Idén áprilisban a szokásos hétvégi telefonbeszélgetések alkalmával közölte András, hogy napokkal azelőtt tudta meg, hónapjai vannak hátra. Sajnos igaza lett, a megkezdett lelki és fizikai küzdelem ellenére betegsége könyörtelenül, rövid idő alatt Melbourne-ben 2016. augusztus 1-jén legyőzte.

Perényi András 1949. május 28-án született Szolnokon. 1973-ban szerezte meg általános orvosi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, ebben az évben kezdett el dolgozni az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, 1977-ben pszichiátriából, 1982-ben neurológiából szakvizsgázott. 19 évig dolgozott a „Lipóton”, ahol 1985-ben 36 évesen nevezték ki osztályvezető főorvosnak egy 70 ágyas pszichiátriai osztály élére. A klinikai gyakorlat mellett érdekelte a kutatás, 1980-ban 1 évig a Harvardhoz tartozó McLean Hospitalban dolgozott, aminek eredményeként számos élvonalbeli közleménye született a tardív diszkinéziáról, a szkizofrénia negatív tünetei és a depresszió kapcsolatáról, a neuroleptikus kezelésekhez köthető hatásokról. Oktatóként a 80-as évek második felétől a modern magyar pszichiátriai rezidens-szakorvosképzés megszervezésének egyik meghatározó szereplője lett, részt vett az Országos Intézet pszichiátriai tréning és mentális egészség cselekvési programjának kidolgozásában. 1988-89-ben klinikai konzultánsnak hívták Melbourne-be, ahol a gyakorlati és kutatói munka mellett az Ausztráliai és Új-Zélandi Pszichiátriai Társaság külföldi ellenőre lett. Hazatérése után 1 évig a Psychiatria Hungarica szerkesztőjeként dolgozott, 1998-ban a Neuropsychopharmacologia Hungarica szerkesztőbizottságának tagjává választották. Több mint 70 közlemény és 40 előadás szerzője és előadója volt.

1992-ben visszahívták Melbourne-be. Tehetségének és tudásának köszönhetően – a többséggel ellenétben – 1 éven belül sikeresen abszolválta a külföldi orvosok részére kötelező, kifejezetten nehéz vizsgát, és teljes jogú tagja lett az Ausztráliai és Új-Zélandi Pszichiátriai Társaságnak. Az állami és magánszektorban dolgozó klinikusi munkája mellett pszichiátriát oktatott a világhírű Monash Medical Schoolban, és vizsgáztató tagja volt a pszichiátriai szakvizsga bizottságnak.

Kifinomultan szellemes egyéniség volt, jó humorral, rendkívül nagy viccrepertoárral és szépirodalmi műveltséggel. Reflektivitása több síkú, integrált reakciókra tette képessé, mely egyben alapja volt öniróniájának. Kívülről saját magát mindig kritikusan szemlélte, mindenki másnál jobban, színesebben tudta az élete eseményeit groteszk köntösben felidézni, a humort egyéni és közösségi céllal egyfajta megküzdési stratégiaként használta a kikapcsolódásra, a stressz oldására. Különleges érzéke volt mások megnevettetéséhez, és szeretett másokkal együtt nevetni. Ezek a tulajdonságok sokszor csak itthon vagy külföldi kongresszusi találkozások alkalmával tudtak kiteljesedni, mivel lélekben mindig is az európai-magyar tradicionális közegben érezte magát otthonosan. Élete végéig választékos, gazdag szókinccsel, a leghalványabb akcentus nélkül beszélt magyarul. Közel ötven évig volt igazi társa feleségének, Kingának, és nagyszerű apja Eszter lányának.

A 70-80-as évek modern, nemzetközileg elismert magyar pszichiátriájának egyik meghatározó személyiségét, több mint két évtizede Ausztrália sikeres pszichiáterét, sokunk barátját, az én legjobb barátomat mély szomorúsággal gyászoljuk.

Faludi Gábor