A szkizotípiával kapcsolatos kutatások az 1960-as évekre nyúlnak vissza, bár az eredmények a mai napig többnyire ellentmondásosak. Ennek az áttekintésnek az a célja, hogy rávilágítson az inkonzisztens eredmények okaira, amelyek ebben a témában születtek. A vizsgálathoz szükséges publikációkat a PubMed oldalról választottuk ki a következő kulcsszavak keresésével: „schizotypy + theory of mind, mentalization, empathy”. Az egyes tanulmányok referencialistáit is felhasználtuk a kutatásban. A felhasznált cikkek a szkizotípia és a mentalizáció vagy a szkizotípia és az empátia kapcsolatát vizsgálták nem klinikai mintában. Az eredményeket ezután a korrelációk, a használt tesztek és a ToM szempont[1]jai szerint csoportosítottuk. A szkizofrén betegek hozzátartozóival végzett vizsgálatokat kizártuk a kutatásból. A véglegesített összehasonlításba 39 cikk került bele, amely összesen 42 kutatást tartal[1]mazott. Az összesített elemszám 10 139, az átlagéletkor 20,4 év. A tesztek tekintetében a szkizotípiát nyolc különböző teszttel, a mentalizációt 12 teszttel, az empátiát kétféle teszttel mérték. Tanulmányok 28 esetben találtak összefüggést a szkizotípiás vonások és a mentalizáció vagy a szkizotípiás vonások és az empátia között. Azok a kutatások, amelyek összefüggést találtak a mentalizáció és a szkizotípia között, különböző teszteket használtak a ToM mérésére. Összességében az inkonzisztens eredmények a ToM sokféleségének és a szkizotípia több[1]dimenziós jellemzőinek, valamint az egy vagy több skálán mérő különböző teszteknek köszönhetők.

(Neuropsychopharmacol Hung 2021; 23(3): 288–295)

 Kulcsszavak: mentalizáció, empátia, szkizotípia, elme elmélet

A bipoláris aff ektív zavar olyan krónikus betegség, mely általában jelentős pszichoszociális defi citet és funkcióromlást okoz, emellett emelkedett mortalitással is jár. A kórkép fel[1]ismerésének nehézségei késleltethetik a megfelelő kezelés megkezdését, melynek alapja a betegség endogenitását tekintve a megfelelő gyógyszeres terápia alkalmazása. A gyógyszeres kezelés önmagában azonban számos esetben csekély adherenciával, emellett alacsony remissziós rátákkal, a relapszusok fokozott kockázatával és reziduális tünetekkel, pszichoszociális károsodásokkal bír, emiatt egyre több bipoláriszavar-specifi kus pszichote[1]rápiás és pszichoszociális intervenció nyer teret a betegség kezelésének fontos részeként. Számos bizonyíték és vizsgálat utal arra, hogy a kiegészítő pszichoterápiás beavatkozások javítják a betegek hosszú távú működését, és alátámasztják a pszichológusok és más se[1]gítő szakemberek szerves részvételét a bipoláris zavarban szenvedő betegek hosszú távú ellátásában. Cikkünkben áttekintjük azokat a főbb terápiás irányzatokat, módszereket, melyek kifejezet[1]ten a bipoláris zavarban szenvedő páciensek számára lettek kidolgozva, köztük az egyéni és csoportos pszichoedukáció, kognitív viselkedésterápia, családterápia, Interperszonális és Szociális Ritmus Terápia (IPSRT – Interpersonal and Social Rhythm Therapy), integrált gondozásmenedzsment, „Gondolkodj Hatékonyan a Hangulatváltozásokról” (TEAMS – Think Eff ectively About Mood Swings), „Képeken Alapuló Érzelemszabályozás” (Imagery Based Emotion Regulation – IBER) módszerét, valamint egyéb egyéni és csoportos technikákat és pszichoterápiás intervenciókat, kitérve az ezekkel kapcsolatos hatásvizsgálatokra és a betegek esetében tapasztalható hatásokra is.

(Neuropsychopharmacol Hung 2021; 23(3): 296–307)

Kulcsszavak: bipoláris zavar, pszichoterápia, Interperszonális és Szociális Ritmus Terápia (IPSRT), Gondolkodj Hatékonyan a Hangulatváltozásokról (TEAMS), Képeken Alapuló Érzelemszabályozás (IBER), integrált gondozásmenedzsment, kognitív viselkedésterápi

Háttér: A páciensek gyógyszeres kezeléssel szembeni attitűdje prognosztikus értékű a későbbi adherencia tekintetében. Ennek ellenére, eddig viszonylag kevés részletes elemzés készült a pszichiátriai betegek kezeléssel szembeni attitűdjét befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban. Módszerek: Vizsgálatunkba 295, kórházi kezelés alatt álló pszichiátriai beteget vontunk be. A vizsgálat során elemeztük az Egészségtudat és Pszichiátriai Kezeléssel Kapcsolatos Páciens Attitűd Skála (PHBQPT), a Viselkedéses gátló és aktiváló rendszer skálák (BIS/BAS Scale) és Kór[1]házi Szorongás és Depresszió Skála (HADS) kérdőívek segítségével nyert adatokat. A PHBQPT 5 alskálájának eredményei alapján egy új változót alkottunk, melyet DTA-nak (Dominant Treatment Attitude) neveztünk el. Eredmények: A leggyakrabban megjelenő DTA a Doctor HLOC, a legritkább pedig a Psychological Reactance volt. A kettős DTA hordozás volt a leggyakoribb a többszörös DTA-k közül. A Doctor HLOC- Positive Aspect valamint a Doctor HLOC-Internal HLOC párok voltak a leggyakrabban észlelhetők. A Doctor HLOC alskála pontszámai magasabbak és a BAS Fun seeking alskála pontszámai alacsonyabbak voltak az aff ektív zavar miatt kezelt bete[1]gek csoportjában a pszichózis- valamint személyiségzavar alcsoportokba tartozó betegekéhez képest. Következtetés: A DTA meghatározása pszichiátriai betegek kezelésének kezdetekor hasznos támpontot eredményezhet egy hatékonyabb terápiás stratégia megtervezéséhez.

Kulcsszavak: terápiás attitűd, egészségkontrollhit, pszichológiai reaktancia, adherencia, gyógy[1]szerszedési attitű

Célkitűzés: Kognitív flexibilitásnak azt a képességet nevezzük, amely lehetővé teszi, hogy a figyelmünk segítségével rugalmasan váltsunk különböző feladatok/ingerek/stratégiák között. Ennek egy fontos komponense a task shifting, amely olyan feladatotokat foglal magában, amelyek során a vizsgálati személyek egy előre megadott szabály alapján kiválasztanak vagy ignorálnak bizonyos célingereket (szám, betű, szó). A mindennapi élet során azonban, sokkal komplexebb, érzelmi jelentőséggel is bíró ingerekkel szembesülünk, amelyek között tudnunk kell rugalmasan váltani, ezt a képességet nevezzük érzelmi flexibilitásnak. Az érzelmi flexibilitás mérése korábbi kutatásokban olyan paradigmák mentén zajlott, amelyekben a váltás érzelmi és semleges (nem érzelmi) ingerek között történt, így az eltérő valenciájú érzelmi ingerek közötti rugalmas váltás képessége nem érhető tetten. Ennek tükrében a jelen kutatás célja egy új paradigma bemutatás, amely a valencia-specifikus érzelmi flexibilitás mérését tűzi ki céljául, az Érzelmi Váltás Feladaton keresztül. Továbbá, górcső alá veszi a kognitív és az érzelmi flexibilitás képessége között meghúzódó lehetséges kapcsolatot, amelyre korábbi szakirodalmak ritkán tértek ki. Módszer: A vizsgálat során a kognitív flexibilitás képességét a Task Switching Feladattal, míg az érzelmi flexibilitást az általunk fejlesztett Érzelmi Flexibilitás Feladattal ragadtuk meg. A kutatás online zajlott. Eredmények: Az eredményeink szignifi káns pozitív kapcsolatot mutatnak az érzelmi és kognitív flexibilitás között abban az esetben, amikor pozitív érzelmi valenciájú ingerről negatív valenciájú ingerre történt az érzelmi váltás. Továbbá, azon vizsgálati személyek, akik a kognitív váltás feladatban gyorsak voltak, az érzelmi váltás feladatban a váltás kondícióiban is gyorsabban teljesítettek (a kontroll kondícióknál, ahol nem volt váltás az ingerek érzelmi valenciájában ez az eredmény nem volt kimutatható). Konklúzió: Eredményeink a kognitív és az érzelmi flexibilitás képességek esetleges kapcsolatára mutat rá kognitív és az érzelmi váltás feladatokon keresztül.

Kulcsszavak: érzelmi valencia, task-switching, flexibilitás, Érzelem Váltás Feladat, pszichés distressz

A depresszió egy nagyon gyakori, visszatérő pszichiátriai betegség, mely sokszor hosszú távú terápiát igényel. Habár számos antidepresszívum áll rendelkezésre, ennek ellenére a betegek egyharmada nem reagál a gyógyszerekre, terápia-rezisztens depresszió alakul ki. Az esketamin, amely a ketamin S-enantiomerje egy NMDA receptor antagonista szer, melyet mind az FDA, mind az EMA elfogadott orrspray formájában a terápia-rezisztens depresszió kezelésére. Régóta ismert, hogy az intranazálisan alkalmazott gyógyszerek hatékonyak lehetnek számos betegség kezelésében, elég ha csak a migrén, vagy más neuropszichiátriai betegségekre gondolunk, hiszen kikerülik a gasztrointesztinális abszorpciót, sokszor még a vér-agy gátat is. Az intranazálisan adott esketamin hasznosulása 48 %, szemben az orálisan alkalmazott 8 %-kal. A hosszabb távon alkalmazott intranazális szerek esetében azonban felmerül, hogy vajon károsítják-e nazális mukózát, az epitéliumot, ezáltal rontják-e a szaglást, okoznak-e orrvérzést, zsibbadást. Ebben az összefoglalóban 4 fázis III vizsgálat kerül bemutatásra, melyekben intranazális esketamint alkalmaztak a terápiarezisztens depresszió kezelésére. Mérték, hogy az orrspray befolyásolta-e érdemben a szaglást, okozott-e orrvérzést, bármilyen formában sérült-e a nyálkahártya….