2013. június, XV. évfolyam, 2. szám

Absztrakt

Primer prevenció enhancer anyagokkal a hosszabb és egészségesebb életért

Miklya Ildikó

A jövő orvostudományának egyik jelentős feladata a prevenciós lehetőségek kidolgozása minél több medicinális ágazatban, mert ez a leghatékonyabb módszer az egészségmegőrzés területén. Már a Semmelweis Egyetem valamennyi karán is 2012-ben elindult a „Prevenció az egészségért” című 2 féléves tantárgy oktatása, mely jól mutatja, hogy mennyire fontos része e terület az orvoslásnak. 2013-ban is folytatódik „Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020”, mely nagymértékben elősegíti az egészségvédelem többdimenziós lehetőségeinek felismerését. Napjainkban már számos olyan prevenciós lehetőséget ismerünk, melyek segítségével elkerülhetünk súlyos, életveszélyes állapotokat, kiküszöbölhetünk egészséget fenyegető káros tényezőket, megváltoztathatjuk nem megfelelő életmódunkat, táplálkozási szokásainkat, melyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy szervezetünk beteggé váljon.

Az egészségvédelmi prevenciónak már három szintjét különböztetjük meg, mely mutatja a probléma jelentőségét, összetettségét. Az elsődleges (primer) prevenció oksági megelőzést, eleve elkerülést jelent. A másodlagos (szekunder) prevencióval a korai stádiumban felismert kisebb elváltozást tudjuk megszüntetni, a káros folyamatot lassítani, enyhébb hatású, finomabb beavatkozással. Míg a harmadlagos (tercier) prevenció a már kialakult patológiás folyamatok progressziójának csökkentését, tünetek mérséklését jelenti, valamint olyan ellátások alkalmazását, mely rögzült betegségeket enyhít, vagy gyógyít.

Magyarország népegészségügyi helyzete amúgy is megkívánja, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a megelőző orvoslás alkalmazására, kiaknázzuk a meglévő ismereteket prevenciós lehetőségek kifejlesztésére, és biztosítsuk a megfelelő tájékoztató információáramlást, hiszen a magyar lakosság egészségi állapota a nemzetközi összehasonlításokban elmarad az Európai Uniós átlagoktól.

Egy konkrét példával erősíteném meg David B. Agnus mondását. Parkinson-kórban a jellegzetes tünetek sajnálatos módon csak akkor manifesztálódnak, amikor az agy extrapiramidális területének dopamintartalma már kb. 70%-kal csökkent. Ilyen nagymértékű hiányt csak részlegesen lehet pótolni többnyire komoly beavatkozások árán, mert a rendszerben már nem csak a hiány alakul ki, hanem annak következményei is, melyek gyakran irreverzibilis változásokat hoznak létre, így a fiziológiás állapot visszaállítása csaknem lehetetlen. Esetleg a progressziót lassíthatjuk tercier prevencióval (a jelenleg alkalmazott terápiás lehetőségekkel), vagy a legrosszabb esetben nincs mit tenni. A megoldás tehát a korábbi, primer vagy szekunder prevenciós szintek alkalmazása, melynek segítségével már a kezdeti kismértékű hanyatlás megszüntethető, vagy késleltethető.

Parkinson-kórban primer prevenciós lehetőséget biztosítanak az úgynevezett enhancer anyagok [selegilin/(-)-deprenil (Magyarországon: Jumex); R-(-)-1-(benzofurán-2-yl)-2-propilaminopentán/(-)-BPAP (klinikai kifejlesztés alatt)], hiszen egyedülálló és különlegesen biztonságos mechanizmussal képesek az agytörzsi katekolaminerg rendszernek az életkor előrehaladásával folyamatosan csökkenő működését egy magasabb aktivitási szinten tartani, tehát a természetes hanyatlást lassítani.

Ma már kísérletesen igazolt, hogy Parkinson-kórban nem csak dopaminhiány alakul ki a nigrostriatalis rendszerben, hanem jellemzően csökken a noradrenalin szintje is az agytörzsben. A dopaminerg rendszer korfüggő hanyatlása nagyon jól ismert. 45 éves kor után az agytörzsi dopamintartalom 10 évente 13%-kal csökken átlagosan. Tehát nem kell megvárni, amíg a hiány eléri a 70%-ot, mert akkor már kevés az esély az eredményes terápiára. Az enhancer anyagok képesek mind a noradrenerg, mind a dopaminerg neuronok működését még fiziológiásnak mondható, mellékhatás-mentes mértékben fokozni, mert ezt a jellegzetes hatást mikro-mennyiségben, bizonyítottan a MAO-B enzimbénító hatástól független módon hozzák létre.

Az enhancer anyagok az agytörzsi katekolaminerg aktivitást fokozó hatásuknak köszönhetően fokozzák a tanulási képességet és meghosszabbítják az élettartamot is. A selegilin „anti-aging” hatását számos külföldi kutatócsoport különböző specieseken végzett után-vizsgálattal is megerősítette. Cikkek sorai igazolták, hogy antioxidáns hatása van, csökkenti az apoptózist, kivédi számos neurotoxin hatását, cito- és neuroprotektív vegyület. Ezek alapján összegezve geroprotektív hatású, melynek köszönhetően alkalmas arra, hogy profilaktikus céllal az agy öregedését lassítsuk, és az életminőséget javítsuk. Knoll Józsefnek, a deprenil kidolgozójának legújabb könyve (lásd az e számban megjelent könyvismertetést) ezt a megfontolást sokoldalúan támasztja alá kísérletesen.

A primer prevenció legnehezebb tényezője viszont az, hogy már akkor kell elkezdeni az erre alkalmas gyógyszer szedését, amikor még semmilyen tünet nem észlelhető, noha természetes az az emberi reakció, hogy miért szedjek bármit is, amikor egészségesnek érzem magam. Sajnos ma még nincsenek olyan biomarkerek, melyek az agyműködés kor előrehaladásával elkerülhetetlenül bekövetkező hanyatlásának mértékét időben jelzik, melynek segítségével a még tünetmentes öregedést folyamatában, egy egyszerű szűrővizsgálattal meg tudnánk állapítani. A legnagyobb problémát tehát annak belátása (tudatosodása) jelenti, hogy jövőbeni egészségünkért a jelenben kell cselekednünk.

Miklya Ildikó

A hangulati dimenziók és a glia-eredetű növekedési faktort kódoló gén polimorfizmusainak összefüggése depresszióval diagnosztizált mintán

Kotyuk Eszter, Németh Nóra, Halmai Zsuzsa, Faludi Gábor, Sasvári-Székely Mária és Székely Anna

Absztrakt

A hangulati dimenziók és a glia-eredetű növekedési faktort kódoló gén polimorfizmusainak összefüggése depresszióval diagnosztizált mintán

Kotyuk Eszter1, Németh Nóra2, Halmai Zsuzsa3, Faludi Gábor3, Sasvári-Székely Mária2 és Székely Anna1


1 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pszichológiai Intézet, Budapest
2 Semmelweis Egyetem, Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézet, Budapest
3 Semmelweis Egyetem, Kútvölgyi Klinikai Tömb, Pszichiátriai Klinikai Csoport, Budapest


A glia-eredetű növekedési faktor (GDNF) fontos szerepet játszik a dopaminerg neuronok fejlődésében és szinaptikus plaszticitásban, mely hosszú távon a Parkinson betegség gyógyításának egy fontos aspektusa lehet. Ugyanakkor a GDNF génvariánsok pszichiátriai rendellenességekben betöltött szerepével kapcsolatos szakirodalmi eredmények ellentmondásosak, illetve egyáltalán nem vizsgálták a GDNF polimorfizmusai és a major vagy bipoláris depresszió esetleges asszociációját. A közelmúltban munkacsoportunk összefüggést mutatott ki a GDNF gén két polimorfizmusa (rs3812047, rs3096140) és a Hospital Anxiety and Depression Scale (HADS) kérdőívvel mért szorongás egyéni variabilitása között nem klinikai mintán. Jelen közleményben kiterjesztettük ezeket az elemzéseket major- és bipoláris depresszióval diagnosztizált betegpopulációra is: 183 MDD, 116 BP, valamint 1172 kontroll személy rs3812047 és rs3096140 polimorfizmusainak összefüggéseit vizsgáltuk a hangulatzavarokkal. Eset-kontroll elrendezésben a betegcsoportok és a kontroll csoport genotípus gyakoriságait tesztelve nem találtunk szignifikáns eltéréseket. Ugyanakkor a bipoláris alcsoporton belül a szorongás és depresszió skálán is szignifikánsan magasabb átlagpontszámokat mutattak azok, akik az rs3812047 A allélját hordozták (p=0.043). Ez az eredmény jól összecseng korábbi, nem klinikai mintán kapott eredményeinkkel. Ugyanakkor ezzel ellentétes eredményt mutattunk ki major depressziós mintán, ahol az rs3812047 G allélja mellett volt szignifikánsan magasabb a depresszió pontszáma (p=0.012). A BP és MDD almintáknak és az rs3812047 genetikai variánsainak interakciós hatását sikerült igazolnunk mindkét hangulati dimenzió esetében (szorongás: p=0.029; depresszió: p=0.004). Összefoglalva, a bipoláris betegcsoportban sikeresen reprodukáltuk a rs3812047 A GDNF génvariáns és a hangulati jellemzők korábban nem-klinikai mintán leírt kapcsolatát, valamint ezzel ellentétes hatást mutattunk ki a major depressziós betegeknél.

(Neuropsychopharmacol Hung 2013; 15(2): 63-72)

Kulcsszavak: glia-eredetű növekedési faktor (GDNF), rs3812047, rs3096140, bipoláris depresszió, major depresszió, Hospital Anxiety and Depression Scale

Absztrakt

Figyelemhiányos-hiperaktivitás zavar diagnózisú gyermekek és felnőttek életminősége: az elmúlt öt év vizsgálatainak szisztematikus áttekintő tanulmánya

Velő Szabina1, Keresztény Ágnes1,2, Szentiványi Dóra1 és Balázs Judit1,3


1 ELTE, PPK, Pszichológia Intézet, Fejlődés-, és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszék, Budapest
2 Semmelweis Egyetem, Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola, Budapest
3 Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia, Budapest


Célkitűzés: A figyelemhiányos-hiperaktivitás zavar (ADHD) az egyik leggyakrabban előforduló gyermekpszichiátriai kórkép, mely 30-60%-ban felnőttkorban is folytatódik. Az ADHD mindennapokra való hatásával számos életminőség (QoL) vizsgálat foglalkozik. Jelen szisztematikus áttekintő tanulmányunk célja az elmúlt öt évben publikált cikkek alapján mind gyermekek, mind felnőttek körében: 1. az ADHD hatásának vizsgálata az QoL-re 2. az ADHD QoL-re gyakorolt hatásának áttekintése az életkor függvényében 3. az ADHD QoL-re gyakorolt hatásának összehasonlítása lányok és fiúk esetében. Módszer: A ScienceDirect és a MEDLINE keresőprogramok segítségével a 2008-2012 között megjelent cikkeket tekintettük át a quality of life, QoL, attention deficit/hiperactivity disorder, ADHD, gender differences, gender-related, age differences, age-related kulcsszavak felhasználásával. Mind gyermekeket, mind felnőtteket vizsgáló cikkeket bevettünk áttekintő tanulmányunkba. A keresés nyelve angol, magyar és német volt. Eredmények: Szisztematikus áttekintő tanulmányunkba 14 cikk került be, 13 angol és egy német nyelvű, magyar nyelvű cikket a vizsgált adatbázisokban nem találtunk. Mind a 14 cikk megerősítette, hogy az ADHD diagnózisú személyek QoL-e rosszabb az egészséges kontroll csoportnál. Négy cikk foglalkozott kor szerint az ADHD QoL-re gyakorolt hatásával: egy cikk szerint az idősebbek több negatív hatástól szenvednek, de jobb életkilátásaik vannak, egy szerint az életkorral romlik az QoL, míg kettő szerint nincs változás. Három cikk vizsgálta nemek szerint az ADHD QoL-re való hatását: az ADHD diagnózisú személyeknél két vizsgálat nem talált nemi különbséget, míg egy a nők QoL-ét találta rosszabbnak. Következtetések: Az elmúlt öt évben publikált eredmények szerint az ADHD diagnózisú személyek QoL-e alacsonyabb az egészséges társaikénál, sőt bizonyos területeken számos szomatikus és más mentális betegséggel diagnosztizált személynél is. A kor és a nem ADHD diagnózisú személyeknél az QoL-re való hatásáról további vizsgálatok szükségesek.

(Neuropsychopharmacol Hung 2013; 15(2): 73-82)

Kulcsszavak: szisztematikus áttekintő tanulmány, ADHD, életminőség, kor, nem

Absztrakt

Gyógyszeres kezelés alkohol-, drog- és benzodiazepin-függő betegek esetében – a trazodon jelentősége

Funk Sándor


Egyesített Szent István és Szent László Kórház Merényi Gusztáv Kórháza, Pszichiátriai Osztály, Addiktológiai Részleg, Budapest


Jelenleg nem tekinthetjük gyógyszeresen megoldottnak a drog- és alkoholfüggő betegek elvonását (a detoxifikációt), de kevésbé sikeres az akut szak utáni hosszútávú kezelés is, igen sok a visszaesés. Olyan gyógyszerekre volna szükségünk, amelyek rövidtávon szüntetik meg a heves vegetatív tüneteket, a fájdalmat, a nagyon kellemetlen, nyugtalansággal, szorongással vagy akut depresszív tünetekkel járó pszichoszindrómát és a szer utáni sóvárgást. Optimális az lenne, ha egy gyógyszer lenne képes mindezeket a tüneteket egyidőben enyhíteni, illetve megszüntetni, anélkül, hogy ő maga függőséget okozna, hosszútávon pedig megakadályozná a relapszust.  A függőség szinte minden esetben együtt jár primer és/vagy szekunder hangulatzavarral, alvászavarral, amelyek kezelése elengedhetetlen. Figyelmet kell fordítani ugyanakkor arra a tapasztalati tényre, hogy a szer megvonását követően gyakran alakul ki benzodiazepin-függőség. Az antidepresszívumok közül a szerotonin antagonista és reuptake inhibitor (SARI) trazodon hatékony az alvászavarral járó depressziók kezelésében, ugyanakkor effektivitást mutatott alkohol- és benzodiazepin-függőségekben is. Használata javíthatja a detoxifikáció, illetve az elvonás utáni állapot kezelésének eredményességét és csökkentheti a gyógyszerterhelést, valamint a benzodiazepin-függőségek kialakulásának esélyét. A klinikai gyakorlatunkban rendszeresen alkalmaztuk ezt a szert a depressziós és párhuzamosan addiktológiai problémával küzdő betegeinknél, tapasztalatot szerezve az egyéb gyógyszeres (benzodiazepin, más antidepresszívum) kezelésekkel összehasonlítva. A szer nincs regisztrálva alkohol-drog függőségre, viszont a komorbid állapotok terápiája nem ütközik a gyógyszerelőiratban foglaltakkal. A célunk az irodalom áttekintésén túlmenően tapasztalataink közlése volt, ami bár nem tekinthető bizonyítékokon alapuló vizsgálatnak, közreadását szükségesnek láttuk. Olyan protokollt, amely az összes tudományos problémát és az off-label kezelés problematikáját is figyelembe venné, egyelőre nem tudtunk készíteni, és nem tudtunk elegendő beteget trazodonnal kezelni ahhoz, hogy eredményeink statisztikailag is bizonyíthatók legyenek. A függőségek „akut” és hosszútávú kezelése nem kellően hatékony, igen jelentős a visszaesési arány, amiben többek között szerepet játszik a specifikusnak tartható gyógyszer hiánya a hosszabb távú kezelések során is. A rendelkezésre álló pszichofarmakonok közül a trazodon az egyik lehetséges választás, ugyanis a betegek beszámolója és a klinikai észlelés szerint a depresszív állapotuk, alvászavaruk javulása potenciálisan csökkentheti a drog-alkoholfüggőség visszatérésének rizikóját.

(Neuropsychopharmacol Hung 2013; 15(2): 85-93)

Kulcsszavak: depresszió, benzodiazepin-függőség, alkoholfüggőség, drogfüggőség, 
alvászavar

A Niemann-Pick betegség felnőtt pszichiátriai vonatkozásai

Faludi Gábor, Gonda Xénia és Döme Péter

Absztrakt

A Niemann-Pick betegség felnőtt pszichiátriai vonatkozásai

Faludi Gábor, Gonda Xénia és Döme Péter


Klinikai és Kutatási Mentálhigiénés Osztály, Semmelweis Egyetem, Kútvölgyi Klinikai Tömb, Budapest


A Niemann-Pick betegségek (NPD) csoportjába három ritka, autoszomális recesszív módon öröklődő kórkép tartozik, melyeket károsodott szfingolipid metabolizmus jellemez. Mivel az A típusban szenvedők nem érik meg a felnőttkort, a B típusban szenvedőkben pedig ritkán jelentkeznek neuropszichiátriai tünetek, így jelen cikkben a három betegség közül főleg a C típussal foglalkozunk. A C típusú Niemann-Pick betegség (NPD-C) klinikailag, illetve fenotípusosan is meglehetősen heterogén, így az egyes betegek között kifejezett eltérések lehetnek a betegségkezdet időpontjában, a lefolyásban, illetve a betegség klinikai képében. A szisztémás tünetek mellett NPD-C-ben gyakoriak a neuropszichiátriai tünetek, melyek a felnőttkori formában akár az elsőként megmutatkozó jelei is lehetnek a betegségnek. Sajnálatos módon a klinikusok (így a felnőtt pszichiáterek/neurológusok) nagyrésze nem ismeri az NPD-C-re jellemző tünetegyüttest, így sejthető, hogy a betegek egy részénél a helyes diagnózis nem kerül felállításra. Mivel az NPD-C-nek létezik oki (vagyis betegségspecifikus) terápiája (a miglustat), így az elmaradt diagnózisnak a beteg a kárvallotja.

(Neuropsychopharmacol Hung 2013; 15(2): 95-103)

Kulcsszavak: C típusú Niemann-Pick betegség, pszichiátria, tünet, kezelés, miglustat

Absztrakt

Olanzapin pamoát injekció – tapasztalatok és esettanulmányok a hazai klinikai gyakorlatból

Sümegi András1, Kálmán János2 és Csekey László3


1 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Pszichiátriai Centrum, Szombathely
2 SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika, Szeged
3 Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet, Pszichiátriai Osztály, Balassagyarmat


A szkizofrénia és az egyéb pszichotikus betegségek kezelése során igen gyakran szembesülünk a nonadherencia problémakörével, mely a hosszú távú farmakoterápiák során a tartós remisszió elérésének egyik legnagyobb kerékkötője lehet. A bizonytalan gyógyszerszedés egy idő után a betegség újbóli fellángolásához vezethet, mely a remisszió elérésének esélyét és a jobb életminőség biztosítását tovább ronthatja. A második generációs tartós hatású készítmények segítségével a betegek egy részénél lehetőségünk nyílik ezen problémák elkerülésére. Jelen összefoglaló tanulmány a tartós hatású készítmények alkalmazásának farmakológiai hátterét próbálja bemutatni olyan esetismertetésekkel ötvözve, ahol a II. generációs olanzapin pamoát depot injekciós készítmény alkalmazása során a kezelés a beteg számára a remisszió lehetőségét hozta.

(Neuropsychopharmacol Hung 2013; 15(2): 105-117)

Kulcsszavak: olanzapin pamoát, tartós hatású injekció, adherencia.

Psychiatric intensive care of Dementia praecox

Gabor Gaszner and Andrea Bartha

Absztrakt

Psychiatric intensive care of Dementia praecox

Gabor Gaszner and Andrea Bartha


Basildon Mental Health Unit, South Essex, UK


33 year old British male’s first presentation to mental health services was prompted by florid paranoid psychosis and volatile aggression. The patient developed agitated catatonia which eventually improved after 12 courses of ECT. The ongoing psychopharmacological management includes a second generation antipsychotic, a mood stabilizer antiepileptic and an anxiolytic. All investigations including blood tests, CSF analysis, urine and hair drug screen, CT and MRI scans with multidisciplinary medical consultations excluded any underlying pathology. The working diagnosis is an enduring paranoid psychosis with prominent signs of cognitive decline, all of which conclude to Kraepelin’s Dementia Praecox.

(Neuropsychopharmacol Hung 2013; 15(2): 118-121)

Keywords: Paranoid psychosis, aggression, agitated catatonia, cognitive decline, dementia praecox

Absztrakt

Agybeteg, idegbeteg, elmebeteg…

Rajna Péter


rajna@multiart.hu


2010-ben a Clinical Neuroscience/Ideggyógyászati Szemle FÓRUM rovatában élénk vita indult az ideggyógyászat jövőjéről (Szirmai, 2010a; Szirmai, 2010b; Kopa, 2011; Katona, 2011; Halász és Rajna, 2010; Halász és Rajna, 2011; Ertsey, 2011). Azóta már az elmegyógyászat témájában is készült hasonló dolgozat (Ozsváth, in press). Ugyanis a betegek mindennapi ellátásában is küzd egymással a tudományos gondolkodás két szélső szemlélete: a „splitterek” a diagnosztika, a terápia és mindenekelőtt a gyógyszerek fejlesztésének elengedhetetlen feltételeként a kórfolyamatok részleteinek felfedezésében, azaz a specializációban határozzák meg az orvosszakmák jövőjét. Ezzel szemben a „lumperek” azt érzékelik, hogy a részvizsgálatok tengerében, a specialisták gyűrűjében lassacskán (jobb esetben) elvész, (rosszabb esetben) megroppan a páciens, a szenvedő egyén. Sajnos a „rafinált” közti megoldással, azaz a (pluridiszciplináris) specializált szakellátó központokkal (centrumokkal) is baj van. A mai szakmai önkép, a képzés és az intézményi rendszer egységenként és összességében is alkalmatlan arra, hogy az ambuláns és fekvőbeteg szakellátásban tényleges szinteket határozzon meg (azaz például legyen ideg- vagy elmegyógyászati alapellátás és specializált ellátás). Csak egyetlen (elrettentő) példaként gondoljanak a felülről kitalált, és ezért kezdettől fogva virtuálisan működő demencia centrumokra. A megoldás persze nem könnyű. A szakmai nyereség mellett óhatatlanul egyéni vesztesei is lehetnek. Jelenleg a gyakorlatban a kérdés agyonhallgatása folyik, amelynek – mint oly sok más esetben – a beteg a károsultja. De messze nem csak ő.