotikummal kombinálva kapta. A bipoláris affektív zavarral küzdő betegek 51%-a egyidejűleg hangulatstabilizáló kezelésben is részesült. A CGI-I értékek alapján 3 hónap elteltével a betegek 74,1%-a sokat vagy nagyon sokat javult. Fokozatos javulás volt megfigyelhető mindkét betegcsoportban a PANSS kogníció/dezorganizáció komponenseinek terén is. A betegek a készítményt jól tolerálták. Mellékhatás összesen 10 esetben lépett fel, ezek döntően enyhék voltak. A kezelések során aripiprazol vérszint meghatározásra nem került sor. Következtetések: Az ambuláns ellátásban a való élet körülményei között is tapasztalt hatékonyág, kedvező mellékhatásprofil, jó tolerálhatóság és a vizsgálat során is erősített orvos-beteg kapcsolat együttesen játszhattak szerepet a vártnál is nagyobb arányú terápián maradásban, a gyógyszerszedéssel való együttműködési készség fenntartásában, és a következményes jó hatékonyságban. Az aripiprazol vérszint meghatározás és ezzel összefüggésben a személyre szabott kezelési megközelítés jelenleg hazánkban nem része a napi gyakorlatnak.

(Neuropsychopharmacologia Hungarica Supplementum 2024; 26: 2-19)

Kulcsszavak: aripiprazol, szkizofrénia, bipoláris affektív zavar, való élet vizsgálat, adherencia, hatékonyság