Cél: A sürgősségi ellátásban alkalmazott pszichofarmakoterápia a pszichiátriai ellátás egyik legkidolgozatlanabb területe. Sok országban, köztük Magyarországon nincs nemzeti irányelv, továbbá a mindennapi gyakorlatot illetően sem rendelkezünk adatokkal. Vizsgálatunk során felmérést készítünk a hazai gyógyszerelési szokásokról az agitált pszichotikus betegek sürgősségi pszichiátriai ellátása terén. Módszer: 2013-ban anonim válaszadást biztosító, egységes felmérőlapokat küldtünk ki 210 magyarországi pszichiátriai szakellátást biztosító intézmény részére. A felmérőlap egy pszichotikus tüneteket mutató agitált beteg ellátására vonatkozó kérdéseket tartalmazott. Eredmények: A 155 válaszadó döntő többsége haloperidolt (92.9%) és benzodiazepint (81.3%) alkalmazna, 74.8% ezek kettős kombinációját. Monoterápiát 19.4%, hármas kombinációt 5.2% választana. 59% intravénásan, 23.9% intramuszkulárisan, 9% az előbbi két megoldást kombinálva juttatná be a választott terápiát. A kezdeti kezelés sikertelensége esetén a megkérdezettek 76.8%-a a korábbi terápiát ismételné. Következtetések: Vizsgálatunk célja a pszichiátriai sürgősségi beavatkozások, ezen belül elsősorban a pszicho-farmakoterápia formáinak felmérése volt. Eredményeink keresztmetszeti képet adnak a mai magyar gyakorlatról, így hozzájárulhatnak egy gyakorlattal koherens irányelv létrehozásához, valamint lehetőséget teremtenek a nemzetközi trendekkel való összehasonlításra.

(Neuropsychopharmacol Hung 2014; 16(1): 5-10)

Kulcsszavak: pszichiátriai sürgősség, pszichofarmakológiai intervenció, Magyarország

A katatónia elsőként a 19. században került leírásra mint motoros, affektív és viselkedésbeli tünetekkel járó szindróma. A 20. század során inkább a szkizofrénia egyik ritka, elsősorban motoros tünetekkel járó típusaként tekintettek rá, aminek következtében a katatónia mint önálló tünetegyüttes szinte feledésbe merült. Az első neuroleptikumok megjelenésével a diagnosztizált katatón szkizofrén betegek száma is nagymértékben csökkent, amit a hatékony terápiának tulajdonítottak. Ezzel párhuzamosan leírásra került a neuroleptikus malignus szindróma, mely több hasonlóságot mutat a katatóniával. Az utóbbi időben több feltételezés látott napvilágot a két kórkép közös eredetére vonatkozóan. Tanulmányunkban feldolgozzuk azokat az utóbbi öt évben publikált eseteket, melyekben a neuroleptikus malignus szindróma és a katatónia mint diagnózis egyaránt felmerült. Emellett a témára vonatkozó irodalmat felhasználva áttekintjük a két kórkép feltételezett patomechanizmusát, valamint terápiáját érintő közös vonásokat. A katatónia és a neuroleptikus malignus szindróma megkülönböztetése során felmerülő nehézségek mellett a feldolgozott esetek jól szemléltetik a két szindróma közötti átmenet lehetőségeit. A tünetek hasonlósága és az átmenetek mögött neuropatológiai és patofiziológiai átfedés feltételezhető. Az elektrokonvulzív terápia valamint a benzodiazepin kezelés mindkét szindróma kezelésében hatékony eszköznek tűnik, ami a differenciáldiagnózis nehézségét figyelembe véve jelentős segítséget nyújthat a mindennapi gyakorlatban.

(Neuropsychopharmacol Hung 2014; 16(1): 19–28)

Kulcsszavak: katatónia, neuroleptikus malignus szindróma, pszichopatológia, neuropatológia, patofiziológia, ECT, szkizofrénia, pszichózis

A major depresszív epizód az egyik leggyakoribb pszichiátriai diagnózis, ami hosszútávú mentális és élettani következményekkel jár. A kognitív funkciók állapotának feltérképezése különösen fontos affektív zavarok esetében, mivel nem csak a betegek viselkedését, de a pszichoterápia sikerességét is befolyásolhatja. Emellett a hangulat és az affektív zavarok kognitív funkciókra gyakorolt hatásának vizsgálata segíthet megérteni az agyi plaszticitás és a neurokognitív hálózatok közötti összefüggést is. Míg az explicit, tudatos memória és a hangulat összefüggéseit elég jól ismerjük, a hangulat munkamemóriára és implicit szekvenciatanulásra gyakorolt szerepe kevesebb figyelmet kapott. A jelen áttekintő tanulmány célja az eddigi eredmények ismertetése ez utóbbi, kevésbé feltárt területek esetében. Összefoglalva, a kutatások arra utalnak, hogy a munkamemória teljesítmény csökken major depresszív epizódban, illetve bizonyos hangulati változások esetében; ezzel szemben az affektív zavarok és hangulat implicit szekvenciatanulásra gyakorolt hatásával kapcsolatos eredmények ellentmondásosabbnak bizonyultak, mely további kutatások szükségességére hívja fel a figyelmet

(Neuropsychopharmacol Hung 2014; 16(1): 29–42)

Kulcsszavak: negatív hangulat, major depresszív epizód, munkamemória, végrehajtó funkciók, implicit tanulás, szekvenciatanulás, konszolidáció

Célkitűzés: Tanulmányunkban egy herediter koproporfíriában szenvedő, affektív és pszichotikus tünetek miatt akut pszichiátriai osztályra felvett beteg lamotriginnel történt sikeres kezelését ismertetjük. Esetleírás: F. M. 38 éves nőbeteg, aktuális, első pszichiátriai osztályos felvételére sürgősséggel került sor pszichotikus állapot miatt. Herediter koproporfíriáját 9 évvel az aktuális felvételt megelőzően diagnosztizálták. 20 mg olanzapin beállítása után a beteg pszichotikus tünetei háttérbe szorultak. Figyelembe véve a hangulati fluktuációra vonatkozó anamnesztikus adatokat és főként depresszív epizódok jelentkezését, lamotrigin alkalmazását kezdtük el. 125mg/nap lamotrigin alkalmazása mellett a beteg hangulata eutímmé vált, öngyilkossági gondolatai és szorongása megszűnt. A lamotrigin beállítását követő ötödik hónapban a lamotrigin alkalmazása mellett végzett kontrollvizsgálat a porfíriát inaktívnak mutatta. Megbeszélés: Lamotrigin sikeres és komplikációmentes alkalmazásáról porfíriában tudomásunk szerint jelen beszámoló az első az irodalomban. A fent leírt esetben akut porfíriás rohamra utaló klinikai vagy laboratóriumi eltérések a gyógyszer alkalmazása mellett nem jelentkeztek

(Neuropsychopharmacol Hung 2014; 16(1): 43–46)

Kulcsszavak: lamotrigin, herediter koproporfíria, pszichotikus depresszió