Bevezetés: A kötődési rendszer egy észlelt fenyegetés esetén aktiválódó szabályozórendszer, melynek optimális működése esetén kötődési biztonság alakul ki. Ha a személy a gondozó válaszképtelensége miatt ezt nem tudja megélni, a fenyegetettségélmény kezelésére másodlagos elhárító stratégiák (deaktiváció, hiperaktiváció) kapcsolnak be, amelyek az affektusszabályozás központi szervezőelveivé válnak. Célunk az, hogy lehetőséget adjunk ezen stratégiák magyar nyelven történő felmérésére a Kötődési Elhárítások Kérdőív magyar adaptációjával és validálásával (ADQ-HU-32).

Módszertan: Háromlépcsős adaptációs folyamatot alkalmaztunk. (1) Elsőként egy 121 tételes itempoolt állítottunk össze szakértői és MI-támogatott fordítással–visszafordítással, tartalmi finomítással és kiegészítéssel. (2) Ezután nagymintás adatfelvétel (N=861; M=39,5 év; 39% férfi) alapján feltáró faktorelemzés történt, amely egy 50 tételes, nyolcfaktoros változatot eredményezett. (3) Ezután egy újabb mintán (N=543; M=28,43 év; 35% férfi) végeztünk feltáró és megerősítő faktorelemzést, a gyengén teljesítő alskálákat (érzelmi kivonódás, önfeláldozás) eltávolítottuk, és kialakítottuk a 32 tételes, végső verziót. A konstruktumvaliditást a Tapasztalatok Szoros Kapcsolatokban Kérdőívének (ECR-R-HU-SF) és a Mentalizáció Multidimenzionális Kérdőívének (MMQ) skáláival vizsgáltuk; csoportkülönbségeket családi állapot szerint ANOVA-val ellenőriztük.

Eredmények: A végső ADQ-HU-32 hatfaktoros struktúrát mutatott: két nyolctételes alskála (kiszolgáltatottságkerülés, távolságtartás) tartozott a deaktivációhoz, és négy négytételes alskála (krónikus közelségigény, kapcsolati hipervigilancia, rumináció, hasítás) a hiperaktivációhoz. Az illeszkedési mutatók meg-felelőek vagy kiválóak voltak (RMSEA=0,045–0,067; SRMR=0,027–0,066; CFI=0,93–0,96; TLI=0,92–0,95), a belső megbízhatóság szintén megfelelő (ω/α=0,75–0,89). A deaktiváció közepes–erős pozitív együttjárást mutatott az ECR elkerüléssel és az MMQ kapcsolati diszkomforttal és bizalmatlansággal; a hiperaktiváció erősen korrelált az ECR szorongással, továbbá pozitívan az MMQ érzelmi diszkontrollal és más diszfunkcionális dimenziókkal. A mentalizáció összesített pontszámaival mindkét főfaktor negatív kapcsolatot jelzett. Családi állapot szerint az egyedülállók magasabb, a házasok alacsonyabb deaktivációs és hiperaktivációs értékeket mutattak.

Konklúzió: Az ADQ-HU-32 pszichometriailag megfelelő, megbízható eszköz a kötődési elhárító stratégiák mérésére. A jövőben érdemes lehet klinikai populáción is tesztelni a személyiségpatológiák empirikus vizsgálatához való alkalmasság tekintetében.

(Neuropsychopharmacol Hung 2026; 28(3): 142–161)

Kulcsszavak: kötődési rendszer, kötődési deaktiváció, kötődési hiperaktiváció, affektusszabályozás, kérdőívadaptáció, magyar populáció

A testi tudatossággal való munka egyre központibb szerepet kap a pszichodinamikus és testorientált pszichoterápiákban, elméleti integrációja azonban továbbra is széttagolt a fenomenológiai, fejlődéslélektani, relációs és klinikai megközelítések között. A tanulmány a pszichodinamikus mozgás- és táncterápiában (PMT) alkalmazott testi tudatossággal végzett munka integratív értelmezését kínálja, a testet nem beavatkozás tárgyaként, hanem a megélt tapasztalás, a kapcsolati jelenlét és a jelentésalkotás elsődleges közegének tekintve. A fenomenológiai, fejlődéspszichoanalitikus és klinikai elméletekre támaszkodva a tanulmány amellett érvel, hogy a PMT-ben a terápiás változás elsősorban prereflektív, megtestesült folyamatokon keresztül bontakozik ki, amelyek megelőzik az explicit reflexiót és a szimbolikus artikulációt. Kiemelt figyelmet kap az affektusszabályozás, az implicit kapcsolati tudás, a kreativitás és az etikai felelősség, mint a terápiás folyamat testi és relációs dimenziói. E különböző perspektívák integrálására a tanulmány bevezeti a globális élménymód fogalmát, amelyet az élmény amodális, prereflektív szerveződéseként határoz meg, ahol a testi érzetek és az affektív vitalitás integrált egészként vannak jelen. A fogalom Daniel Stern amodális percepcióról és vitalitásaffektusokról szóló leírásaira épül, és a testi tudatosság egy enyhén módosult, ugyanakkor stabil élménymódjaként kerül értelmezésre, amely a felnőtt tapasztalás során is hozzáférhető marad. Bár kapcsolódhat a tapasztalás korai, implicit rétegeihez, nem regresszió, mivel az itt-és-most realitásához való orientáció és a reflektív kapacitás alapvetően megőrződik. A tanulmány bemutatja, hogy a globális élménymód nemcsak pszichoterápiás helyzetekben, hanem a mindennapi megtestesült és kreatív tapasztalásban is jelen lehet. A pszichodinamikus mozgás- és táncterápia olyan terápiás megközelítésként jelenik meg, amely különösen érzékeny e mód felismerésére, megtartására és integrálására egy gondosan tartott klinikai keretben. A globális élménymód klinikailag orientáló és integratív fogalomként való pozicionálásával a tanulmány hozzájárul a megtestesülésről, a kreativitásról és az etikai felelősségről folytatott kortárs pszichoterápiás diskurzusokhoz, árnyalt megértést kínálva arról, miként bontakozhat ki a terápiás változás a megélt tapasztalás szintjén végbemenő kreatív újraszerveződés révén.

Kulcsszavak: globális élménymód, pszichodinamikus mozgás- és táncterápia, amodális percepció, testi tudatosság, prereflektív tapasztalás, prediktív feldolgozás

Háttér: A személyiségzavarok diagnosztikájában a dimenzionális szemlélet (DSM-5 AMPD, BNO-11) térnyerése felértékeli a pszichodinamikai gyökerű strukturális diagnózis szerepét. Kulcskérdés, hogy a mélyebb személyiség-szerveződés szintje (STIPO-R) hogyan viszonyul a felszíni panaszokhoz (MMPI-2), és képes-e előrejelezni a terápiás kimenetelt a tüneti súlyosságtól függetlenül.

Célkitűzés: Kutatásunk célja a személyiségszerveződés szintje és a pszichopatológiai tünetek összefüggéseinek feltárása, valamint annak vizsgálata, hogy a személyiségszerveződés szintje előrejelzi-e a pszichoterápiás osztályos kezelés alatti tüneti változást.

Módszer: A Tündérhegyi Pszichoterápiás Osztályon kezelt felnőtt páciensek (N=157) körében vettünk fel STIPO-R interjút a felvételkor, valamint MMPI-2 kérdőívet a kezelés elején és végén. A változók közötti kapcsolatot korrelációs próbákkal elemeztük, a „visszatérés az átlaghoz” (regression to the mean) statisztikai hatásának kontrollálására hierarchikus lineáris regresszióelemzést alkalmaztunk.

Eredmények: A STIPO-R dimenziók közepes erősségű konvergens validitást mutattak az MMPI-2 pszichopatológiai skáláival. A terápiás változás elemzésekor – a kezdeti tüneti súlyosság kontrollálása mellett – a magasabb STIPO-R pontszám (alacsonyabb szerveződési szint) szignifikánsan kisebb mértékű javulást jelzett előre a Negatív emocionalitás (NEGE) és a Pszichoticizmus (PSYC) terén.

Következtetés: A STIPO-R túlmutat a tüneti leíráson: képes előrejelezni a terápiás rezisztenciát, amely a strukturális deficit (pl. affektusszabályozási és realitáskontroll nehézségek) következménye lehet. Az alacsonyabb személyiségszerveződési szintű páciensek esetében a strukturális diagnózis segítheti a reális terápiás célok kijelölését, valamint a személyiségzavar-specifikus intervenciók (pl. áttételfókusz) hangsúlyosabb érvényesítését.

(Neuropsychopharmacol Hung 2026; 28(3): 176–186)

Kulcsszavak: személyiségszerveződés, strukturális diagnózis, STIPO-R, MMPI-2, terápiás kimenetel, visszatérés az átlaghoz

A pszichiátriai diagnózis szükséges, de önmagában nem írja le az aktuális klinikai állapot egészét. Digitális állapotfelmérésben ezért a standardizált mérőeszközök eredményeit össze kell kapcsolni a válaszok szerint alakuló klinikai feltárással és az ismételt adatfelvételekkel. Tanulmányunkban a saját fejlesztésű Virtuális Mentális Asszisztencia (VMA) felépítését, valamint klinikai alkalmazásának első tapasztalatait ismertetjük. Az egycentrumos, nem véletlenszerű mintavételű vizsgálatban 28 járóbeteg vett részt. Átlagéletkoruk 43,0 év volt (SD = 2,8); 18 résztvevő nőnek, 8 férfinak vallotta magát, 2 fő pedig nem kívánt válaszolni. Mindannyian kitöltötték az intézményi felmérést, és otthon is elvégezték legalább egy adatfelvétel egy részét. A VMA a válaszok alapján 13 klinikai modul közül aktiválja a relevánsakat. A rendszer DSM–5–TR-alapú strukturált kérdéssorokat, standardizált mérőeszközöket, kognitív feladatokat és ismételt önbeszámolókat kapcsol össze, miközben megőrzi az egyes adatok forrását. A kezelői felületen gyors állapotáttekintés, részletes tüneti és skálaalapú bontás, valamint idő-soros és kontextuális nézet érhető el. A rizikó- és biztonsági információ külön rétegben jelenik meg. A fejlesztés sajátossága e funkciók egyetlen, tételszinten visszakövethető betegprofilban történő integrációja. A vizsgálat eredménye a technikai és szerkezeti megvalósíthatóságra korlátozódik. A minta nem alkalmas a diagnosztikai érvényesség, a pszichometriai teljesítmény, a használhatóság vagy a klinikai haszon megítélésére. Ezek vizsgálatához stabil rendszerverzión, előre meghatározott referenciastandardokkal és végpontokkal végzett prospektív validáció szükséges.

(Neuropsychopharmacol Hung 2026; 28(3): 187–198)

Kulcsszavak: digitális pszichiátria; állapotfelmérés; utánkövetés; klinikai döntéstámogatás; VMA

Az emberek mentális jóllétének szempontjából központi szerep jut a gondolatok, érzelmek és viselkedések
összjáté-kának, ezek kontextuális beágyazottságanak és egyéni különbségeinek. Az ezek megismerésére
irányuló kutatások gyakran az általános énképre vagy az elmúlt hetekre-hónapokra vonatkozó
keresztmetszeti kérdőív-adatokra és laboratóriumi körülmények között végzett mérésekre támaszkodnak.
Az ilyen vizsgálatokból származó eredmé-nyek azonban korlátozott ökológiai validitással bírnak,
érzékenyek a felidézési torzításokra, és következtetéseik nem minden esetben általánosíthatók egyes
személyek mindennapi működésére. Tanulmányunkban bemutatjuk az élménymintavételi eljárást
(experience sampling method; ESM), egy olyan módszert, amely lehetővé teszi a pszichológiai
jelenségek és folyamatok valós idejű vizsgálatát, a mindennapi élet kontextusában. Az eljárás során a
résztvevők általában több napon keresztül, naponta többször számolnak be pillanatnyi gondolataikról,
érzelmeikről, viselkedésükről és a hozzájuk kapcsolódó kontextuális tényezőkről. Így a pszichológiai
működést magas időbeli felbontás és ökológiai validitás mellett vizsgálhatjuk. A tanulmány célja rövid
módszertani áttekintést nyújtani az élménymintavételi eljárás alkalmazásáról, az így nyert adatok
elemzésének és interpretációjának lehetőségeiről, valamint bemutatni a módszer főbb alkalmazási
területeit és klinikai felhasználási lehetőségeit. Végül kitérünk az élménymintavételi eljárás általános
korlátaira, illetve a szakellátásban történő implementáció kihívásaira is.

(Neuropsychopharmacol Hung 2026;28(3): 199–212)

Kulcsszavak: élménymintavételi eljárás, longitudinális vizsgálati módszertan, ökológiai validitás, klinikai
alkalmazás