A tanulmány összefoglalja azokat az adatokat, klinikai tanulmányokat, amelyek az antipszichotikumok kardiális mellékhatásaira utalnak. Az EKG-n meghosszabbodott QT tartam, sajátságos kamrai tachycardia, torsades de pointes (TdP) jelentkezik és az esetek egy részében hirtelen szívhalál következhet be. Az antipszichotikumok okozta, sokszor fatális ritmuszavar mechanizmusának hátterében a gyógyszerek által a szív késõi egyenirányító K+ csatornára gyakorolt gátló hatás áll. A szerzõ áttekinti a különbözõ antipszichotikumok K+ csatorna gátlóképességére, a QT szakasz megnyúlás mértékére és a terápiás vérszintre vonatkozó adatokat és arra a következtetésre jut, hogy a forgalomban lévõ antipszichotikumok közül a quetiapin, az olanzapin és a risperidon esetében található a legnagyobb különbség a K+ csatorna gátláshoz szükséges koncentráció és a terápiás vérszint között, míg a thioridazin esetében ez a különbség igen kicsi. A tanulmány részletezi azokat a körülményeket (betegségek, ionháztartás zavara, öröklött gén eltérések, gyógyszerkölcsönhatások), melyek módosíthatják az antipszichotikumok nagy részére jellemzõ K+ csatorna gátlás, a QT megnyúlás mértéke és a TdP közötti szoros összefüggést és így az egyénben arrhythmia iránti érzékenységváltozást okozhatnak. Ennek alapján a közlemény a pszichiátriai betegek krónikus kezelése során kialakuló gyógyszerkölcsönhatásokra is fel kívánja hívni a figyelmet.

KULCSSZAVAK: antipszichotikumok, neuroleptikumok, szívhatások, QT meghosszabbodás, kamrai tachycardia, torsades de pointes, K+ csatornák

A bipoláris betegségek kezelése kihívás a klinikus számára. Olyan stratégiára van szükség, amely összhangot teremt az akut és a profilaktikus terápia között. A helyes gyógyszerválasztás döntõ jelentõségû lehet. A klinikus nagyon sokféle gyógyszer közül választhat, hiszen a klasszikus hangulatstabilizálók, antipszichotikumok, antidepresszívumok, anxiolitikumok egyaránt alkalmazhatók bipoláris betegségben, mivel specifikus szer egyelõre nem áll rendelkezésre. A pszichofarmakonok hatékonyságát különbözõ vizsgálatok bizonyították, azonban nincsenek egyértelmû ismereteink a mindennapos klinikai gyakorlatban való alkalmazásukról. A vizsgálat célja a magyarországi farmakoterápiás trendek felmérése volt Módszer. Kérdõív segítségével történt a felmérés az ország különbözõ régióiban, olyan ambuláns bipoláris betegeknél, akik 2002. november 25. és december 6. között jelentek meg pszichiátriai rendelõkben. A kérdések a betegségre, az aktuális állapotra és az adott idõszak farmakoterápiájára vonatkoztak. A visszaérkezõ kérdõívek alapján sem a klinikus, sem a beteg nem volt beazonosítható. Eredmények. 204 értékelhetõ kérdõív (82 férfi és 122 nõ, átlagéletkor: 48 év) került feldolgozásra. A vizsgálók a betegeket az alábbiak szerint diagnosztizálták: 120 bipoláris I, 66 bipoláris II, 18 ciklotim. Megítélésük szerint a megjelentek több mint fele egyensúlyi állapotban volt. A betegek 63%-a mindössze 1 vagy 2 pszichofarmakont szedett az adott idõpontban. Magas arányban (92%) részesültek hangulatstabilizáló (lítium, carbamazepin, valproat) kezelésben. Antipszichotikumot a betegek valamivel több mint fele szedett, közülük 75% második generációs szert. Antidepresszívumok és altatók közül egyértelmûen a modern szereket preferálták a klinikusok. Viszonylag sok beteg kapott anxiolitikumot (44%). Összefoglalás. A vizsgálat képet ad a bipoláris betegek magyarországi farmakoterápiás tendenciáiról. Az adatokból több pozitív és néhány negatív következtetés is levonható, ugyanakkor külföldi eredményekkel is összehasonlíthatók. Az eredményeket a hazai pszichiátria minden aktív résztvevõje hasznosítani tudja.

KULCSSZAVAK: bipoláris betegség, farmakoterápia, tendenciák

Az agresszió világunk mindennapos problematikájává vált. Mint pszichiáter, mindenki nap mint nap találkozik vele. Különösen nagy gondot okoz mentálisan retardált (középsúlyos, súlyos) gondozottakat ellátó nagy létszámú szakotthonban, egyéb tünetekkel társulva, mint agitáció, kritikátlanság, impulzivitás, hangulatzavar. A mentálisan retardált betegekkel foglalkozó gondozószemélyzet túlterhelt, indulatra viszontindulattal reagálhat, mentálhigiénéje romolhat. A mentális retardáció különbözõ fokozataiban váratlan események bármikor bekövetkezhetnek, a károsodott agyi struktúrák mûködését nem pontosan ismerjük. Számos közleményben számolnak be a hagyományos szerek mellett a risperidon kedvezõ hatásáról az akut agitált, agresszív állapotok kezelésében is – de tartós használata esetén az adverz események számának jelentõs csökkenésérõl is. 60 mentálisan retardált beteget állítottunk be risperidonra és az általunk kidolgozott becslõskála segítségével, három hónapos követés után próbáltuk az eredményeket hagyományos antipszichotikumot kapott betegek csoportjával összevetve értékelni. Tapasztalataink azt mutatták, hogy több mutató (agresszió, agitáció, kritikátlanság, hangulatzavar, alvásproblémák, foglalkoztathatóság) terén a risperidon tartós alkalmazása lényegesen eredményesebb volt, mint a hagyományos antipszichotikumoké, nem is beszélve az extrapiramidális mellékhatások számának jelentõs csökkenésérõl, valamint az adverz események számának minimalizálódásáról. Risperidon kezelés mellett korlátozó intézkedést alig kellett alkalmazni, mely jogi szempontból is a kezelés bizonyos értelemben történõ szabadságát jelentette. A korábban túlterhelt személyzet felszabadult, mentálhigiénéje jelentõsen javult. Mentálisan retardált betegek gondozásában és kezelésében a risperidon alkalmazása hosszú távon elõnyösebb, reális alternatívát képez a hagyományos antipszichotikumokkal szemben.

KULCSSZAVAK: agresszió, mentális retardáció, szakotthon, állapotbecslõ skála, risperidon, életminõség

A központi idegrendszeri kannabinoid receptorok (CB1 receptorok) nagy mennyiségben vannak jelen a bazális ganglionokban, (globus pallidus és a striatum), a substantia nigra pars reticularisában. Az endogén kannabinoidok modulálhatják a neurotranszmitterek mûködését (pl. a dopamin hatását) a törzsdúcokban. A striatumban CB1 receptorok és Gi-protein kapcsolt D2 receptorok azonos neuronokban fordulhatnak elõ. A striatális CB1 receptorok gátolják az adenilciklázt és modulálják a dopamin elválasztást. A CB1 receptorok jelenléte dopaminerg neuronokon arra utal, hogy a kannabinoidok szerepet játszanak a dopaminerg pályák mûködésének szabályozásában, továbbá, hogy ezen ko-lokalizáció alapján az endokannabinoidok és a dopamin-függõ jutalmazó rendszerek között szoros összefüggés van.

KULCSSZAVAK: addikció, kannabinoidok, dopamin, kannabinoid receptorok, mesolimbikus dopaminerg struktúrák

A pszichoterápiákat és a farmakoterápiákat elválasztó, a hagyományos biomedikális orvosi modellen alapuló dichotomizáló megközelítés helyett a biopszichoszociális szemlélet a gyógyítás integratív törekvéseit hozta elõtérbe. Sok olyan megfigyelés van, amely szerint szoros kapcsolat van a testi és lelki jelenségek között, s az átjárást leginkább a pszichoszomatikus orvoslás jeleníti meg. A dolgozat áttekinti a pszichoés farmakoterápiák kapcsolatának néhány fontos területét, így a hasonlóságokat, az interferenciát okozó hatásokat, továbbá a terápiák integrációjának modelljeit, ezek költség-haszon vonatkozásait és egyes kutatási implikációit. Az integráció a terápiákban alapvetõ szemléleti igény, a pszichoterápiák és a farmakoterápiák szembeállítása ma már túlhaladott. A fejlõdés egyik lényeges iránya az, hogy a modern pszichoterápia elméletei nem nélkülözhetik az agyi funkciók ismeretét.

KULCSSZAVAK: integratív terápiák, farmakoterápia, pszichoterápia

Idõs korban a haloperidol alkalmazása óvatosan kell történjen, akkor is, ha az korábban hatásos volt és mellékhatások nem jelentkeztek. A 83 éves, haloperidol terápia mellett évekig kompenzált szkizofrén férfi betegnél 37 év után a szer mellékhatásaként paralitikus ileus lépett fel. A ritka szövõdmény felhívja a figyelmet a neuroleptikumról második generációs antipszichotikumra történõ váltás szükségességére idõs betegeknél.

KULCSSZAVAK: szkizofrénia, haloperidol, paralitikus ileus