2016. március, XVIII. évfolyam, 1. szám
„Hit and run”: A pszichofarmakológia régi paradigmája új köntösben
Frecska Ede1 és Perényi András2
Absztrakt
„Hit and run”: A pszichofarmakológia régi paradigmája új köntösben
Frecska Ede1 és Perényi András2
1 Pszichiátriai Klinika, Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Debrecen
2 Delmont Hospital, 298 Warrigal Road, Glen Iris, Victoria, 3146, Australia
Közel 5 éve írtam [F. E.] ezeken a hasábokon a pszichofarmakológia korszakváltásáról. Akkor egy ötven éven át tartó, lendületes progresszióra hivatkoztam, és aggályomnak adtam kifejezést egy lassulásra utaló tendenciára (nevezetesen az ipar érdeklődésének csökkenésére) utalva. Visszatekintve társzerzőmmel [P. A.] ma másképp hangsúlyoznánk a dolgokat. Az ötven éven át tartó „lendületes progressziót” most úgy módosítanánk, hogy bár a pszichofarmakonok fél évszázad alatt sokat fejlődtek a mellékhatások tekintetében, ám a hatékonyságban mutatkozó javulást illetően fenntartásaink vannak. Az – elsősorban az antidepresszívumok területén tapasztalt – látványos fejlődés leginkább a kiterjedt felírásban nyilvánul meg: tekintetbe véve a szélesebb indikációs területet és a vényírók számának nagyságát (nem csak pszichiáter, más szakorvos, sőt helyenként pszichológus és szakképzett nővér, clinical nurse practitioner is rendelheti). Mindez a biztonságosság javulásának köszönhető. A könnyebb felírhatóság kétségkívül sok szerepet játszott a depresszió átfogóbb és teljesebb kezelésében (itt hangsúlyoznánk a jobb terápiás együttműködést), és így az öngyilkosság visszaszorításában. Azonban ez a „siker” kétélű és támadásokra ad alapot: a pszichofarmakonok elterjedt felírása már-már visszaüt szakmánkra, vádaskodásokra vezet (miszerint mindez az ipari lobbi hatása, ráadásul a pszichoterápia elsorvasztásának irányába hat stb.).
Alzheimer-kór és diabétesz mellitusz – a közös patomechanizmus
Halmos Tamás és Suba Ilona
Absztrakt
Alzheimer-kór és diabétesz mellitusz – a közös patomechanizmus
Halmos Tamás1 és Suba Ilona2
1 MAZSIHISZ Szeretetkórház, Metabolikus Ambulancia, Budapest
2 Bajcsy-Zsilinszky Kórház-Rendelőintézet, Tüdőgondozó, Budapest
Epidemiológiai vizsgálatok bizonyították, hogy a diabétesz és az Alzheimer-kór kórélettani, klinikai jegyeiben számos azonosságot mutat. Az inzulinrezisztencia mindkét kórkép meghatározó jegye. Az Alzheimer-kór patomechanizmusra utaló felosztása a gyulladásos, metabolikus és cinkhiányos atípusos kórformát különbözteti meg. A glukózanyagcsere-zavar Alzheimer-kórral kapcsolatos formái a 2-es típusú diabétesz és a prediabétesz/metabolikus szindróma. A két kórkép közös patofiziológiai jellegzetességei alapján az Alzheimer-kórt 3. típusú diabétesznek is szokás nevezni. A demenciakutatás előterében az agyi inzulinrezisztencia áll, mely kognitív zavarokat, demenciát okoz. Újabban derült ki, hogy az inzulinszerű növekedési faktor is hatással van a kognitív működésekre, ha az agyba irányuló inputja csökken, szintén demenciát okoz, bár az erről szóló közlések ellentmondóak. Az Alzheimer-kór meghatározó morfológiai jele amiloid-ß lerakódása az agy területén, a tau proteinek hiperfoszforilációja, és a neurofibrillumok összecsapzódása. Amiloid a ß-sejtekben inzulinnal együtt szekretálódik. Boncolás során a pankreász-szigetekben amiloid ß-t és hiperfoszforilált tau-t találtak. Az agyban és a pankreászban észlelt amiloidlerakodás kórtani hasonlóságot mutat. A hiperglikémia miatt diabéteszben glikációs végtermékek keletkeznek, melyek hozzájárulnak a jellemző amiloid plakkok, a neurofibrilláris kuszaságok és az aktivált mikroglia kialakulásához. A tartós hiperglikémia oxidatív stressz kialakulásához vezet, mely jelentős patogén szerepet játszik mindkét kórképben. Az alacsony fokozatú inflammáció mindkét kórképben meghatározó patofiziológiai tényező. A gyulladás forrásai a proinflammatorikus adipocitokinek, diszbakteriózis, a bélmikrobióták okozta metabolikus endotoxémia, lipopoliszacharidok, magas zsírtartalmú étrend, melyek szintén inzulinrezisztenciát okoznak. A mikrobiális amiloid, a baktériumok fő produktuma is hozzájárul az agy patofiziológiájához. Az Alzheimer-kór heterogén kórforma, hatásos terápiája nincs. Bíztató eredmények születtek intranazális inzulin spray adásával kapcsolatban. Inzulinérzékenyítő szerek, így metformin adása is eredményezett javulást a kognitív működésben, glitazonoktól is észleltek pozitív eredményeket, állatban. A stimuláló hatásán túl egyéb centrális pleiotrop hatásokkal is rendelkezik. Legújabban glukagonszerű peptid-1-et és glukóz-dependens inzulinotrop polipeptidet együtt adtak, jó eredménnyel. A távolabbi jövőben az intesztinális mikrobióta manipulálásától is várható eredmény. Az igazi terápiás áttörés még várat magára. Addig is már korai életkortól kezdve mindkét betegség megelőzésre kell törekedni minél egészségesebb életmód útján.
(Neuropsychopharmacol Hung 2016; 18(1): 005–019)
Kulcsszavak: Alzheimer-kór, diabétesz, inzulinrezisztencia, gyulladás, amiloid, terápia
Absztrakt
Az emberi test megváltoztatására irányuló öncélú tevékenységek a szociálisan elfogadottól a patológiás formákig: a nem öngyilkossági szándékkal történő önsértésről
Kalmár Sándor
Magánrendelő, Kecskemét
A szerző megállapítja, hogy egyre gyakoribb és súlyos népegészségügyi problémát jelent a nem öngyilkossági szándékkal történő önsértés, különösen serdülőkorban. Annak ellenére, hogy a jelenség az emberiség kezdete óta ismeretes, sőt az állatvilágban is, ma még nem tudjuk egyértelműen sem megmagyarázni, sem megakadályozni az elterjedését. A szerző áttekinti az önsértéssel kapcsolatos fogalmi zavarokat, a magatartási fenotípusok kultúrtörténeti, mitológiai előzményeit, az ellentmondásos fogalmakat, a fogalmak tisztázatlanságának okait, az önsértések osztályozásait, és felvázol egy új osztályozást az emberi test megváltoztatására irányuló öncélú tevékenységek magyarázatára. Áttekinti az önsértő magatartás és az egyéb pszichopatológiai tünetek és a pszichiátriai betegségek kapcsolatát, az önsértő magatartás kialakulásának magyarázatait, és a további kutatások irányait. Az önsértés különböző modelljei mellett bemutat egy holisztikus modellt. Az önsértő magatartás kezelési irányelvei mellett felhívja a figyelmet a genetikai és idegrendszeri kutatások, a pszichológiai, kulturális és spirituális kutatások, a nevelés és a megelőzés fontosságára, felsorol néhány fontosabb kérdést, amelyekre a jövő kutatóinak meg kell keresni a válaszokat, ha azt szeretnénk, hogy minden gyermek egészségesen léphessen át a felnőttek világába.
(Neuropsychopharmacol Hung 2016; 18(1): 021–038)
Kulcsszavak: nem öngyilkossági szándékkal történő önsértés, magatartási fenotípusok, önsértő magatartások, önsértés, szándékos önkárosítás szindróma, személyiségfejlődés zavarai, az önsértések osztályozása, kezelése és megelőzése
Absztrakt
A klímaváltozás – elsősorban a hőség – lehetséges hatásai az emberi szervezet működésére, különös tekintettel a pszichiátriai gyógyszereket szedő páciensekre
Radics Judit
Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Pszichiátriai Mentálhygiénés és Addiktológiai Centrum, Győr
Az utóbbi években egyre hangsúlyosabb publicitást kapott a klímaváltozás, a globális felmelegedés kérdése, bár elsősorban annak csupán a gazdasági-társadalmi oldala. Az elmúlt évek forró nyarai kapcsán fogalmazódott meg bennem mint klinikusban az a gondolat, hogy komolyabb figyelmet érdemelne a hőségnek az emberi szervezet működésére gyakorolt hatásának vizsgálata, különösképpen a (pszichiátriai) gyógyszereket szedő betegek szempontjából. A probléma gyakorlati jelentőségű, és várhatóan még inkább az lesz, részben amiatt, hogy a kánikula mint extrém környezeti faktor nem várt, szokatlan hatásokat gyakorol az emberi test egészének működésére, részben amiatt, hogy a farmakoterápiában – különösen annak kombinált formájában – részesülő betegek szervezetének reakciója megváltozott lehet. Jelen cikk arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a forró hőmérsékleti napok emberi életműködésekre – különösen a beteg, gyógyszerelésben részesülő emberekére – jelentős nemkívánatos hatást gyakorolhatnak, akár életveszélyes állapotot eredményezve.
(Neuropsychopharmacol Hung 2016; 18(1): 039–044)
Kulcsszavak: klímaváltozás, hőség, klinikum, farmakoterápia, pszichiátria
Iowa Gambling Task: egy viselkedéses mérőeszköz bemutatása
Eisinger Andrea, Magi Anna, Gyurkovics Máté, Szabó Edina, Demetrovics Zsolt és Kökönyei Gyöngyi
Absztrakt
Iowa Gambling Task: egy viselkedéses mérőeszköz bemutatása
Eisinger Andrea1,2, Magi Anna1,2, Gyurkovics Máté1, Szabó Edina1,2, Demetrovics Zsolt1 és Kökönyei Gyöngyi1
1 ELTE PPK Pszichológiai Intézet, Budapest
2 ELTE PPK Pszichológiai Intézet, Pszichológiai Doktori Iskola, Budapest
Az Iowa Gambling Task viselkedéses mérőeszköz, melyet a szomatikus marker hipotézis alapján a döntéshozatal vizsgálatára dolgoztak ki. A vizsgálati személynek a feladat során négy kártyapakliból kell választania összesen 100 alkalommal. A paklik eltérő mértékben kockázatosak a lehetséges nyereségek, illetve veszteségek tekintetében. A kezdeti – ventromediális prefrontális kéreg sérültek döntéshozatali folyamataira fókuszáló – vizsgálatok után hamarosan a meleg végrehajtó funkciók egyik leggyakrabban használt mérőeszközévé vált. A döntéshozatal mellett alkalmazzák az impulzivitás mérésére is. Neurális hátterét leginkább a döntéshozatalban szerepet játszó struktúrák képezik. Számos (a döntéshozatalt, illetve az impulzivitást tekintve érintett) zavar esetén is megfelelően alkalmazható. Több változata is született az elmúlt években, és ezek a módosítások eltérhetnek abban, hogy hatással vannak-e a feladatban nyújtott teljesítményre, illetve befolyással bírhatnak konkrétan arra is, hogy pontosan mit mér a mérőeszköz. Az empirikus eredmények gyarapodásával megfontolandó szempontok merültek fel a kártyapaklik összetételére vonatkozóan (nyereség és veszteség mértéke vs. frekvenciája, B pakli preferencia jelensége), melyek a mérőeszköz összesített mutatóinak kizárólagos használata ellen szólnak.
(Neuropsychopharmacol Hung 2016; 18(1): 045–055)
Kulcsszavak: Iowa Gambling Task, döntéshozatal, impulzivitás, viselkedéses mérőeszköz
Az életminőség és a munkaképesség alakulása fázisprofilaktikus lamotriginkezelés során bipoláris betegekben: 6 hónapos, prospektív, obszervációs vizsgálat
Gonda Xénia, Kálmán János, Döme Péter, és Rihmer Zoltán
Absztrakt
Az életminőség és a munkaképesség alakulása fázisprofilaktikus lamotriginkezelés során bipoláris betegekben: 6 hónapos, prospektív, obszervációs vizsgálat
Gonda Xénia1,2,3, Kálmán János4, Döme Péter1,2 és Rihmer Zoltán1,2
1 Semmelweis Egyetem, Kútvölgyi Klinikai Tömb, Klinikai és Kutatási Mentálhigiénés Osztály, Budapest
2 Szuicid Prevenciós és Kutató Laboratórium, Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, Budapest
3 Semmelweis Egyetem, Gyógyszerhatástani Intézet, Budapest
4 Szegedi Tudományegyetem, ÁOK, Pszichiátriai Klinika, Szeged
Háttér: A bipoláris zavar élethossziglan tartó betegség, melynek kezelése egész életen át tart. Ezért rendkívül fontos, hogy a teljes remisszió mellett a sikeres kezelés során helyreálljon a beteg életminősége és munkaképessége is. Jelen prospektív, obszervációs, beavatkozással nem járó, 6 hónapig tartó, multicentrikus, ambuláns körülmények között végzett vizsgálat során lamotriginkezelés hatását vizsgáltuk bipoláris betegek életminőségére és munkaképességére. Módszer: A vizsgálatban 969 járóbeteg vett részt, akik korábban lamotriginkezelésben nem részesültek. A betegek túlnyomó része bipoláris zavarban szenvedett (mindössze 8 beteg diagnózisa volt szkizoaffektív zavar). A kutatás elrendezését tekintve egy prospektív, obszervációs vizsgálat volt. Az obszerváció minden beteg esetében 6 hónapig tartott. Az adatok felvételére a lamotriginterápia indításakor (vizit 1), majd ezt követően az 1., 2., 3. és 6. hónapban került sor. A betegek állapotát a Clinical Global Impression-Severity (CGI-S), illetve a Clinical Global Impression-Improvement (CGI-I) skálák segítségével követtük. A munkaképesség változását a Social Adjustment Scale (SAS) segítségével becsültük meg. Az életminőséget és az élettel való megelégedettséget a Quality of Life Enjoyment and Satisfaction Questionnaire (Q-LES-Q) skála segítségével rögzítettük. Eredmények: A SAS skála értéke a vizsgálat során folyamatos csökkenést mutatott a munkaképesség javulását tükrözve. A változás az egyes CGI-S kiindulási érték alapján képzett csoportokban is hasonlóan alakult. A Q-LES-Q nyers összesített érték átlaga a vizsgálat során folyamatos emelkedést mutatott, vagyis a betegek életminősége a vizsgálat során folyamatosan javult és az élettel való megelégedettségük növekedett. A kiindulási CGI-S értékek alapján képzett csoportokban a Q-LES-Q nyersértékek változása hasonlóan alakult. Konklúzió: Eredményeink alapján bipoláris és szkizoaffektív betegek esetében az ambuláns körülmények között alkalmazott hat hónapos lamotriginkezelés során folyamatosan javult az életminőség és a munkaképesség, így a lamotriginterápia e betegekben lehetőséget teremtett a teljes funkcionális remisszió elérésére és az életminőség helyreállítására.
(Neuropsychopharmacol Hung 2016; 18(1): 057–067)
Kulcsszavak: bipoláris zavar, lamotrigin, életminőség, munkaképesség
Könyvismertetés
Kalmár Sándor
Absztrakt
Könyvismertetés
Kalmár Sándor
Hippokampusz mint a neuropszichiátriai betegségek közös nevezője
Szerkesztette: Halász Péter
Melinda Kiadó és Reklámügynökség, 2005
Folyóirat-referátumok
Urbán Nóra, Móra Balázs
Absztrakt
Folyóirat-referátumok
Urbán Nóra, Móra Balázs
Súlyos depressziós betegek kognitív terápiás kezelése gyógyszerrel kombinálva hatékonyabb, mint az önálló antidepresszívum-kezelés
Cognitive Therapy Plus Medication Management Is Better Than Antidepressants Alone for Patients With Severe Depression; Sharon C. Sung; Evidence Based Menthal Health, 2015; 18(3): 95.
•
Metilfenidát terápia figyelemhiányos/hiperaktivitás zavarral diagnosztizált gyermekek és serdülők körében: randomizált klinikai vizsgálatok Cochrane szisztematikus áttekintése
Methylphenidate for attention-deficit/hyperactivity disorder in children and adolescents: Cochrane systematic review with meta-analyses and trial sequential analyses of randomised clinical trials. Ole Jakob Storebø; Helle B Krogh; Erica Ramstad; Carlos R Moreira-Maia; Mathilde Holmskov; Maria Skoog; Trine Danvad Nilausen; Frederik L Magnusson; Morris Zwi; Donna Gillies; Susanne Rosendal; Camilla Groth; Kirsten Buch Rasmussen; Dorothy Gauci; Richard Kirubakaran; Bente Forsbøl; Erik Simonsen; Christian Gluud; BMJ 2015;351:h5203.